Labdarúgás, vármegyei I. osztály, Kállósemjén

2024.06.24. 12:44

Vendégként nem volt jobb náluk

A Kállósemjén nem tudta megvédeni bajnoki címét.

Szon.hu

Hamza Tamás (b) és Lakatos László volt a Kállósemjén két legeredményesebb játékosa

Fotó: Sipeki Péter

A Kállósemjén alaposan berúgta azzal az ajtó, hogy vármegyei másodosztályú bajnokként az előző szezonban az első osztályban is az első helyen végzett. Ezt követően aztán az NB III.-as osztályozón elvérzett Vologyimir Ovszijenko játékos-edző csapata, így a mögöttünk hagyott szezont ismét a legmagasabb vármegyei osztályban töltötte a csapat.

Jól kezdtek, majd megtorpantak

– Nem tört meg bennünket a sikertelen osztályozó, újult erővel vágtunk bele a Nyír-Wetland vármegyei I. osztályú bajnokság küzdelmeibe. Céljainkat sem adtuk alább, bajnoki címünk megvédésére készültünk. Ehhez minden adott volt, a keretünk alkalmasnak látszott a feladata teljesítésére és a háttérben is rendben volt minden – kezdte a szezon értékelést Vologyimir Ovszijenko.
Parádésan is kezdték a bajnokságot Hamza Tamásék, az első öt meccsüket úgy nyerték meg huszonegy gólt szereztek és mindössze kettőt kaptak. Ezek után Örökösföldön a Szpari második számú csapata ellen szűk félóra elteltével már háromgólos hátrányba voltak.
– Valóban jól kezdtünk, aztán megtorpant a csapat, elszenvedtünk pár váratlan vereséget, többek között a Nagykálló is elvitte a három pontot. Egy kicsit nehezen viseltük a terhet, hogy mindenki folyamatosan a győzelmet várta tőlünk.
A Kállósemjén azt őszt végül a negyedik helyen fejezte be az akkor listavezető Mándoktól három ponttal lemaradva. 
– Jól sikerült a téli felkészülésünk, így bíztunk abban, hogy ledolgozható a hátrányunk. Sajnos azonban sérülések kulcsemberek estek ki tőlünk, előbb Gömze Antal és Danó Zsolt, a bajnokság hajrájában aztán már Vas István játékára sem számíthattunk. 
A Kállósemjén ugyan tavasszal csupán kétszer kapott ki, de hét döntetlenjével folyamatosan nőtt a hátránya riválisaival szemben.

Van bennük hiányérzet

– Ennek megvannak a miértjei, van ami ebből azonban nem publikus. A csapatszellemnek köszönhetően ezeket úgymond az öltözőbe megoldottunk. Ezekből sokat tanultunk, és biztos profitálni fogunk a jövőben. Természetesen van bennünk hiányérzet, de csak magunkat okolhatjuk a szereplésünkért. – zárta Vologyimir Ovszijenko.

Végeredmény
5. hely    30    16    8    6    65-38    56
Hazai pályán
7. hely    15    7    6    2    31-21    27
Vendégként
1. hely    15    9    2    4    34-27    29
Házi góllövőlista. 14 gólos: Hamza Tamás. 7 gólos: Lakatos László. 6 gólos: Hegedüs Tibor. 5 gólos: Fodor András, Katona György. 4 gólos: Gömze Antal, Szabó Steven. 3 gólos: Lakatos Bence, Pekk Tamás. 2 gólos: Bodnár László, Danó Zsolt, Lipcsei Márk, Szabó Imre. 1 gólos: Gyulai József, Jónucz Dániel, Vologyimir Kornutjak, Pallai Bence, Tóth Ákos, Törtei Tamás. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában