Kosárlabda

2023.06.19. 14:27

A NYÍKSE-nél az utánpótlás a középpontban

A nyíregyházi egyesület nehéz, de összességében emlékezetes bajnoki évadon van túl.

Kicsik és nagyok egyaránt jól szórakozhattak a NYÍKSE családi napján

Fotó: Bánházi Laura

A nyíregyházi kosárlabda-szeretők körében a korábbiaknál nagyobb várakozás előzte meg a NYÍKSE felnőttcsapatának szereplését. A gárda hosszú évek NB II.-es remeklése után tavaly nyáron szintet lépett, vagyis a mögöttünk hagyott szezonban már a harmadosztálynak megfelelő NB I./B Zöld-csoportjában mérethette meg magát. A nyíregyházi együttes nehezen jött lendületbe, később pedig hiába aratott szép győzelmeket és mutatott a játéka egyre jobb képet, az utolsó helyen végzett.

– Az egyesület életében mindenképp nagy dolog volt, hogy az NB I./B-ben indultunk, az U20-as csapat szereplését sikeresnek is könyveltem el, hiszen az U18-as gárdánkat versenyeztettük – mondta el Balogh Béla, az egyesület elnöke. – Korábbi évek lemaradását kellett behozniuk egy magasabb osztályban, de szépen felkészültek, áldozatokat hoztak, rengeteget utaztak és helyt álltak akadémiai csapatok ellen. A felnőtteknél nem sokon múlt az utolsó hely elkerülése. Nagy ugrás volt ez az NB II.-höz képest, talán picit későn ébredtünk fel, későn szokták meg a fiúk a csoport miliőjét. Mire felnőttek ehhez, olyan hátrányban voltunk pszichésen is, amit nehéz volt korrigálni, így elfogytunk a végére.
Az egyesületnél azért így sincs ok a csalódottságra, hiszen nem csak a felnőttekből áll a klub, szépen fejlődő utánpótlást is magáénak tudhat.

Szombaton a már hagyományosnak tekinthető NYÍKSE Nappal koronázta meg az egyesület a mögöttünk hagyott bajnoki szezont. A Bánki-középiskolában megrendezett eseményen a szórakozás és az egészség volt a középpontban, hiszen gyerekek és szüleik a kosarazás mellett különféle egészségi állapotfelmérésen vehettek részt. A lényeg, hogy egy könnyed eseményen együtt lehettek azok, akik az egyesület dolgos hétköznapjaiban tevékeny részt vállalnak.

Itt kértük meg az egyesület elnökét arra, hogy „globálisan” is értékelje a mögöttünk hagyott bajnoki évadot.

– Anyagilag megterhelő volt a szezon, szakmailag viszont nagyon sikeresnek tartom – fogalmazott a sportvezető. – Az NB I./B-s szereplésünktől ugyan többet vártam, de az utánpótlásban rendkívüli sikereket értünk el és nagyon biztató jeleket láttunk. Az utánpótlás-garnitúránk szélesedik, az edzőink felkészültek, az U10, U11 és U12-es korosztályban országos szakmai döntőkről beszélhetünk, előbbi csapatunk megnyerte a megyei bajnokságot. A következő évben ezekre a korosztályokra és az U14-re helyezzük a hangsúlyt, ami, bízom benne, hogy előbb-utóbb a magasabb korosztályokban is megmutatkozik. Ebben a gazdasági helyzetben az lehet célravezető, ha egyet hátra lépünk, hogy kettőt léphessünk előre. Egyébként családias egyesületté váltunk, a szülők folyamatosan segítenek, szponzorálnak. Jó közösség alakult, amire példa ez a rendezvény is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában