Kézilabda

2024.06.18. 12:00

Aranyos álmokat dédelgetnek

A Kisvárda Mater Good SE juniorjai tornagyőzelemmel búcsúznának a korosztályos válogatottól.

Szon.hu

Szabó Lili aranyéremmel búcsúzna a junior válogatottól

Fotó: Gazdag Mihály

Három hete véget értek a küzdelmek az élvonalbeli női bajnokságban, a játékosok zöme már javában a nyári szabadságát tölti. Jó páran azonban továbbra is edzésben maradtak, hiszen jelentős világversenyek várnak rájuk, az olimpiára kijutott válogatottak nemzeti csapataikkal készülnek a nagy megméretésre, a juniorok pedig a korosztályos világbajnokságra hangolnak. Utóbbiban a magyar válogatott tagja a Kisvárda Master Good SE két játékosa, a jobbszélső Gém Léna és a beálló Szabó Lili is. 
Biztató előjelekkel várja a szerdán rajtoló világbajnokságot korosztályos válogatottunk, amely impozáns eredménysorral büszkélkedhet: a csapat ifjúságiként Európa-bajnokságot nyert, majd világbajnoki bronzérmet szerzett, tavaly pedig hibátlan teljesítménnyel nyerte meg a junior Eb-t. Legutoljára 2022-ben, az említett világbajnokságon kapott ki az együttes, amely már idén tavasszal is találkozott nívós ellenfelekkel. A márciusi, dabasi Négy nemzet-tornán például a németek, a franciák és a dánok korosztályos legjobbjait is legyőzték a magyar lányok.

Győztes meccsekkel hangoltak

– Idén négy hét állt rendelkezésünkre, hogy közösen készüljünk. A találkozások során folyamatosan figyeltük a játékosok aktuális állapotát, formáját, gondolva már a közelgő vébére. Két-három poszton voltak csak kérdőjelek a keret kapcsán; az együttes magja már évek óta együtt játszik, összeszokott társaságról van szó, így nem kell őket félteni, annak ellenére, hogy a közvetlen felkészülés sem túl hosszú, két hetet töltöttünk el a start előtt Debrecenben – mondta Szilágyi Zoltán, a válogatott szövetségi edzője. – Az első héten a fizikai állapoton volt a hangsúly, de a taktikai repertoár sem került a háttérbe, finomítottuk, esetenként szélesítettük azt. Nem volt könnyű a helyzet, ugyanis többen vizsgáztak, érettségiztek ezekben a napokban, túl sokat teljes létszámmal nem tudtunk készülni.
Az összetartást múlt szerdán az Egyiptom, pénteken pedig a hollandok elleni találkozó zárta. Mindkettőt magabiztosan nyerték meg Gém Lénáék. A játékosoknak ez a vb lesz az utolsó korosztályos világversenyük, ezért talán a korábbiaknál is nagyobb az izgatottság a csapat háza táján.
A tavalyi Eb-arany ebből a szempontból biztató előjel, de a riválisok is sokat fejlődtek az elmúlt időszakban. Régóta együtt játszanak a magyar lányok, ennek megfelelően méltó módon, szépen búcsúznának majd az utánpótlásévektől. Szeretnénk bekerülni az első négybe, érmet akarunk szerezni, minél fényesebbet – mondta Szilágyi Zoltán.
Ennél bátrabban fogalmazott Szabó Lili, aki aranyéremmel akar hazatérni Észak-Macedóniából. 
– Ez lesz utolsó versenyünk együtt, amelyet szeretnénk emlékezetessé tenni, minimum a dobogót célozzuk meg, de az aranyérem megszerzés a fő célunk – fogalmazott a Kisvárda beállója. – Régóta játszunk együtt, összetartók vagyunk, de nemcsak a pályán, jó barátságban is vagyunk egymással. Egyre nagyobb feladatokat kapunk klubcsapatainkban is az NB I.-ben, amely magabiztosságot kölcsönöz nekünk – tette még hozzá.
Válogatottunk a csoportkörben szerdán Argentínával, csütörtökön Mexikóval, pénteken pedig Dél-Koreával.

Visszavágnának Dél-Koreának

Gém Léna

– Azt gondolom, nem lebecsülve őket, hogy az első két mérkőzésünkön nem lehet kérdés a győzelmünk. Nem vesszük azonban félvállról ezeket a találkozókat, mert nekünk remek felkészülés lesz a folytatásra, felvesszük a ritmust, szokjuk a világbajnokság légkörét. Dél-Korea nehezebb ellenfélnek tűnik, két éve tőlük kaptunk ki egy góllal az elődöntőbe, ezért fűt bennünket a visszavágás vágya, fontos lesz, hogy veretlenül jussunk tovább a csoportból – latolgatta az esélyeket Gém Léna.
A csapat a debreceni tornát követően vasárnap Győrbe költözött, onnan kedden buszoztak tovább Bécsbe, az osztrák fővárosból pedig repülővel utaztak Szkopjébe. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában