Labdarúgás, NB I., Nyíregyháza Spartacus FC

2024.09.03. 09:32

Kovácsréti a forduló válogatottjában

A támadó gólt szerzett a Ferencváros elleni összecsapáson.

Kovácsréti Márk hetek óta a Szpari egyik legjobbja.

Fotó: Török Attila

A hatodik fordulóban is van nyíregyházi játékos a forduló válogatottjában. A Nemzeti Sport osztályzatai alapján Kovácsréti Márk posztján a legjobb volt. A támadó a Fradi elleni találkozón (is) főszerepet játszott, egyfelől a vendégek egyetlen gólját szerezte, másfelől az FTC legendájának, Ebedli Zoltánnak az unokája.

Fájó, hogy pont nélkül maradtak

– Nagyon fájó ez a vereség, legalább annyira, mint a múltkor elveszített két pont – nyilatkozta a közmédia kamerái előtt még vasárnap a Szpari kiválósága. – A második félidőben maximálisan kontrolláltuk a mérkőzést, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki. Ezeket a gólokat kell megakadályozni amiket kaptunk, mert nagyon jól játszott a csapat, sok mindent elmond, hogy a Ferencvárost kifütyülte a közönsége itthon. Úgy vélem, hogy a jó formámban fontos szerepet játszik, hogy folyamatosan megkapom a bizalmat, a csapat pedig támadó felfogású focit játszik, ennek köszönhetően sok helyzetük van.

Mindeközben a Hivatásos Labdarúgók Szervezete a 2024-as évben harmincnegyedik alkalommal kérte ki a profi labdarúgók véleményét társaikról. A férfi jelöltek listájának összeállításában többek között egykori szövetségi kapitányok, aktuális HLSZ elnökségi tagok, egykori HLSZ elnökök, valamint az NB I-es, és NB II-es együttesek csapatkapitányai és vezetőedzői vettek részt, idén hat kategóriában adhatták le voksaikat. Csaknem ezer profi futballista voksolhatott, posztonként öt személyre. A hagyományos HLSZ Díjátadó Gálára hétfőn került sor Etyeken, és az eseményen a Szpari két tagja is rangos elismerésben részesült.

Az edzők között a második legtöbb szavazatot Tímár Krisztián, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője kapta, miután bajnoki címig vezette a Szparit a másodosztályban. A kategóriát a Paks trénere, Bognár György nyerte.

A legjobb másodosztályban szereplő játékos kategóriában is volt szabolcsi érdekeltség, itt Nagy Dominik szintén második lett, a legtöbb voksot Tóth Milán kapta.

Labdarúgás: HLSZ elismerések

ALBERT FLÓRIÁN VÁNDORKUPA
– a legjobb mezőnyjátékos
1. helyezett: Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)
2. helyezett: Mohammed Abu Fani (Ferencvárosi TC)
3. helyezett: Bognár István (MTK Budapest)

HLSZ VÁNDORKUPA
– a legjobb külföldön játszó magyar játékos
1. helyezett: Szoboszlai Dominik (Liverpool FC)
2. helyezett: Sallai Roland (SC Freiburg)
3. helyezett: Willi Orbán (RB Leipzig)

HLSZ VÁNDORKUPA
– a legjobb edző
1. helyezett: Bognár György (Paksi FC)
2. helyezett: Tímár Krisztián (Nyíregyháza Spartacus FC)
3. helyezett: Dejan Stankovic (Ferencvárosi TC)

HLSZ VÁNDORKUPA
– a legjobb másodosztályban szereplő játékos
1. helyezett: Tóth Milán (Vasas FC)
2. helyezett: Nagy Dominik (Nyíregyháza Spartacus FC)
3. helyezett: Kirchner Krisztián (HR-Rent Kozármisleny)

HLSZ VÁNDORKUPA
– a legjobb 21 éven aluli játékos
1. helyezett: Vajda Botond (DVSC)
2. helyezett: Lisztes Krisztián (Ferencvárosi TC)
3. helyezett: Gruber Zsombor (Puskás Akadémia FC/ZTE FC)

ZSIBORÁS GÁBOR VÁNDORKUPA
– a legjobb kapus
1. helyezett: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC)
2. helyezett: Tóth Balázs (Fehérvár FC)
3. helyezett: Szappanos Péter (Paksi FC)

ZSIBORÁS GÁBOR VÁNDORKUPA
– a legjobb női kapus
1. helyezett: Erős Evelin (MTK Budapest)
1. helyezett: Milica Kostic (FTC-Telekom)
3. helyezett: Borók Dorina (ETO FC Győr)

ALBERT FLÓRIÁN VÁNDORKUPA
– a legjobb női mezőnyjátékos
1. helyezett: Sinka Napsugár (Puskás Akadémia FC)
2. helyezett: Vachter Fanni (ETO FC Győr)
3. helyezett: Könczeyné Fenyvesi Evelin (FTC-Telekom)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában