Helyi közélet

2017.09.30. 10:52

A Vár régészeti feltárásának eddigi eredményei Kisvárdán

Kisvárda – A Kisvárdai Várszínház nézőterének helyén, befejeződtek a régészeti feltárások a Vár rekonstrukciójának első ütemeként.

Kisvárda – A Kisvárdai Várszínház nézőterének helyén, befejeződtek a régészeti feltárások a Vár rekonstrukciójának első ütemeként.

A várprogramban szereplő várakat négy kategóriába sorolták. A Kisvárdai Vár a 3. kategóriába lett sorolva, mely állagmegóvás, helyreállítás és részleges rekonstrukció. A felújítandó, megújuló épületek további munkálatainak érdekében a további munkákhoz szükségessé vált a tervezéshez, újabb és frissebb adatokat szolgáltatni mondta Jakab Attila a Jósa András Múzeum régésze, a régészeti osztály vezetője.

– A Jósa András Múzeum munkatársai augusztus közepétől végeztek ásatást a kisvárdai vár udvarán. Ennek célja az volt, hogy a vár felújításához minél több adat álljon rendelkezésre. A kutatások során a nagy vonalakban sikerült tisztázni az udvar keleti és északi részét elfoglaló egykori palotaszárnyak kiterjedését.

Tovább folytatódik a régészeti feltárás

Megtaláltuk a forrásokban is említett kutat is, mely részleges feltárásra került. Remélhetőleg a közeljövőben teljes kutatására sor kerülhet. Az eredmények értékelése és a leletanyag feldolgozása során tovább lehet majd pontosítani a várról szerzett eddigi ismereteinket – mondta végezetül Jakab Attila régész.

- Vincze Péter -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában