Labdarúgás, vármegyei I. osztály

2024.07.16. 12:20

Komoly célok Nyírbátorban

Erdei Zoltán játékos-edző csapata a dobogóról álmodik, míg Nagykállóban a bennmaradás a cél.

A dobogóról álmodik a zöld mezes Nyírbátor.

Fotó: Sipeki Péter

A beadott nevezések feldolgozása után az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatóságának illetékes bizottságai véglegesítették, hogy mely együttesek vehetnek részt a 2024-2025-ös bajnoki szezon vármegyei első osztályú férfi felnőtt bajnokságában. Az igazgatóság végül tizenöt csapatnak adta meg a jogot, akik már gőzerővel készülnek az augusztus 10-11-i rajtra.

Erősödik a Nyírbátor

Nem szerepelt rosszul a 2023-2024-es idényben a Nyírbátor csapata, amely végül tizenöt győzelemmel, hét döntetlennel és nyolc vereséggel a háta mögött a hetedik helyen abszolválta a pontvadászatot. 

– Július 2-án kezdtük el a felkészülést, öt edzőmérkőzés szerepel a programban, melyek egytől egyig azt szolgálják, hogy megfelelő erőnlétbe kerüljünk a bajnokság rajtjára – mondta el lapunk megkeresésére Erdei Zoltán játékos-edző. – Augusztus 3-án viszont már kupameccset játszunk, ráadásul egy vármegyei csapat, az NB III.-ba felkerült Mátészalka ellen, amely komoly kihívás elé állít minket. Egy kissé átalakult a keret, olyan alapemberek távoztak, mint például a Cigándra igazoló Szücs Dávid, a székhelyét Karcagra áttevő Varga Balu vagy éppen az U17-es válogatottban már bemutatkozó Kun Ákos, aki szintén a harmadosztályban, a DEAC-nál folytatja. A helyükre igyekesztünk hasonló, vagy még jobb labdarúgókat találni, így komoly erősítés lehet a mindig gólerős Gömze Antal, valamint Tóth Ádám is. A keret azonban még koránt sem végleges, erősödnünk kell még, mivel komoly céljaink vannak, szeretnénk még előrébb lépni a tabellán és a dobogón zárni. 

A Nyírbátor az első hatban szeretett volna végezni a mögöttünk hagyott idényben, ám ahogyan azt már említettük végül épphogy csak lecsúszva hetedik lett.

– Az, hogy „csak” hetedikek lettünk, az végül annak volt betudható, hogy nagyon elfogytunk létszámban a végére – zárta gondolatait a játékos-edző, aki az előző szezonban kétszer is bevette az ellenfelek hálóját. – Ismétlem magam, komoly tervekkel készülünk, előrébb akarunk lépni.

A biztos bennmaradás a cél

A Nagykálló újoncként ragadt meg az élvonalban, mondhatni magabiztosan harcolva ki a bennmaradást. Homann Richárd csapata nyolc siker és hét döntetlen mellett ugyan tizenötször kapitulált, ám ennek ellenére is megőrizte a tizenkettedik helyét.

– Július 9-én kezdtük el a közös munkát, melynek során edzőmérkőzéseket csak hétvégente játszunk – ecsetelte a terveket a csapat edzője, Homann Richárd. – Mondok Dávid személyében elvesztettük az egyik alapemberünket, Dávid úgy döntött, hogy hazatér, így elfogadta a Hajdúdorog ajánlatát. Gőzerővel dolgozunk a  keret megerősítésén, de egyelőre konkrét dolgokról még nem számolhatok be. Jó egy évvel ezelőtt újoncként azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy biztos bennmaradók legyünk, amit probléma nélkül teljesítettünk. Nem titok, hogy ezúttal is ez lesz a feladatunk. 

A bajnokság sorsolása még nem ismert, az augusztus 10-11-i hétvégén rajtoló pontvadászat őszi szezonjának párosításait július második felében készíti el a Területi Igazgatóság Versenybizottsága. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában