Holokauszt: Emlékezni és emlékeztetni kell!

Holokauszt: nem szabad felejteni. Az emberek egyik legnagyobb kincse a szabadság. Persze, erre csak akkor döbbenünk rá, amikor megfosztanak bennünket a jogainktól, amikor korlátozzák szabad mozgásunkat, amikor megszabják kényszerlakhelyünket. Mindezt átélhették és átérezhették azok a Magyarországon élő zsidók is, akiknek 1944-ben gettókban kellett élniük. Innen a halálgyárakba vezetett az útjuk, több százezren haltak meg a koncentrációs táborokban. Akik pedig túlélték a vészkorszakot, a megpróbáltatásokat, azok a világháború befejezése után ismét megismerhették a szabadság és a szerelem ízét és az élet szépségét. Minderről szó volt vasárnap este azon az újfehértói koncerten, amelyet Gettómelódiák címmel rendezett meg a Nagykállói Zsidó Hitközség és az Újfehértó Múltjáért Kulturális Egyesület a Holokauszt 80 Emlékév keretében.

Holokauszt: híd a szövetség

A gettókban született fájdalmas dallamok és gondolatok előtt több köszöntő is elhangzott. Először Finali Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöki megbízottja szólt a szervezet célkitűzéseiről. Mint elmondta, a Mazsihisz a vallási hagyományok ápolása mellett nagy figyelmet fordít a magyarországi zsidók és nem zsidók szellemi fejlődésére is, ugyanis a szövetség hídként is szolgál a többségi magyar társadalom és a zsidók között.

– Büszkék vagyunk az Európa-szerte elismert művészeti rendezvényeinkre, a nagy népszerűségnek örvendő zsidó kulturális fesztiválokra, a zsidó múltat bemutató múzeumunkra. Örülök a két szomszéd város, Nagykálló és Újfehértó mai közös rendezvényének is, hiszen ez is hozzájárul a zsidóság megismeréséhez és elfogadásához. Egykoron erős zsidó közösségek működtek a két településen, de a XX. század gyalázatos tetteként gettókba kényszerítették, majd deportálták az embereket – mondta többek között Finali Péter.

Köszöntötte a résztvevőket Blajer Gábor, a Nagykállói Zsidó Hitközség elnöke is. A tragikus múltat felidézve kijelentette, hogy minden gyorsan és szervezetten történt, mint addig a holokauszt történetében soha. A huszadik század történelmét máig meghatározó népirtás legmegrendítőbb fejezete a kelet-magyarországi zsidók deportálása volt. Auschwitz történelmében még soha nem égettek el annyi embert, mint azokban a hetekben.

– Június 5-én a főispán büszkén jelentette be, hogy Szabolcs vármegye zsidómentes vármegye lett. Képzeljük azt, amikor hirtelen minden megváltozik. Hiányzik a város lakosainak jelentős része, a lakások kifosztva, lepecsételve, deportálták a szomszédokat, a barátokat, az osztálytársakat. Az üzletek zárva vannak, az árukészleteket lefoglalták a hatóságok. Állataik, kutyáik ellátatlanok maradtak. Volt olyan település, ahol nem maradt se orvos, se bába. Mindenkit deportáltak, akik hozzátartoztak addig a normális élethez. Gondolkodjunk el azon, mit tett a zsidókkal és magával ez a társadalom. Ahol idegengyűlölet van, ahol antiszemitizmus van, ott már senki sincs biztonságban. Erre emlékeznünk kell, és soha ne mondjuk azt, hogy túl sok az emlékezés – fogalmazott Blajer Gábor.

Seszták Oszkár, a vármegyei közgyűlés elnöke többek között a következőket mondta.

– Emlékezni és emlékeztetni kell a borzalmakra. Gyermekkoromban a szüleimtől és a nagyszüleimtől sok történetet hallottam arról, hogy milyen békésen éltek egymás mellett a magyarok és a zsidók. A faluban, ahol felnőttem, nem találkoztam antiszemitizmussal. A gyűlölettel, az ellenségeskedéssel a városban találkoztam először – fogalmazott a vármegyei közgyűlés elnöke, majd így folytatta: – A zsidók jelenléte a polgárosodáshoz elengedhetetlen volt. A zsidók a mindennapi munkájukkal, a tőkéjükkel hozzájárultak a fejlődéshez, a modern Magyarország kialakításához. A zsidók emancipációja, egyenjogúsága kellett a fejlődéshez, Magyarország polgárosodásához. Hazánk nemet mondott az antiszemitizmusra, ami azonban még jelen van a világban, gondoljunk a tavaly októberi támadásra Izrael ellen. Az emberiség elleni veszélyre mindig figyelmeztetni kell a nagyvilágot – tette hozzá Seszták Oszkár.

Dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő is elmondta gondolatait a koncert előtt. Először is köszönetét fejezte ki Szoka Margitnak, az Újfehértó Zsidó Múltjáért Kulturális Egyesület elnökének, mert a Nyírség több településén is szervezett programokat az 1944-es holokauszttal kapcsolatban, valamint az újfehértói zsidóság történetéről több előadást is rendezett. A politikus kiemelte azt is, hogy az emlékezések sorozatának szervezését segítette Blajer Gábor, a közelmúltban megalakított Nagykállói Zsidó Hitközség elnöke is.

– Nem szeretném, ha a történelem megismételné önmagát, ezért fontosak ezek a rendezvények: az embereknek tisztában kell lenniük azzal, hogy mi is történt 1944-ben. A tájékoztatás, a felvilágosítás fontosságára figyelmeztet a tavaly októberben Izraelben elkövetett mészárlás is. Köszönöm mindenki munkáját, kívánom, még sok ilyen rendezvény legyen. Mindezzel azért fontos foglalkozni, mert Újfehértó és Nagykálló mellett többek között Nyírbogáton, Kislétán, Nyírbátorban is éltek zsidók, akik segítették, illetve felvirágoztatták a települések életét.

Újfehértó emlékét szétvitték

Köszöntőt mondott, illetve Újfehértó zsidó lakosságáról szólt Szoka Margit, az Újfehértó Zsidó Múltjáért Kulturális Egyesület elnöke is.

Először Göndör Ferenc újfehértói holokauszt-túlélő visszaemlékezéseiből idézett.

– Az önéletrajzi írások, a visszaemlékezések, a szóbeli közlések fontosak a múlt megismerésében. Göndör Ferenc mellett Újfehértó több egykori zsidó lakosa, Ági Lindhart, Ibolya Goldstein, Ibolya Tabak, Miklós Katz, Magda Goldstein, Kupferstein Vilma és Kupferstein Olga is mesélt a szörnyűségekről. Az ego-dokumentumok fontossága talán különösen a holokauszt folyamatának, stációinak feltérképezésnél elengedhetetlen. Ezek az emberek nem végrehajtói, hanem megélői, elszenvedői voltak a történelemnek. Valójában mi a történelem, ha nem az egyének által végrehajtott cselekvések, történések együttese – hivatkozva Gyáni Gábor történészre – jelentette ki Szoka Margit.

– Mi sem adhat pontosabb képet a történelmet megélt emberek életéről, mint az önéletrajzi írás. Lényegük éppen ezért ebben rejlik, nem pedig ezen írások történelmi tényeket eltorzító lehetőségében. Írásuk, szóbeli közlésük az öngyógyítás eszköze is, a több évtizeden keresztül hordozott gyász és trauma kibeszélése.

A civil szervezet vezetője felidézte az újfehértói holokauszt egyes állomásait is.

– Az izraeliták összegyűjtése Újfehértón 1944. április 16-án kezdődött, amikor a zsidó húsvét, a pészach utolsó napját ünnepelték. ,,Az emberek békességgel, nyugodtan sétáltak az utcán. Senki nem sejtett semmit. Másnap reggel hajnalban Nyíregyházáról rendőrök érkeztek, akik elkezdték összegyűjteni az embereket. Közben többfelé felszerelt hangos bemondóval állandóan közölték, hogy mostantól egyetlen zsidó sem hagyhatja el a házat. Nem mehet el sehová sem. Kenyeret nem vásárolhat. Ez különösen szigorú intézkedés volt, mert húsvétkor nincs az asztalon kenyér, tehát senkinek nem volt a háznál” – emlékezett Kupferstein Olga. Az újfehértói zsidóságot a varjúlaposi gettó területére szállították, május közepétől kezdődően pedig tovább vitték őket az Auschwitz-Birkenau koncentrációs táborba. A halálgyárból visszatértek nem maradtak szülőföldjükön. Újfehértó emlékezetét Izraelbe, Angliába, Kanadába, Amerikába és Ausztráliába vitték tovább – idézte fel a múltat Szoka Margit.

Gyászimát mondott Csatlós Tamás kántor, majd bemutatta fájdalmas, de reményt hirdető műsorát Klein Judit (ének), Nagy Péter (klarinét), Neumark Zoltán (zongora).