Labdarúgás, vármegyei I. osztály

2023.09.28. 10:30

"Egy biztos, hamar meg fogok őszülni"

Edzői várakozások a vármegyei első osztály 8. fordulója előtt.

Nehéz mérkőzés vár a sárga mezes Kemecsére.

Fotó: Dodó Ferenc

Labdarúgás: Nyír-Wetland vármegyei I. osztály, 8. forduló, szakvezetői várakozások (kezdés: 15.00; ifi 13.00)

Szombat

Mándok (2.)–Ibrány (14.)

Kocsis János, a Mándok edzője: – Igaz, hogy az elmúlt két fordulóban négy pontot szereztük, de a mutatott teljesítményünkkel nem lehettünk elégedettek. Remélem, hogy a héten sikerül javítani a hibáinkat és javuló játékot mutatva három pontot tudunk majd szerezni.
Kiss Péter, az Ibrány játékos-edzője: – Ismét egy nehéz mérkőzés következik. Becsülettel készültünk, bízunk benne, hogy a hétvégén meg lesz ennek az eredménye.

Mátészalka (5.)–Csenger (9.)

Kiss Tamás, a Mátészalka edzője: – Egy olyan Csengert fogadunk, amely már bizonyította azt, hogy bárki ellen képes felvenni a harcot. Képesek arra, hogy vert helyzetből is visszajöjjenek. Nekünk viszont csak egyetlen célunk lehet hazai pályán, mégpedig a három pont begyűjtése, ezzel is kiszolgálva a hazai szurkolókat.
Juhász Ferenc, a Csenger edzője: – Nem tudom, hogy mire számítsak a csapattól, de jó lenne már egy olyan mérkőzést játszani, amelyen nem ugrik fel az egekig a vérnyomásom.

Nyírbátor (7.)–Nyírmeggyes (16.)

Erdei Zoltán, a Nyírbátor játékos-edzője: – Szeretnénk a jó sorozatunkat minél tovább húzni, ami nem lesz egyszerű a Nyírmeggyes ellen. Természetesen hazai pályán az a célunk, hogy itthon tartsuk a három pontot.
Kovács László, a Nyírmeggyes edzője: – Az elmúlt héten mutatott hozzáállásra és küzdeni tudásra azt gondolom, hogy lehet alapozni. Remélhetőleg most már a szerencse is mellénk áll és végre ponttal tudjuk zárni a hetet.

Nagyecsed (11.)–Nyírbéltek (13.)

Harbula Balázs, a Nagyecsed edzője: – A szerdai ellentétes félidő után nehéz jósolgatni. Egy biztos, hamar meg fogok őszülni. Nyilván az edzőváltás a vendég csapatot fel fogja dobni, minket meg reméljük a pacalos velő a meccs végén.
Csillag László, a Nyírbéltek edzője: – Kedden találkoztam először a csapattal. Nagyjából felmértem az állományt, de az már most látszik, hogy bőven vannak hiányosságaink. Egy masszív, jó csapathoz látogatunk, ahol tapasztalt, minőségi futballisták vannak, így nehéz dolgunk lesz, ennek ellenére megpróbálunk eredményesen szerepelni.

Kemecse (4.)–Kállósemjén (1.)

Sánta Tibor, a Kemecse edzője: – A csapatom elképesztő dolgokra képes. Amennyiben ez megfelelő bátorsággal és koncentrációval párosul, akkor meg fogjuk nyerni ezt a mérkőzést. Ellenben, ha bármelyikből is egy kicsi is hiányozni fog, akkor azt az ellenfelünk ki fogja használni, nem véletlenül a Kállósemjén a bajnokság legkiegyensúlyozottabb csapata.
Vologyimir Ovszijenko, a Kállósemjén játékos-edzője: – Egy nagyon szimpatikus futballt játszó csapat otthonába látogatunk. Mint mindig, most is komolyan készültünk erre a mérkőzésre, amely nem lesz könnyű, de számunkra, mint mindig, most is csak egyetlen eredmény, mégpedig a győzelem az elfogadható.

Vasárnap

Kótaj (15.)–Nyíregyháza Spartacus II. (12.)

Seregi Mihály, a Kótaj edzője: – A múlt heti teljesítmény bizakodásra adhat okot, szeretnénk hazai pályán itthon tartani a három pontot. Ennek érdekében fegyelmezetten, taktikusan és az ellenfelet tisztelve kell futballoznunk.
Lengyel Roland, a Nyíregyháza Spartacus II. edzője: – Az elmúlt hetekben több, mint biztató volt a játék, ami eddig sajnos nem párosult eredménnyel. Azon dolgozunk, hogy ebben előrelépjünk. Nem lesz könnyű dolgunk, de megpróbáljuk a lehető legtöbbet kihozni a Kótaj elleni meccsből.

Tarpa (3.)–Vásárosnamény (8.)

Bubis Iván, a Tarpa edzője: – Hazai pályán szeretnénk irányítani a mérkőzést, ennek érdekében fontos lesz, hogy a párharcokat milyen arányban tudjuk majd megnyerni. Kemény mérkőzésre számítunk, ahol kellő önbizalommal és koncentráltsággal itthon tarthatjuk a három pontot.
Bardi Gábor, a Vásárosnamény edzője: – Beregi rangadó következik. A célunk, hogy visszaszerezzük azokat a pontokat, amiket az elmúlt hetekben elszórtunk. A csapat mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy eredményesen záruljon a vasárnapi mérkőzés.

Nagykálló (10.)–Újfehértó (6.)

Homann Richárd, a Nagykálló edzője: – Továbbra is hadilábon állunk a góllövéssel, de itt az újabb lehetőség a javításra. Egy nagyon jó Újfehértó ellen is szeretnénk pontosak maradni a hétvégén.
Piskóti Zsolt, az Újfehértó edzője: – Játékosként nagyon szép időszakot töltöttem el Nagykállóban és sok jó embert ismertem meg ott. Az eddigi eredmények alapján látszik, hogy stabil, szervezett csapatot építenek, hiszen hetek óta nem kaptak gólt. Mi az első idegenbeli győzelmünkre hajtunk, ennek érdekében pedig mindent el kell követnünk, bármennyire is nehéz lesz a feladat. Büszkék vagyunk rá és egyben gratulálunk Urr Danika U17-es futsal válogatottságához.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában