közgazdák

2019.05.13. 18:20

Közgazdászok a középpontban

Közgazdász napokat tartanak a héten a Nyíregyházi Egyetemen.

A Nyíregyházi Egyetem több évtizedes hagyományait követő szakmai esemény célja, hogy a hallgatók olyan naprakész tudáscsomagot kapjanak, amellyel megállják a helyüket a nagybetűs életben, hiszen ismereteiket nemcsak elméleti szinten, az iskola falai között szerzik meg, hanem a gyakorlatban is – emelte ki Kósáné dr. Bilanics Ágnes, a Nyíregyházi Egyetem Gazdálkodástudományi Intézet igazgatója. Hozzátette: jövőre ünnepli negyed évszázados fennállását a felsőoktatási közgazdász képzés Nyíregyházán.

 

– Óriási mérföldkő volt az egyetem életében a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) kötött együttműködési megállapodás, amely a hallgatók mellett az oktatóknak is kiemelkedő lehetőségeket biztosít a pénzügyi szemlélet- és a szaktudás fejlesztésében – mondta el Vassné dr. Figula Erika, az egyetem rektora. A MNB Pallas Athéné Kiválósági Ösztöndíjprogramjában három hallgató részesül támogatásban, és további harmincat is segítenek 10 hónapon keresztül.

A hétfői előadáson dr. Dubéczi Zoltán, a MNB Elnöki Kabinetjének elnöki főtanácsadója részletesen bemutatta a bank oktatási programját, s egyúttal elmondta, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnie azoknak a tanulóknak, akik szeretnék megpályázni az ösztöndíjat.

– A teljesítmény alapú ösztöndíjat minden tanév elején, szeptemberben lehet megpályázni összesen 5 alap,- és 10 mesterképzésben. Az elmúlt években növekedett a bank ösztöndíjasainak a száma, ugyanis amíg 2015-ben 250 diák kapott ösztöndíjat, addig 2018-ra ez a szám már 2000-re emelkedett – mondta dr. Dubéczi Zoltán.

A rendezvényen a prezentációk után a hallgatók egy szimbolikus pénzfát ültettek el az egyetem udvarán, a napot pénzügyi játékokkal és hagyományos közgazdász szakesttel zárták.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában