Helyi közélet

2017.05.05. 18:58

Elemi erővel hatott a diákokra

Nyíregyháza - Rendhagyó színházi produkciónak adott helyet a napokban a Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola: a Nyíregyházi Egyetem színjátszóinak műsora az ‚56-os mártír, Dandos Gyula alakját idézte meg.

Nyíregyháza - Rendhagyó színházi produkciónak adott helyet a napokban a Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola: a Nyíregyházi Egyetem színjátszóinak műsora az ‚56-os mártír, Dandos Gyula alakját idézte meg. Minderre a Botoló Kft. sikeres 1956-os pályázata nyújtott lehetőséget, a négy előadást kerekasztal-beszélgetés egészítette ki.

Dandos Gyulát, a nyíregyházi Kossuth Lajos Gimnázium tanulójaként érte a forradalom. Központi szerepet játszott a helyi eseményekben, ezért 1956 novemberében letartóztatták. Először az ungvári, majd a nyíregyházi ÁVO börtönébe zárták, onnan a szentgotthárdi szanatóriumba került, második szökési kísérletekor, 1957. február 10-én a határon agyonlőtték. A pályázat célja az ő alakjának megidézése volt; roma származása okán 1956 és a cigányság kapcsolatáról tartott előadást Eörsi László történész, majd a roma irodalomról beszélgetett dr. Jenei Teréz főiskolai tanár és Jónás Tamás költő.

Rövid jelenetek, dalok, táncok

A Dandos-ballada egyfelvonásos játék, amit dr. Karádi Zsolt írt és amit középiskolásoknak mutattak be. – Mivel az ifjúságot ma már nem nagyon lehet hagyományos színházi eszközökkel lekötni, igyekeztem rendhagyó előadást létrehozni – mondta lapunknak a Nyíregyházi Egyetem oktatója. – A darab a 18 évesen meghalt Dandos utolsó éjszakáját mutatja be. A történet szerint levelet ír atyai jó barátjának, Rácz István tanár úrnak: eközben kaleidoszkópszerűen felvillannak rövid életének legfontosabb állomásai. Tudatosan alkalmaztam sokkoló elemeket: ilyen volt a vallatás vagy a brutális hangerejű sortűz. A rövid, mindössze két–három perces jeleneteket Verdi- és Beethoven-dallamok, továbbá táncok választották el. A középiskolások a nézőtér két hosszabbik oldalán ültek. Az előadás kezdetén, illetve a végén is csak úgy tudták elfoglalni s elhagyni helyeiket, ha átlépkedtek a földön fekvő „holttesteken”. A fiatalokat meglepte a színészek közelsége, és a hozzájuk hasonló korú mártír tragédiája – a visszajelzések alapján azt mondhatom, elemi erővel hatott rájuk mindaz, amit láttak.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában