Helyi közélet

2011.07.20. 14:34

Múltat idéz az emlékpark Nyírteleken

Nyírtelek - Több napos programsorozattal ünnepli a várossá válás évfordulóját Nyírtelek.

Nyírtelek - Több napos programsorozattal ünnepli a várossá válás évfordulóját Nyírtelek.Hat évvel ezelőtt nyerte el a városi rangot Nyírtelek. Ebből az alkalomból ismét megrendezi hagyományos városnapi programsorozatát a város, azonban az idén két nyertes pályázatnak köszönhetően négy napon keresztül várják tartalmas rendezvények és szórakoztató műsorok a városlakókat és az érdeklődőket. Minderről szerdán tájékoztatta a média képviselőit Magyar László, a város polgármestere.

A település vezetője bevezetésként arról szólt, hogy az elmúlt hat év alatt lényeges változásokon ment keresztül Nyírtelek. Az önkormányzat célja az volt a várossá váláskor, hogy kertvárosi jellegű arculatot öltsön Nyírtelek sok-sok virággal és parkkal. Az elmúlt hat évben teljesítették ezt a célkitűzést, de a képviselő-testület jól tudja, van még mit tenni, csakhogy közbeszólnak a szűkös pénzügyi lehetőségek. A teljesség igénye nélkül az eredmények között említette Magyar László polgármester a Tokaji út és környéke, a temető és környéke, a közösségi ház és környéke, a Királytelek Vigadó és környéke rendbetételét, játszóterek és műfüves focipálya építését, az új házasságkötő terem kialakítását.

Biztonság és tehermentesítés

A közeljövő terveit is felvázolta a város vezetője. Jelenleg még tart az előkészítése a szennyvízcsatorna-hálózatnak, amelynek belterületi megépítése 1,4 milliárd forintos beruházás lesz majd. Kerékpárutakkal szeretnék biztonságosabbá tenni a közlekedést, a Tokaji utat pedig tehermentesítenék úgy, hogy a Bethlen Gábor utca egy szakasza szilárd burkolatot kap. A közfoglalkoztatás és a foglalkoztatás érdekében folyamatosan figyeli az önkormányzat a pályázati lehetőségeket.

A városnapokra ellátogatnak a testvértelepülések – a lengyel Grybow, a felvidéki Nagysáros és a kárpátaljai Beregrákos – küldöttségei is. A vendégek pénteken Nyírbátorba kirándulnak, majd részt vesznek a városnapi programokon, vasárnap pedig megkoszorúzzák a varjúlaposi emlékművet.

Honvédelmi emlékpark

Bár az első írásos emlék már 1213-ban említi a települést, Nyírtelek legújabbkori történelmében három évszám a meghatározó: 1952-ben lett önálló község, 1971-ben  nagyközség, 2005-ben pedig város. A honvédséget 1953-ban telepítették Nyírtelekre, s azóta meghatározó szerepet is játszott a fegyveres testület a település életében. Az önkormányzat úgy döntött, hogy a helyi honvédségi alakulatnak emléket állítanak egy park kialakításával, amelynek középpontjában egy  VEGA-típusú rakéta látható, amelyet az Arzenal Zrt. ajándékozott a városnak. A rakéta a békét szimbolizálja azáltal, hogy hatástalanítva már nem szolgálja a pusztítást. A rakéta az átutazók körében is népszerű, egyre többen állnak meg fényképeket készíteni. A honvédelmi emlékpark ugyanakkor felidézi a nyírteleki csatát is, amely 1944. október 27-én és 28-án volt a településen. Több hősi halált halt katona a dózsaszőlői hősök temetőjében alussza örök álmát.

A városnapi programok

Július 21.

9 óra: a városi könyvtárban megnyitják a nyírteleki származású Szakolczai Szabolcs rajzainak tárlatát.

Július 22.

19 óra: Anna-bál a Királytelek Vigadóban.

Július 23.

9.30 óra: a városi sportcentrumban gyermekprogramok

9.30 óra: a Királytelek Vigadóban nemzetközi burgonyatanácskozás

10.30 óra: a Szent Anna templomnál búcsú és körmenet

12.30 óra: a honvédelmi emlékpark avatása

Kulturális műsorok a városi sportcentrumban:

16: Alma együttes, 17: Desperado, 18: helyi művészeti csoportok, 19: Dupla Kávé, 19.45: tombolasorsolás, 20.30: Takács Nikolas, 21: Tombolasorsolás, 21.30: DJ Szatmári és Puskás Jucus

- M. Magyar László -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában