Utánpótlás kosárlabda, NYÍKSE

2024.09.17. 14:00

A bronzérmet akasztották a házigazdák nyakába

A NYÍKSE újra rangos utánpótlástornát szervezett.

Szon.hu

A NYÍKSE végül a harmadik helyen zárt.

Fotó: szakosztály

Négy csapat, köztük két szlovén együttes mérte össze tudását az elmúlt hétvégén Nyíregyházán. A tavalyi évhez hasonlóan idén is a Bánki Donát Középiskola tornacsarnokában rendezték meg a II. MEDhUSA Nemzetközi Kosárlabda Utánpótlás Tornát. 
Az eseményen a házigazda és a Cívis KK Debrecen mellett a Triglav Kranj és a Skofja Loka U12-es alakulatai mérkőztek meg egymással szombaton és vasárnap. A torna nyitómérkőzésén a NYÍKSE magabiztos győzelmet aratott a Triglav Kranj ellen, a második mérkőzésen azonban a debreceniek felülmúlták a hazaiakat. 
A NYÍKSE a körbeveréseknek köszönhetően vasárnap a végső győzelemre is volt esélyes volt, ehhez az addig kétszer győzedelmeskedő Skofja Loka együttesét kellett volna legyőzni. Ez végül nem sikerült, a szlovénok 81-74-re győztek, a végeredmény pedig a debreceniek győzelmével vált teljessé. Az aranyérem a Skofja Loka játékosainak nyakába került, a második helyet a Cívis KK Debrecen, a harmadik helyet pedig a NYÍKSE szerezte meg.

Végeredmény:
1. Skofja Loka (slo)
2. Cívis KK Debrecen
3. NYÍKSE
4. Triglav Kranj (slo)
 

All Stars:
Nikola Novakovic, David Omerzu (Skofja Loka), Asztalos Gergő (Cívis KK Debrecen), Aleksej Ravnikar (Triglan Krajn)
Koska Zsombor (NYÍKSE)

A legjobb dobójátékos:
A Skofja Loka játékosa, Nikola Novakovic aki itt ünnepelte a 11. születésnapját és 3 mérkőzésen 76 pontot dobott

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában