Labdarúgás, Nyír-Wetland vármegyei I. osztály

2024.08.23. 11:51

Csonka forduló következik

A Magyar Kupa második fordulója miatt mindössze öt meccset rendeznek a vármegyei első osztályban.

Nyírvasváriban lép pályára a Vásárosnamény.

Fotó: Dodó Ferenc

A Tarpa és az Újfehértó kupaérdekeltsége miatt mindössze öt találkozót rendeznek a Nyír-Wetland vármegyei első osztály harmadik fordulójában. A Tarpa–Kemecse összecsapást október 3-án, míg a Újfehértó–Nagykálló találkozót november 23-án pótolják.

Parázs csata várható

Szombaton mindössze egyetlen helyszínen harsan majd fel a kezdő sípszó, ellenben a Nagyecsed–Ibrány párosítás akár még rangadónak is tekinthető, mivel a házigazda a rossz kezdés ellenére is a bajnokság egyik legstabilabb csapata, míg az Ibrány, ahogyan az várható volt, Fiumei Viktorral a kispadon megtáltosodott. 

A vasárnapi négy meccs közül kiemelkedik a Csenger kótaji vendégjátéka, mivel Juhász Ferenc egylete mindenféleképpen szeretne pontot szerezni a riválisa otthonában. Eközben a Nyírbátor Gergelyiugornyára, a Nyírmeggyes Baktalórántházára, míg a Vásárosnamény Nyírvasváriba látogat. 

Labdarúgás: Nyír-Wetland vármegyei I. osztály, 3. forduló, edzői várakozások (17.00)
Szombat
Nagyecsed (11.)–Ibrány (2.)
Harbula Balázs, a Nagyecsed edzője: – Rosszul kezdtük az őszt, így nem lehet más a célunk, mint hazai pályán javítani. Az Ibrány csapata nagyon jól erősített és a rajtjuk is hibátlan. Nem lesz könnyű a feladat, de nincs más választásunk, nyerni kell, már amennyiben szeretnénk bármit is elérni ebben a szezonban.
Fiumei Viktor, az Ibrány edzője: – Jól kezdtük a bajnokságot, viszont egy újabb nehéz idegenbeli fellépés vár ránk, ami nem lesz egyszerű feladat, hiszen a Nagyecsed évek óta stabil csapata a vármegyei első osztálynak. Ettől függetlenül szeretnénk jól teljesíteni és ponttal, vagy pontokkal távozni.

Vasárnap
Gergelyiugornya (9.)–Nyírbátor (13.)
Balogh Tibor, a Gergelyiugornya játékos-edzője: – Újra egy jó csapattal találkozunk. Amennyiben javul a hozzáállásunk és végig koncentráltak maradunk, akkor akár a három pontot is itthon tarthatjuk. A bizalmam továbbra is töretlen minden egyes játékosom felé. 
Erdei Zoltán, a Nyírbátor játékos-edzője: – Az első bajnoki mérkőzésünket sajnos hazai pályán elvesztettük, éppen ezért a hétvégi gergelyiugornyai bajnokin pontot kell szereznünk.

Baktalórántháza (15.)–Nyírmeggyes (4.)
Stekler Attila, a Baktalórántháza edzője: – A Nyírmeggyes elkapta a fonalat és jó formát mutat. Sajnos nálunk továbbra is sok a sérült és az eltiltott. Nehéz mérkőzés vár ránk, de hazai pályán muszáj elkezdeni gyűjtögetni a pontokat.
Nagy Zsolt, a Nyírmeggyes elnöke: – Egy kellemetlen ellenfél otthonába látogatunk. Nehéz és küzdelmes mérkőzésre számítok, még akkor is ha kifejezetten rosszul indult számukra a szezon.

Nyírvasvári (10.)–Vásárosnamény (14.)
Paulik János, a Nyírvasvári edzője: – Szeretnénk hazai pályán is megkezdeni a pontgyűjtést.
Géczi István, a Vásárosnamény edzője: – Sajnos a hazai mérkőzésünkön fájó vereséget szenvedtünk, igyekszünk tanulni belőle, kijavítani hibáinkat. Nagy szükségünk lenne a győzelemre, ami nem lesz egyszerű a Nyírvasvári otthonában, de mindent megteszünk majd ennek érdekében. 

Kótaj (8.)–Csenger (5.)
Seregi Mihály, a Kótaj edzője: – A múlt hétvégén taktikusan és fegyelmezetten játszottunk. Ha ezt a mentalitást át tudjuk menteni a Csenger ellenében is, akkor győzelemmel tudjuk megörvendeztetni a szurkolóinkat. 
Juhász Ferenc, a Csenger edzője: – Fontos mérkőzés következik, mivel kissé csalódottak vagyunk az elmúlt hétvége után, jót tenne egy győzelem az önbizalmunknak. Viszont azt is tudjuk, hogy Kótajban ezt nem lesz könnyű megszerezni. Minden játékosomnak a maximumot kell kihoznia magából, hogy sikerüljön elérni a kitűzött céljainkat. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában