Labdarúgás, NB II., Kisvárda Master Good

2024.08.28. 11:39

Megvált a Kisvárda Matictól

A horvát játékos szabadon távozhat a csapattól.

Bernardo Matic (pirosban) szabadon távozhat.

Fotó: kisvardafc.hu

Döntés született Bernardo Matic ügyében: a harmincéves horvát játékos szabadon távozhat. Addig is tartalékcsapathoz irányították, a napi edzésmunkát tehát az NB III.-as legénység kötelékében végzi.

Bernardo Matic télen a kazah bajnokságból érkezett a Kisvárda Master Goodhoz. A védőként és középpályásként bevethető futballista a tavaszi szezonban az NB I.-ben tizenkét mérkőzésen egy-egy gólig és gólpasszig jutott, a mostani bajnokságban a másodosztályban mind az öt mérkőzésen a kezdő tizenegyben kapott helyet, de négyszer is lecserélték, legutóbb Ajkán, a szünetben.

Révész kemény kézzel irányit

Mint arról beszámoltunk, feldúlt, hangzatos nyilatkozatot adott az NB II.-be kieső Kisvárda sportigazgatója és egyben megbízott vezetőedzője, Révész Attila azt követően, hogy a csapat a hétvégén 3–2-re kikapott Ajkán. A szakember többek között arról beszélt, hogy Magyarországon divattá vált, hogy a játékosok megbuktatják az edzőket.

Magyarországon divattá vált, hogy játékosok turpisságokkal és csalásokkal megbuktatják az edzőket, nálunk is van olyan futballista, aki alibizik, takarékon játszik, az első félidő derekáig a masszőröm többet futott, mint néhányan a pályán. Nálunk nem a klub bukik meg, hanem a játékos, ezeket az embereket eltávolítjuk innen – mondta el Révész Attila az első számú hazai sportnapilapnak az Ajka elleni vereség után. – Feczkó Tamás nem bánt eléggé keményen a játékosokkal, akik visszaéltek a helyzettel, én viszont kemény edzéseket tartok, de az első győzelmünk után a labdarúgók egy része fáradtságra panaszkodva két szabadnapot kért.

Matic lett volna a főkolompos?

– Tudom, hogy ki a „főkolompos”, őt le is cseréltem az Ajka elleni találkozó szünetében – a szakember akkor Driton Camajt és Bernardo Maticot nem küldte pályára a második játékrészre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában