Labdarúgás, Nyír-Wetland vármegyei I. osztály

2024.09.12. 11:41

Jön a városi rangadó Vásárosnaményban - edzői nyilatkozatokkal

Újabb győzelemmel megerősítheti vezető helyét a tabellán az Ibrány.

Szon.hu

A zöld mezes Nagyecsed Nyírmeggyesen játszik szombaton

Fotó: Sipeki Péter

Hétvégén már a hatodik fordulót rendezik a Nyír-Wetland vármegyei I. osztályban. Szombaton öt mérkőzést rendeznek, vasárnap egyet, míg a Tarpa-Mándok mérkőzést az előbbi együttes kupaérdekeltségének okán (szombaton a Bács-Kiskun vármegyei Hartát fogadják) november 23-án rendezik. A páratlan létszám miatt ezúttal a harmadik helyet elfoglaló Kótaj lesz szabadnapos. 

Kimászna mély gödréből a Nyírbátor

Az előző hétvégén a tabella első helyén álló Ibrány „pihent”, a Tarpa botlásával azonban ennek ellenére is sikerült megtartaniuk a vezető helyüket. Fiumei Viktor csapata ezúttal a továbbra is nyeretlen Nyírbátorhoz látogat. Erdei Zoltánék  főként a góllövéssel állnak hadilábon, mindkét pontjukat 0-0-ás döntetlennel hozták ugyanis össze. Bár már a hatodik fordulót tapossa a mezőny, még mindössze három mérkőzésen van túl az Újfehértó. Kiss Tamásék a múlt hétvégi vereség ellenére is ott vannak a hatodik helyen, most pedig a még szintén nyeretlen Nyírvasvárit fogadják. Az újonc együttes három döntetlenjével már bizonyította, hogy van keresnivalója az első osztályban, könnyen pedig az újfehértói sportcentrumban sem adja majd a bőrét. Kiélezett mérkőzés várható Nyírmeggyesen, amely csapat az előző hétvégén Gergelyiugornyán vesztett mérkőzést először az új idényben. Ezzel szemben, a szintén jó erőkből álló Nagyecsed éppen a legutóbbi fordulóban talált magára a regnáló bajnok Tarpa legyőzésével, ezt a jó formát szeretné állandósítani a szatmári együttes. Az igen felemásan teljesítő (2 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség) Csengerbe a három vereséget és egy győzelmet begyűjtő Kemecse látogat szombaton. A trénerek előzetes nyilatkozatai alapján mindkét együttes ég a bizonyítási vágytól. Érdekesség, hogy a két csapat tavalyi két találkozóján összesen 13 gól esett, a mérkőzésre kilátogatók ezek alapján ismét egy sokgólos mérkőzést láthatnak. 

Nézőcsúcsot hozhat a házi rangadó

A szombati nap legnagyobb érdeklődését kétségkívül Vásárosnamény házi rangadóját, a Vásárosnamény-Gergelyiugornya mérkőzést övezi. A felek – talán a jobb a békesség alapon – évek óta még edzőmeccsen sem találkoztak, így aztán a városi riválisok összecsapásán alighanem megdől az őszi nézőcsúcs. Elvégre országszerte párját ritkító, hogy a fővárost leszámítva, egy azon település együttesei tétmérkőzést vívjanak egymással, pláne az amatőr szférában. Mindenesetre – ilyen sem volt még ebben az idényben – a hazaiak, akárcsak a vendégek egyaránt győzelemmel hangoltak a megjósolhatatlan kimenetelű rangadóra, még ha tudjuk is: egy derbi esetében nem számít, mi történt előtte. Vasárnapra egy mérkőzés maradt az első osztály hatodik fordulójában. Az előző fordulóban idegenben magabiztos győzelmet arató Nagykálló fogadja az újoncként egyelőre derekasan helytálló Baktalórántházát. Stekler Attila együttese az első fordulóban bekapott nagy pofon óta szorgosan gyűjtögeti a pontokat, most azonban a kállói pályán biztosan nehéz lesz folytatniuk három meccse tartó veretlenségi sorozatukat. 

Labdarúgás: Nyír-Wetland vármegyei I. osztály, 6. forduló, edzői várakozások (kezdés 16:00, ifi 14:00)

Szombat

Újfehértó (6.)–Nyírvasvári (14.)
Kiss Tamás, az Újfehértó edzője: Az előző fordulóban csak saját magunkat okolhatjuk, hogy nem sikerült a pontszerzés. A foci azonban attól szép, hogy a következő fordulóban esély kínálkozik a javításra. Természetesen tiszteljük ellenfelünket, de hazai pályán csak a győzelem lehet elfogadható. 
Paulik János, a Nyírvasvári edzője: Nagyon nehéz feladat lesz, de igyekszünk helytállni. Bízom a fiúkban. 


Csenger (8.)–Kemecse (13.)
Juhász Ferenc, a Csenger edzője: Sorsdöntő mérkőzés előtt állunk, ennek rendje és módja szerint készülünk a héten, nagyon szeretnénk nyerni, és ezért mindent meg is fogunk tenni. 
Tudja Dávid, a Kemecse edzője: “A pofonon, amitől ég az arcunk, túl kell lépnünk. Ha tökösek vagyunk, sikerülni fog.” Ez az idézet nekünk is aktuális.
 

Vásárosnamény (12.)–Gergelyiugornya (4.)
Géci István, a Vásárosnamény edzője: Hétvégén a sokak által várt városi rangadó következik, ahol az ugornyai csapat az idegenbeli, mi pedig a hazai nyeretlenségi sorozatunkat szeretnénk megszakítani. Biztos vagyok benne, hogy mindkét csapat szeretne bizonyítani a másiknak és a szurkolóknak egyaránt, ezért nehéz mérkőzésre számítok, de ha ismét csapatként működünk együtt, és kihasználjuk lehetőségeinket, akkor sikeresek lehetünk.
Balogh Tibor, a Gergelyiugornya játékos-edzője: Eddig idegenbeli szereplésünk nem túl fényes, a hétvégi mérkőzés a legjobb alkalom arra, hogy ezen változtassunk.
 

Nyírmeggyes (5.)–Nagyecsed (10.)
Nagy Zsolt, a Nyírmeggyes egyesületi elnöke: Szeretnénk, ha az ellenfelek túlélni jönnének hozzánk, nem pedig győzni. Ehhez minden erőnkre szükség lesz szombaton. Hazai pályán dominálni szeretnénk, bárki is az ellenfél. Küzdelmes, jó mérkőzésre számítok.
Harbula Balázs, a Nagyecsed edzője: A Nyírmeggyes a nyáron jól erősített, a bajnoki szereplésük is ezt mutatja. Nekünk lendületet kell adjon a hétvégi győzelem, hogy újra sikeresek lehessünk akár idegenben is.
 

Nyírbátor (15.)–Ibrány (1.)
Erdei Zoltán, a Nyírbátor edzője: Ilyen sokáig még nem nagyon voltunk gödörbe, de bízva a srácokba remélem a hétvégén ki tudunk mászni belőle. Ehhez nagyon sokat kell tenni az Ibrány ellen hazai pályán.
Fiumei Viktor, az Ibrány edzője: Lendületben volt a csapat, reméljük a szabad hétvégee nem törte ezt meg. A Nyírbátor mostanában a legjobb arcát mutatja, viszont mi nem ezt vesszük alapul, úgyhogy mindenképp nehéz mérkőzésre számítok.

Vasárnap

Nagykálló (7.)–Baktalórántháza (9.)
Homann Richárd, a Nagykálló edzője: Hazai pályán, hazai közönség előtt mindent meg kell tennünk, hogy otthon tartsuk a három pontot.
Stekler Attila, a Baktalórántháza edzője: Felkészülési mérkőzésen osztálykülönbség volt a Nagykálló és köztünk. Hétvégén ezt szeretnénk eltüntetni és egy jó mérkőzést játszani. Ricsi jó kis csapatot rakott össze és a végén biztos vagyok benne, hogy az élmezőnyben fognak végezni. Szeretnénk megnehezíteni a dolgukat, hogy ez mennyire sikerül, majd hétvégén kiderül.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában