Helyi közélet

2017.04.13. 16:16

Lapunk gyürei olvasója 90 éves

Gyüre - Daróczi Istvánné, Erzsike néni 90 évvel ezelőtt Hajdúnánáson született, majd a bábaképző elvégzése után 1947-ben Gyürébe helyezték, és mint szülésznő tevékenykedett a településen.

Gyüre - Daróczi Istvánné, Erzsike néni 90 évvel ezelőtt Hajdúnánáson született, majd a bábaképző elvégzése után 1947-ben Gyürébe helyezték, és mint szülésznő tevékenykedett a településen.

A "Ratkó-korszak" után a gyürei anyák már a Vásárosnaményi kórházban hozták világra gyermekeiket, már nem volt szükség bábára. Erzsike néni átképzéssel lett a község házi betegápolója, és abban az időben a védőnői feladatokat is ellátta. A férjét is Gyürében találta meg, akit több mint öt évtizednyi közös élet után, tizenöt évvel ezelőtt temetett el. Erzsike nénit két lánya támogatja, rendszeresen hazajárnak a kis szabolcsi faluba. 1984 óta élvezi a nyugdíjas éveit, amelyet aktívan tölt, jelenleg is egyedül gondozza a konyhakertjét. Erzsike nénit 90. születésnapja alkalmából Kovács Zsolt, Gyüre község polgármestere a falu, Kósa Levente jegyző Magyarország Kormánya, valamint Nagy István református lelkész az Egyházközösség nevében köszöntötte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában