A megszégyenítés soha nem megoldás

Alig két héttel az iskolakezdés után országos felháborodást váltott ki a hír, miszerint egy nyírmeggyesi pedagógus rendszeresen megszégyenítette a diákjait. Egy első osztályos kislánynak például alsóneműre kellett vetkőznie az egész osztály előtt, mert szünetben szaladgált a folyosón. A gyerekek sokáig nem merték elmondani otthon, mit tett velük a tanító néni, ám miután fény derült az esetre, kirúgták az iskolából a tanárt. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta lapunkat, hogy az ügyben kiskorú veszélyeztetése elkövetésének gyanúja miatt nyomoznak.

Közösen keresni a megoldást

– Négy évtizedes pályám alatt soha nem szerepelt a szótáramban az a szó, hogy büntetés. És annak ellenére, hogy oktatási intézményként az iskolában szigorúbbak a szabályok és nagyobbak az elvárások, úgy gondolom, semmilyen formában nem megengedhető a gyerekek megszégyenítése – szögezte le Nagy Imréné. A nyugdíjas óvodapedagógus azt vallja: minden gyermeknek megvan a „kódja”, a hozzá vezető út, csak meg kell találni, és onnantól bármit el lehet velük érni.
– Ha mégis kénytelen voltam fegyelmezni, maximum annyit csináltam, hogy 2–5 percre kivontam őket az aktuális tevékenységből, játékból. Amikor pedig nagyon nehezen kezelhető volt a gyerek, elhívtam a szülőket fogadóórára közösen próbáltunk megoldást megkeresni – magyarázta a nyugdíjas pedagógus, s hozzátette: a nyírmeggyesi esethez hasonló megszégyenítés életre szóló traumát is okozhat. Egy kiegyensúlyozott családban a szülők támogatásával komolyabb sérülés nélkül sikerülhet feldolgozni a történteket, de a megfelelő háttér hiányában vagy a gyermek személyiségétől függően pszichológus segítségére is szükség lehet.

A világ változik, a gyerekek is

– Ami Nyírmeggyesen történt, az elfogadhatatlan, és szerintem hangsúlyozni kell, hogy szélsőséges esetről van szó. Sajnos könnyen általánosítanak az emberek, s felmerülhet bennük a kérdés – ez esetben joggal –, hogy vajon hány tanár alkalmaz megengedhetetlen hangnemet, büntetési formákat az iskola falain belül – mondta egy nyíregyházi pedagógus, aki azt kérte, ne írjuk le a nevét, nem szeretne kellemetlenséget abból, hogy hozzászólt a történtekhez.
– Harminc éve tanítok, s nem hiszek benne, hogy a büntetés célravezető eszköz. A büntetés, a mások előtti megszégyenítés azt üzeni a diáknak, hogy ő rossz, javíthatatlan, és én, a tanára, nem tudok mit kezdeni a problémájával. Sem az iskolai, sem a családi nevelésben nem élek a büntetéssel, inkább azt keresem, mi állhat a diák viselkedése mögött. Ha pedig nem tudok beavatkozni, mert komolyabb magatartásprobléma áll a nehezen kezelhetőség hátterében,  akkor segítséget kérek a szakemberektől: iskolapszichológustól, az iskolavezetéstől. Ugyanez a helyzet, amikor közösségi szinten jelenik meg az agresszió, a tanár inkább vonja be a megoldásba a szülőket, a pedagógustársakat, közösen könnyebb megtalálni a megoldást. A világ változik, benne a gyerekek is, de mindenkihez meg lehet találni a kulcsot, a „csintalan” diákokhoz is. Bizonyára sok pedagógus hallott már a pozitív fegyelmezésről, egy olyan szemléletmódról, amely az együttműködésen és a kölcsönös tiszteleten alapul. Valahogyan erre kellene rávezetni őket, mert ez hosszú távon alakít ki bennük olyan készségeket szociális, közösségi, önismereti szinten, amelyekre felnőttkorban is építhetnek.