Labdarúgás, NB I., Nyíregyháza Spartacus

2024.09.28. 19:40

Újabb három pont! A Kecskemétet is legyőzte a Nyíregyháza Spartacus

A szervezett játék és a jó helyzetkihasználás meghozta az új idény első idegenbeli sikerét. A Nyíregyháza Spartacus már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát.

Szon.hu

Újabb győzelmével tovább távolodott a kiesőzónától a Nyíregyháza Spartacus

Fotó: Koncz Márton

Eső áztatta gyepre vonultak ki a KTE és a Nyíregyháza Spartacus játékosai a Széktói Stadionban az NB I. 8. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén. Az elmúlt évekhez képest azonban az égi áldás ezúttal már nem okozott játékra alkalmatlan körülményeket a pályán, a borítást ugyanis az idei idényre teljesen lecserélték Kecskeméten. Tímár Krisztián vezetőedző három változtatást eszközölt a múlt hétvégi győztes kezdő tizenegyéhez képest, Alaxai, Keresztes és Babics kapott ezúttal bizalmat. 

Nyíregyháza Spartacus
Kovácsréti Márk szerezte a Nyíregyháza Spartacus vezető gólját

A mérkőzés első perceiben a hazai KTE azonnal ráijesztett a vendégekre, a 2. percben Tóth Balázs ejtett ki egy bedobást 2-3 méterre a kaputól, a kipattanó után Fortunának is nagyban köszönhető volt, hogy kapu fölé pörgött a labda. A következő percekben elsősorban a szögletek kiharcolásában jeleskedett a Kecskemét, de komoly veszély nem alakult ki ezekből. A Nyíregyháza az első negyedórában nehezen tudta megtartani és kihozni a labdát. A 18. percben alakított ki először veszélyt a Szpari, Kovácsréti jól eltalált lövését Varga kapus tolta oldalra. A 27. percben aztán már pontosabb volt Kovácsréti. A vendégek szöglete után Keresztes gurított vissza a támadónak, aki jobbal (tehát a gyengébbik lábával), közel 30 méterről pókhálózta ki a bal felső sarkot. Bombagóllal vezetett tehát a Szpari! (0-1)
Rá három percre Babics fejesénél kellett nagyot védenie a kecskeméti kapusnak, majd a hazaiak használtak ki majdnem egy védelmi hibát, de Tóth Balázs résen volt a lövésnél. A 43. percben aztán megduplázódott a szabolcsi előny: gyorsan elvégzett szabadrúgás után Nagy Barnabás került a tizenhatoson belülre, önzetlenül bepasszolta a labdát Navratilnak, aki azt üres kapuba rúgta. (0-2)
A valódi eső után ez a második találat is hidegzuhanyként érhette a Kecskemétet, ami így közel került ahhoz, hogy sorozatban negyedik vereségét is elszenvedje a bajnokságban, a Szpari pedig a helyzetek számát és minőségét tekintve teljesen megérdemelten vonulhatott kétgólos előnnyel a szünetre. A második félidőre két helyen is változtatott Szabó István, a KTE vezetőedzője. 

Biztosan őrizte előnyét a Nyíregyháza Spartacus

A csereként beállt Montiel hozott is lendületet a hazaiak játékába, több alkalommal is megpróbált veszélyeztetni. A Nyíregyháza a biztos vezetés birtokában egyre többször adta át a területet ellenfelének, a Kecskemét fölénye azonban meddő volt, jobbára távoli lövésekkel próbálkoztak, siker nélkül. A 69. percben Katona Bálint volt közel a szépítő gólhoz, de Tóth eszén nem tudott túljárni. A másik oldalon Kovácsréti lövése pattant kézre, de néma maradt a síp, nem ért tizenegyest az eset. A játék képe nem változott, a Szpari őrizte előnyét, a Kecskemét az utolsó negyedórában Nagy Krisztián révén kétszer is veszélyeztetett, de gól egyik alkalommal sem született (ehhez az egyik alkalommal Nagy Barnabás önfeláldozó mentése is kellett). A 90. percben aztán kis híján megszületett a harmadik nyíregyházi találat, de a csereként beállt Ramos, valamint Nagy Barnabás lövését is hárította Varga. 
Az állás a hatperces hosszabbításban sem változott, a Szpari rendkívül fontos mérkőzésen tudta növelni pontelőnyét a KTE és az utolsó helyen álló Győr előtt. Ez volt a Szpari első idegenbeli győzelme az idei NB I.-es szezonban, összességében pedig 2015. május 2-a után sikerült újra otthonától távol három pontot szereznie a csapatnak az élvonalban. Egy hét múlva pedig újra keleti rangadót rendeznek a szabolcsi vármegyeszékhelyen. A következő hétvégén a Diósgyőr látogat a láthatóan egyre jobb formában lévő Nyíregyházához, azt pedig már egy jó ideje tudhatjuk: újra telt ház és szinte biztosan fergeteges hangulat várja a csapatokat.

NB I. 8. forduló

Kecskemét – Nyíregyháza Spartacus 0–2 (0–2)
Kecskemét, Széktói Stadion, 1412 néző, v.: Derdák (Huszák, Berényi).
Kecskemét: Varga – Bocskay (Vágó 78.), Katona L., Nagy, Belényesi, Rjaskó (Szabó A. 46.), Nikitscher, Lukács (Pálinkás 78.), Zeke, Katona B., Vattay (Montiel 46.). Vezetőedző: Szabó István.
Nyíregyháza Spartacus: Tóth B. – Alaxai, Gengeliczki, Keresztes – Toma (Pinte 62.), Keita, Navratíl, Nagy B. – Kovácsréti (Gresó 88.), Nagy D. (Kovács 95+5.), Babics (Myke Ramos 62.). Vezetőedző: Tímár Krisztián. Gól.: Kovácsréti (27.), Navratíl (43.)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában