Sóstóhegy számára a világ közepe

Írország a kelta legendák, a tündérek, a koboldok vidéke, mely vonzza a turistákat, s aligha találunk olyan utazót, aki legalább egyszer ne szeretné bebarangolni a smaragdzöld szigetet. Natalie Forrester a gyönyörű országban született, számos helyen élt és dolgozott hosszabb-rövidebb ideig New Yorktól Kataron, Thaiföldön át Madridig, számára mégis Sóstóhegy a világ közepe. Úgy érzi, Sóstó hangulatára, nyugalmára és békéjére van szüksége ahhoz, hogy ihletet szerezzen, s hogy alkothasson. Natalie ugyanis festőművész, akinek absztrakt műveiből szinte kirobbannak a színek, amelyek az életében különösen nagy jelentőséggel bírnak. Hisz az erejükben, s abban, hogy támogatnak bennünket a mindennapokban: a zöld megnyugtat, a piros erőt ad, a lila inspirál, a bíbor pedig abban segít, hogy racionálisan gondolkodjunk. Már egészen fiatalon tudta, hogy szeretne majd festészettel foglalkozni, de úgy gondolta, akkor lesz csak erre ideje, ha már visszavonult a munka világából – ám az élete máshogy alakult. Számos lelki traumát kellett feldolgoznia, ehhez pedig az ecsetet és a vásznat hívta segítségül, két éve pedig elhatározta, hogy James Joyce Ulysses című művének minden oldalához készít egy-egy festményt. Nos, az a kiadás, amit ehhez alapul vesz, 933 oldalas...

Sóstóhegy inspirálja 

Natalie-vel és férjével, Orosz Lászlóval az egyik belvárosi kávézó teraszán beszélgettünk: élveztük a napsütést, és a kék eget, ami pár évvel ezelőtt nagy súllyal esett latba, amikor arról döntöttek, hol fognak élni. László 2009-től Dublinban dolgozott, három évvel később ott találkoztak, s 2016-ban házasodtak össze. Abban, hogy végül Magyarországon telepedtek le, nagy szerepe volt annak, hogy a pandémia alatt az ír egészségügyi rendszert – a szavaik szerint – „letérdepeltették”. 
Natalie-nál a menopauza tünetei 10 évvel korábban jelentkeztek, mint általában. Abban, hogy a testi-lelki változásokat elfogadja, nagy támasza a festészet, és az is, hogy az élet minden területén egyensúlyra törekszik. És sokat segítenek neki a sóstói fák, a virágok, a tó tükre, a minden évszakban gyönyörű természet, a vibráló színek, és az a támogató közösség, ami körülveszi. Az absztrakt művészet az ő mozgásos meditációja, egy olyan alternatív terápia, ami már akkor enyhítette a perimenopauzás tüneteit, amikor az orvosok még nem tudták, mi a baja. 

A festészet terápia

– A színközpontú művészet segített abban, hogy újra önmagam legyek és feldolgozzam az érzéseimet – mesélte Natalie, aki a férjével együtt nagyon családcentrikus, így nem volt náluk boldogabb pár, amikor hat évvel ezelőtt megszületett a fiuk, Wolfe.  Sóstóhegyen minden adott ahhoz, hogy biztonságban, nyugalomban, szeretetben nőjön fel, s nekik ez a legfontosabb. Ám meg kell küzdeniük azzal a tudattal, hogy a kisfiúknak nem lehet testvére, noha mindketten több gyerekre vágytak. Natalie számára a festészet így több, mint művészet: terápia. Két évvel ezelőtt pedig nagy fába vágta a fejszéjét, úgy döntött, hogy az Ulysses minden oldalához készít egy festményt, most 65-nél tart. 

Gyűjti az árnyalatokat

– Nagyon sok a hasonlóság a regény történte, alakjai és a mi életünk között, ráadásul így nap mint nap kapcsolódhatok Dublinhoz is – ott játszódik a regény, a szerk. –, és bár Wolfe Magyarországon fog felnőni, a festményeknek köszönhetően soha nem lesz távol az ír művészettől és kultúrától – mondta Natalie, aki a munkájában nagyon következetes. Elolvas egy fejezetet, aláhúzza a számára fontos kulcsszavakat, amelyek általában a színeket jelölik, majd munkához lát, vázlatokat készít, László pedig a vásznakért felel. 
De a könyv csak az alap, ami elindít benne érzéseket, előhoz emlékeket, az árnyalatokat a saját környezetéből veszi. Minden alkotásához kötődik, s nagyon fontos számára, kihez kerülnek a festményei – egy kivétellel minden eddigi gyűjtőjével találkozott. Rögzíti, melyik alkotás hová, kihez került, és ezekből az emberekből, akik a világ különböző pontjain élnek, családot épít. Így ha elkészül a „The Colors of Ulysses” projekt, összesen 933 eredeti műalkotásból fog állni, és mivel ezeket világszerte gyűjtik az emberek, összekapcsolja a Joyce-kedvelők hálózatát. Vannak, akik már előre megrendelik a kedvenc oldalukról szóló festményt, mások a szerencseszámaikhoz kötődő képeket „foglalják le” és persze vannak olyan fejezetek, amit Natalie is nagyon vár – ezek szinte tobzódnak a színekben. Mint mondja, bárhová megy, bármit csinál, inspirálódik, ihletet merít, gyűjti az árnyalatokat, amelyek azután visszaköszönnek az alkotásain. Szeretnének kialakítani egy festőműhelyt és egy galériát, s évente kétszer: júniusban és decemberben kiállítást rendeznek Sóstón, hogy olyan emberekkel találkozzanak, akik számára hasonlóan fontos a harmónia, a természet és a művészet.