Libanyak: van, amit megtöltöttek, s van, amire érem került

A szépség meglehetősen szubjektív fogalom: van, aki az arcot, a testalkatot vagy a mozdulatok harmóniáját figyeli, mások inkább az összhatás alapján tartanak valakit szépnek. De mi a helyzet a libákkal? Szombaton nem voltak könnyű helyzetben a Sóstói Múzeumfaluba látogatók, hiszen nekik kellett eldönteniük, melyik szárnyas hosszú nyakába kerüljön az aranyérem. Amikor ott jártunk, még csak nyakörv volt rajtuk: Stuit – lehet éppen Stewi is... – és Kisasszonyt a gazdáik sétáltatták, de meglehetősen lassan haladtak, a gyerekek ugyanis lépten-nyomon megállították őket egy-egy „Meg lehet őket simogatni?”-kérdéssel. A barátságos állatok nagyon jól tűrték a simogatásokat, egy harmadik, a versenyen induló társuk pedig egy karámban élvezte a látogatók figyelmét. Koradélután léptek a nagyközönség elé, de a vendégek addig sem unatkoztak, sőt! A Márton-napi vigasságokra érkezőket libazsíros kenyérrel és újborral fogadták a skanzenben, ahová fél tíztől folyamatosan érkeztek a látogatók, és ez nemcsak a gyönyörű időnek, de a remek programkínálatnak is köszönhető volt. 

Tinta és nádpálca

A barabási népiskola ajtaja minden órában megnyílt a tudásra szomjazó kis- és nagyobb diákok előtt, az érdeklődők pedig alig fértek el az osztályteremben. A szigorú tanítónéni nádpálcával a kezében járt, s kelt, de ezen senki sem lepődött meg, aki ugyanis belépett, egy nagy időugrással az 1900-as évek elején találta magát. A tanítónő egyenként ellenőrizte, mindenki mosott-e kezet és arcot, majd imádkoztak, s csak ezután kezdődhetett el a tanítás – a nebulók igazi tintába mártott lúdtollal jegyezhették le a legfontosabb tudnivalókat. Az újlétai magtárban azt hallhattuk, hogyan gyógyították kisebb-nagyobb bajaikat a szatmári emberek évszázadokkal ezelőtt – erről a napokban egy külön cikket olvashatnak, de annyit elárulunk, voltak meglehetősen bizarr módszereik is... 
A gyerekek nagy kedvence, Ravaszdi mester is ellátogatott a skanzenbe, a Batyu Színház jóvoltából ezúttal libás történettel örvendeztette meg a hallgatóságot, a Művészeti Szakgimnázium Táncművészeti tagozatának néptáncos növendékei pedig  megmutatták, milyenek voltak a táncmulatságok hosszú-hosszú évtizedekkel ezelőtt: akkor, amikor az ünnepek és jeles napok elképzelhetetlenek voltak tánc nélkül. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Népművészeti Egyesület tagjainak segítségével a nemezelést próbálhatták ki az érdeklődők, a kódfejtő játékban pedig kicsik és nagyok egyaránt próbára tehették tudásukat. Volt falusi vásár, népi játékok, s aki szeretett volna, még gyertyát is önthetett.  

Libás finomságok

A népi mondás szerint aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik. Nos, ez nem fenyegeti a múzeumfalu szombati látogatóit, hiszen a Magyar Népi Ízőrző Lovagrend és a Káposzta Neked jóvoltából olyan ételeket kóstolhattak, mint a ludaskása, a libatoros, a hagymás-zabos libamáj, a libazúzás pörkölt, a töltött libanyak de sokan választották a libalevest vagy a libamellet újboros, sütőtökös birsalmával, s persze fogyott a krampampuli is. A skanzen kemencéjéből sült finomságok kerültek elő, és a gyógyteák is kelendőek voltak. Remek hangulatban telt nap, és nemcsak a látogatók érezték jól magukat, de nyilvánvalóan a libák sem bánták, hogy a vendégek nem a húsukra, hanem a szépségükre voltak kíváncsiak.