Kerékpársport

2024.06.27. 11:27

Tökéletes bajnokság Pannonhalmán

Szabó Zsófia, Hrenkó Norbert és Nagy Bendegúz is érdekelt volt az ob-n.

Hrenkó Norbert (kék mezben) rengeteget dolgozott a csapatáért.

Fotó: Vigh Attila

Június 23-án vasárnap, Pannonhalma és környéke adott otthont az elit női és férfi országúti országos bajnokságnak. Délelőtt a hölgyek viadalával kezdődött a program, a lányokra 5 db 16,8 kilométeres nagy kör és másfél 5,8 kilométeres kis kör, azaz 91,2 kilométer várt, míg a férfiak 9 db 16,8 kilométeres nagy kört és három és fél 5,8 kilométeres kis kört, vagyis 170 kilométert teljesítettek.

Ami a penzumot illeti, az Pannonhalma, Győrság, Halomalja, Pázmándfalu és Nyalka érintésével kanyargott, döntő jelentőségű pontja, a kis körben helyet kapó, helyenként a 15%-os meredekséget is meghaladó emelkedő volt az apátság felé, amelyet a lányok két ízben, a fiúk pedig négyszer abszolváltak.

Bőven volt vármegyei érdekelt

Szerencsére bőven akadt vármegyei érdekeltség, hiszen az esemény társszervezőjeként munkálkodott az NYKSE, azaz a Nyírségi Kerékpárosok Sportegyesülete, amely a lebonyolítás számos területéért felelt. Természetesen a versenyzők között is találtunk olyanokat, akik kerékpáros nyelven szólva a „vadkelethez” kötődtek. A női rajtban a csengeri Szabó Zsófia (Carbonbike Giordana by Gen Z), míg a férfiaknál az egyaránt nyíregyházi Hrenkó Norbert (Karcag Cycling) és Nagy Bendegúz (ugyancsak Karcag Cycling) álltak rajthoz.

Nyugodt tempóban kezdett a hölgyek mezőnye, majd a harmadik körben Vas Kata Blanka (Team SD Worx-Protime) és Zsankó Petra (ARBÖ Rapso Knittelfeld) duója lépett el. A kettős remekül dolgozott együtt. A kis körre beérve a címvédő faképnél hagyta riválisát és nyerte meg sorozatban az ötödik bajnoki aranyát. Zsankó Petra ért célba másodikként, míg Greman Szonja (Cube-Csömör) lett a harmadik, aki ezzel az U23-as bajnoki trikót is elhódította. Szabó Zsófia végül az előkelő hetedik helyen gurult át a célvonalon. 

Érdekesen indult a férfiak versenye, szinte azonnal ellépett egy három fős szökés, amelyben Rózsa Balázs (Epronex-Hungary Cycling Team), Szatmáry András (Cube-Csömör) és Popovics Gergely (Greenriders) triója keveredett bele. Az elmenés legnagyobb előnye mintegy hat percnél tetőzött, aztán a kis körre fordulva annak rendje és módja szerint utol is érte őket az időközben a főmezőnytől elszakadó tizenhét fős csoport.

Megrángatták Valter bajszát

Ebből a sorból ment aztán tovább Dina Márton (ATT Investments), Feldhoffer Bálint (Team Polti Kometa U23), Fetter Erik (Team Polti Kometa), Peák Barnabás (Adria Mobil) és Valter Attila (Team Visma | Lease a Bike) ötöse.

Az utolsó kilométereken Fetter támadott, egy darabig úgy is tűnt, hogy hazaérhet, ám végül Valter Attila belökte elé a kerékpárját, ezzel megvédve a címét. Nagy Bendegúz és Hrenkó Norbert sokat dolgozva a csapattársaiért a huszonegyedik és a huszonhatodik helyen zárt.

– Nagyon nehéz verseny volt, a hőség rányomta a bélyegét a viadalra – értékelt lapunk megkeresésére Hrenkó Norbert. – A feladatom most a csapattársaim segítése volt, hiszen azzal a céllal álltunk rajthoz, hogy legalább egy versenyzőt delegáljunk a legjobb tízbe és ez sikerült is, Filutás Viktor ugyanis hetedikként ért célba, ráadásul az egyetlen olyan bringás lett a top-10-ben, aki magyar csapatban versenyez. Ami engem illet, nem ez volt pályafutásom legjobb versenye, de minden tőlem telhetőt megtettem, így nem lehetek csalódott. 

Nagy Bendegúz még a huszonhárom éven aluliak különversenyében is érdekelt volt, ahol végül hatodikként zárt.

– Sajnos a rajtnál lemaradtunk a nap szökéséről, a szakmai stáb érthető módon nem is örült ennek – folytatta a viadal értékelését Nagy Bendegúz. – Amikor a kis körökhöz közeledve megbomlott az egység a főmezőnyben, akkor kétszer is támadtam, ám nem volt esélyem az elmenésre. A hazai kerékpársport egyértelműen fejlődik, így évről évre egyre nehezebb odakerülnünk a legjobbak közé. Szerencsére Filutás Viktor mellett a csapatunk rangidős versenyzője Solymosi Márton is UCI-ranglista pontokkal gazdagodott, így a minimális célkitűzést megvalósítottuk. 

Az országos bajnokság rendkívül pozitív visszhangot kapott a médiában, a 2023-as évhez hasonlóan azt ezúttal is élőben közvetítette a közmédia, így a szervezés is tökéletesen vizsgázott.

Pozitív volt a visszacsatolás

– Teljes mértékben elégedettek vagyunk, egy közel tökéletes bajnokságot szerveztünk – vélekedett Solymosi János az NYKSE elnöke. – Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, mind a versenyzőktől, mind a támogatóktól, mind pedig a Magyar Kerékpáros Szövetségtől. Az ob utómunkáinak lezártával azonban nem áll meg az élet, július 6-án rendezzük hazánk egyetlen nemzetközi kategóriás egynapos viadalát a V4 Kerékpárversenyt, augusztus közepén pedig nyíregyházi központtal jön a lassan már hagyományossá váló ifjúsági világkupa. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában