2024.07.17. 17:30
Tablók között – immár fél évszázada
Erdélyi Tamás fáradhatatlanul készíti a Kodály-iskola számára az osztályképeket.
Erdélyi Tamás a most befejeződött tanév végére elkészített legújabb tablóval
Fotó: Racskó Tibor
Az elmúlt ötven évben nagyon sok nyolcadikos osztály elköszönt már Nyíregyházán a 4. Sz. Általános Iskolától, illetve a jogutódjától, a Kodály Zoltán Általános Iskolától. A hagyományokhoz hűen mindegyik végzős osztályról készült az általános iskolai évekre emlékeztető osztálytabló. Bár az egyes osztályokat akár 3-5 évtized is elválasztja egymástól, mégis van bennük valami közös: valamennyi osztálytablót Erdélyi Tamás készítette.
Fotózással kezdődött
A most 87 esztendős Tamás bácsi kapcsolata az ének-zenei tagozatos oktatási intézménnyel úgy kezdődött, hogy oda járt mind a három gyermeke: Ágnes, Zoltán, Klára.
De vajon hogyan született meg az az ötlet, hogy 1975-ben elkészíti az első tablót? – kérdeztük Erdélyi Tamástól.
– Sokat fotóztam az iskolában a Practica gépemmel, részt vettem szinte minden hangversenyen. Otthon a fürdőszobában rendeztem be a laboratóriumot, illetve ott volt a sötétkamra, hiszen akkor még azt követelte meg az előhívási technika.
– Gyakran előfordult, hogy este a hangverseny után hazajöttem, előhívtam a filmet, ami reggelre megszáradt. Hajnali öt órakor felkeltem, elkészítettem egy sorozatot, és reggel fél nyolckor már vittem is be az iskolába, s kitettem a bejáratnál lévő tablóra, hadd lássák magukat a diákok.
– Ugyanakkor még cikkeket is írtam a hangversenyekről, a tehetséges fiatalokról, mert úgy éreztem, a közvéleménynek meg kell tudnia, milyen munka is folyik egy-egy iskolában. Még a Kelet-Magyarországban is jelent meg írásom. A fotókból albumokat is készítettem, s azokat vitte magával a kórus, bármerre járt a nagyvilágban. Mai szóval akár úgy is mondhatnám, hogy a sajtósa voltam a Kodály-iskolának, a Cantemus Gyermekkórusnak – elevenítette fel az 1970-es éveket Erdélyi Tamás.
Külföldre is utazott a kórussal
– Az évek múlásával a gyermekeim elköszöntek az általános iskolától, de az intézménnyel nem szakadt meg a kapcsolatom, mert nagyon jó barátságban voltam az igazgatókkal, Nemes Sándorral, Bessenyei Józseffel, Alexa Lászlóval. Igaz, fotókat már nem készítettem, hiszen egyre jobban terjedt a színes fotók világa és a digitális technika.
– Nemes Sándor beszélt rá egyébként arra is, hogy SZMK-elnök legyek, mert mint mondta, a nőkkel nehezebben tud szót érteni. S az sem volt utolsó szempont, hogy segítettem a nőnapok és pedagógusnapok megszervezésében, hiszen már akkor is sok nő dolgozott az iskolában – folytatta Erdélyi Tamás.
– Egy időben még én is elkísértem a Cantemus Gyermekkórust, ha Szabó Dénes karnaggyal külföldre utaztak a fiatalok. Elmentem velük többek között Lengyelországba, Csehszlovákiába. Később az utazások abbamaradtak, mert nagy feladat várt rám: amikor a Pro Musica Leánykar megalakult, több szakszervezettől kértem anyagi támogatást, hogy fel tudjon az együttes készülni a debreceni nemzetközi kórusversenyre, amit aztán meg is nyert.
Lelkes koncertlátogatók
Erdélyi Tamás és felesége, Matild néni élete szorosan összekapcsolódott a zenével, holott ők maguk nem voltak zenészek. Tamás bácsi a Vízmű Vállalatnál, Matild néni az OTP-nél dolgozott. Az elmúlt évtizedekben aztán annyira megszerették a komoly zenét, hogy napjainkban szinte nincs olyan hangverseny a Kodály Zoltán Általános Iskolában, amelyen ne lennének ott.
– Annyiban volt kapcsolatunk a zenével korábban, hogy volt otthon egy hegedűnk, és a párom is, meg én is ,,cincogtunk” rajta. Igaz, én egy darabig tanultam hegedülni, de amikor a tanárom észrevette, hogy röplabdázni is járok, akkor letiltott. A kettőt együtt ugyanis szerinte nem lehet csinálni. Most is érzem az ujjamon, no nem a hegedűt, hanem a röplabdát.
– Hallottuk az ének-zenei tagozat jó hírnevét, és ezért oda írattuk be gyermekeinket. Ez végül nagyon jó húzásnak bizonyult, mert Szabó Dénes tanár úrnak köszönhetően mind a három gyermekünk olyan zenei alapokat kapott, amikből ma is élnek.
– Zoltán a debreceni Kodály Filharmonikus zenekar hegedűse, Ágnes Veszprém város vegyes karának a karvezetője, Klára pedig a Zenetudományi Intézet kutató munkatársa. Az unokáim között is van, aki a zenei pályát választotta, Zoltánnak a fia az Operaház karmestere.
Kirándulások adták az alapot
– De hadd térjek vissza arra a kérdésre, hogyan született meg az első tabló 1975-ben. Egyszerűen. Megbeszéltük Szabó Dénessel, nem kellett ezt különösebben ösztönözni. Én elővettem a fényképezőgépemet, ő előállította a gyerekeket, lefotóztam őket, és azon gondolkoztunk, hogy milyen legyen az alakja. Akkor találtam ki, hogy legyen egy líra alakú hangszer.
– Aztán ahogy az egyik osztály látta, hogy az előtte levőknek csináltam tablót, kérték, hogy készítsek nekik is. A formát, az alapokat együtt találtuk ki az osztállyal, igyekeztünk valamilyen apropót találni. Általában kötődött valamilyen kiránduláshoz, szerepléshez. Amikor Svájcban jártak a diákok, akkor egy hegyi táj jelentette az alapot, amikor Párizsban voltak a tanulók, akkor az Eiffel-torony volt a fő motívum – magyarázta Erdélyi Tamás.
Mindegyik egyaránt kedvenc
Van-e vajon kedvenc a tablók között?
– Mindegyik az. Nem tudok különbséget tenni közöttük. Igaz, némelyikkel ma már nem büszkélkednék, és azok nem is a legrégebbiek. Ma már könnyebb dolgom van, mert sok segítséget kapok Nagymarczi László grafikustól, ugyanis az én végzettségem gépészmérnök. Ő elkészíti az alapokat, a fotókat pedig megkapom az iskolától.
Várható, hogy jövőre is elkészíti a tablót? – kérdeztük befejezésül Erdélyi Tamástól.
– Azt mondtam Dénesnek már ezelőtt tíz évvel, ha valaki kijelenti, hogy szeretné csinálni, én nagyon boldogan átadom, azonban eddig még nem jelentkezett senki sem…
