„Kérem, ne higgyenek el mindent!” Bárány Frigyessel beszélgettünk

Nyíregyháza - Kispapból lett Thália papja Bárány Frigyes, aki az idén ünnepli 85. születésnapját.

Hat évtized. Monumentális idő egy ember életéből, pláne, ha ezt a hatvan esztendőt a színpadon tölti. Bárány Frigyes, a Móricz Zsigmond Színház társulatának alapítótagja hamarosan a nyolcvanötödik születésnapját ünnepelheti.

Ez adta az apropóját annak az életrajzi kötetnek a megírásához, melyben Frici bácsi gyermek- és ifjú koráról, vallásról, a színészi pályájának kezdetéről, a budapesti és a nyíregyházi színészévekről, és nem utolsósorban családjáról vall a vele készített interjúk során. A Thália papja című könyvet a napokban mutatták be a MŰvész Stúdióban – természetesen telt ház előtt. A társszerzők közül Bodnár István és Sz. Kántor Éva beszélgetett a Jászai Mari-díjas színésszel, érdemes és kiváló művésszel Rendes Sándor moderálásával.

„Utálta” az egészet

– Bevallom, nem tudom, hogyan viselkedjek, szokatlan, hogy ennyit beszélnek rólam. Amit én mondtam, azt vállalom, de amit mások írtak, a pályatársak és a kritikusok, zavarba hoz. Kérem, ne higgyenek el mindent! Soha nem fogja senki azt mondani, hogy kiállhatatlan ember vagyok – válaszolta mosolyogva Frici bácsi arra a kérdésre, miért „utálta” annyira a könyv megírásának egész folyamatát.

– Két-három éve készülünk erre Zsókával (Baraksó Erzsébettel, Bárány Frigyes feleségével – a szerk.), végül nyár elején fogtunk bele a munkába. Kiderült, Fricinek csodálatos a memóriája. Szinte szó szerint idézte vissza azokat a történeteket, melyeket a több évtizeddel ezelőtt adott interjúk során mesélt el – engedett bepillantást a kulisszák mögé Bodnár István író.

Kevesen tudják, hogy Bárány Frigyes papnak készült, de ahogy soha nem indokolta, miért jelentkezett az Esztergomi Szemináriumba, azt sem tudtuk meg, mi az oka annak, hogy idő előtt elhagyta az intézetet. Arról azonban szívesen beszélt, hogy lett színész.

Egy csók a színpadon

– Tulajdonképpen egy túlbuzgó párttitkár indított el ezen az úton. Azután, hogy 1952-ben eljöttem a papneveldéből, néhány hónapig grafikusként dolgoztam. A Rákosi-korszakban reggelente Szabad Nép-félórával kezdődött a nap. A főnök elvtárs felolvasta az aznapi sajtó vezércikkét, amit aztán közösen vitattunk meg. Na, én ezt nagyon utáltam! Egyik nap odajött hozzám a betűíró, hogy mi lenne, ha csatlakoznék a színjátszó csoporthoz. Nem volt sok kedvem hozzá, de meggyőzött: azt mondta, a próbák miatt nem kell járni a Szabad Nép-félórára. Emlékszem, az Egy pikoló sör című humoros kétperces volt az első, amiben szerepet kaptam. A jelenet végén meg kellett csókolnom a színpadi partnerem, de egészen a főpróbáig soha nem jutottunk el eddig. Képzelhetik, milyen ügyetlen voltam, hát akkor jöttem ki a papoktól! Úgy égtem, mint a rongy…

Így indult tehát az a csodálatos pálya, melynek állomásait szinkron- és filmszerepek, felejthetetlen színpadi alakítások kísérték, és kísérik ma is, hiszen Frici bácsit ebben az évadban is láthatja a közönség a megyeszékhely teátrumának deszkáin – immár 35 éve.

– Bár Budapesten születtem, tanultam, dolgoztam és éltem négy évtizeden keresztül, ma már Nyíregyházát vallom az otthonomnak. Az első évben, 1981-ben abban állapodtunk meg az akkori színházigazgatóval, Bozóky Istvánnal, hogy két szerepet vállalok, lehetőleg ősszel, hogy ne ingázzak annyit. Akkoriban még hat óra volt a vonatút Pestig oda, ugyanennyi vissza, nem volt egyszerű hazaugrani egy szinkron miatt. Hamarosan kiderült, hogy ez így nem működik.

Lassan elmaradt a főváros

– Az első előadást, az Úri murit imádták a nézők. Elkezdtem figyelni és megérteni a színész és a közönség viszonyát. A következő évadban több szerepet kértem, kaptam is ötöt. Lassan elmaradt mellőlem a szinkron, a film és a főváros. Ha ma Budapestre kell utaznom valami miatt, alig várom, hogy hazaérjek. Már nem bírom azt a nyüzsgést, ami körülveszi az embereket. Hiszem, hogy régen nem élnék, ha ott maradtam volna. Többek között ezt is az itteni munkának és a nyíregyházi közönségnek köszönhetem…

KM-CSA