Helyi közélet

2010.09.13. 13:24

Élet a dombrádi Mese-híd Gyerekházban

<p>Gyerekházakat hoztak létre uniós támogatással Dombrádon: a cél a hátrányos helyzetű településeken élő családok gyermekei számára olyan szolgáltatások biztosítása, melyek hozzájárulnak későbbi sikeres életkezdésükhöz.</p>

Csaknem egy év telt el azóta, mióta Dombrád városa sikeresen pályázott a TÁMOP 5.2.2/08/2 „A korai beavatkozást középpontba helyező Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzetű térségekre” – nevű programra.

A fenntartó önkormányzat büszkén mondhatja, hogy a konvergencia régiók területére kiírt pályázaton mindössze 35 sikeres szereplő egyike volt. Az országban elsőként nyíló gyerekházak között van a dombrádi Mese-híd Gyerekház, mely 2009 szeptemberétől működik: nagy népszerűségnek örvend a város kisgyermekes családjai körében. Hétköznap délelőttönként 10-15 csemete és szülő fordul meg a házban, ahol önfeledten játszhatnak minőségi játékokkal, biztonságos környezetben. A kötetlen játékba minden nap csempésznek a dolgozók olyan fejlesztő tevékenységeket, melyek a 0-5 éves korosztály testi-lelki-értelmi fejlődését szolgálják. Mindennaposak a mozgásfejlesztő, vizuális, énekes-mondókás foglalkozások. A heti egyszeri „Kis-tudós iskola” a környezeti nevelés olyan formája, ahol a lurkók természetes kíváncsiságára, kísérletező kedvére építve ismerkednek a nagyvilággal.

A program sajátossága, hogy a kisgyermekek szüleikkel együtt látogathatják a házat. A szülők a kezdeti idegenkedés után, hamar megszokták ezt az új szolgáltatásformát, s szívesen töltenek itt néhány órát gyermekeikkel. Felismerték, hogy az anyukák-apukák számára is egyfajta lehetőség a gyerekház. Lehetőség arra, hogy együtt játsszanak gyerekeikkel, amire otthon nehezebb időt szakítani. Lehetőség arra, hogy a több hónapos, esetleg éves kiesés után közösségbe járhassanak, ahol hasonló nehézségekkel küzdő, hasonló élethelyzetű szülőkkel cserélhetnek tapasztalatot. A mindennapos spontán beszélgető körökön, közös játéktevékenységen túl a szülők számára is biztosítottak olyan szolgáltatások, melyek a gyermeknevelésben hasznosak lehetnek.

Együttműködő kapcsolat

A településen elérhető összes gyereknevelési szakemberrel - védőnőkkel, családsegítőkkel, óvónőkkel - együttműködő kapcsolatban van a gyerekház. Havonta egyszer tartanak „Szülők Iskolája” foglalkozást, ahol előre megbeszélt témákat dolgoznak fel közösen. Alkalmanként meghívott szakember gazdagítja a résztvevők ismereteit, - legyen az baba-elsősegély, ételallergia, fejlődéslélektan, stb. Ősztől rendszeressé válnak a mozgásfejlesztő szakember által tartott baba-mama tornák, logopédus-fejlesztő pedagógus által vezetett foglalkozások.

A házban egy-két havonta rendeznek ünnepekhez, eseményekhez kötődő családi napokat, s időnként olyan közösségi rendezvényeket, melyek nyitottak a település összes lakója számára. Július hónap végén pl. a sóstói Vadas Park meglátogatása a cél, augusztus közepén pedig egy nagyszabású „Fiókaröptető – fiókatoborzó” nappal szeretnének elköszönni az ősszel óvodába menő nagyoktól, s becsalogatni az újabb érdeklődőket. A ház minden szolgáltatása ingyenes, beleértve a minden nap biztosított tízórait is.

A gyerekházban eddig 60 kisgyerek és szülője fordult meg. A bevont családok csaknem fele rendszeresen járó közösséget alkot. A gyerekház dolgozói legnagyobb sikerüknek azt tartják, hogy a családokkal sikerült olyan kapcsolatot kialakítani, ami a kölcsönös bizalmon és elfogadáson alapszik. Így kicsik és nagyok úgy lépnek be a „Mese-híd túloldalára”, mintha haza mennének.

- Nyéki Zsolt -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában