A gyermeknek a testvér a legnagyobb ajándék

A világ egyszerre küzd a túlnépesedéssel és a fejlett országokban (főleg Európában és a Távol-Keleten) tapasztalható népességcsökkenéssel. A legújabb számítások szerint a korábbi 2150 év helyett 2060 körül következhet be bolygónk népességének maximuma, ami valószínűleg nem lépi át a 10 milliárd főt, szemben a néhány évtizede még általánosan elfogadott 12 milliárd fős becsléssel. A teljes termékenységi arányszám (TTA) világszinten jelenleg 2,3 körüli, már csak Afrikában és Afganisztánban mérnek e feletti értéket. A TTA az a hipotetikus mutató, ami azt fejezi ki. hogy adott év kor szerinti születési gyakorisága mellett egy nő élete folyamán hány gyermeknek adna életet. Ennek 2,1-es mértéke biztosítja egy ország népességének változatlan létszámát. Az ettől elmaradó értékek esetén népességcsökkenés következik be.

Magyarország demográfiailag is a fejlett világhoz tartozik. 1958-ban a KSH munkatársai előre jelezték, hogy az ország népessége 1980 körül a mérséklődő élve születések miatt növekedésből csökkenésbe fog átfordulni, ami évre pontosan bekövetkezett. Az 1960-as évek első felében a világon, összefüggésben a nők tömeges foglalkoztatásával, tsz-szervezéssel, iparosítással stb., hazánkban mérték a legalacsonyabb termékenységet, amire a gyes bevezetése, majd az 1973. évi átfogó népesedéspolitikai intézkedések bevezetése volt a válasz. Utoljára 1974-1977 években született annyi gyermek, amikor a TTA elérte a 2,1-es szintet. Ráadásul az 1950-es évek első felében született nagylétszámú Ratkó-gyermekek ekkor léptek szülőképes korba. 1975-ben a 194 ezret meghaladó évi születésszám 1998-ban 100 ezer alá csökkent, sokáig 90-100 ezer fő között mozgott, míg 2018-ban és utána 90 ezer élve születést se érte el (igaz, 2020-ban és 2021-ben meghaladta azt). 2022-ben 88 ezer, 2023-ban 85 ezer gyermek születését regisztrálták. 2024-ben viszont, ha az első félévi tendencia folytatódik, csak 77 ezer újszülött világra jöttére számíthatunk.

Az elmúlt évtizedben a fejlett országokban csökkent annak esélye, hogy érdemi termékenységi fordulat következzen be. Spéder Zsolt szerint nincs a világon egyetlen olyan ország sem, ahol, ha a reprodukciót biztosító 2,1-es szint alá süllyed a TTA, később újra elérné vagy meghaladná azt. Ebből az következik, hogy az ország népessége (eltekintve a vándorlási folyamatoktól) a népmozgalmi folyamatok (élve születés – halálozás) hatására folyamatosan fogyni fog. A fő kérdés az, hogy milyen a csökkenés mértéke. Az élve születések apadásának egyik oka, a szülőképes (15-49 éves) nők állományának folyamatos mérséklődése. Becslések szerint évente 15-20 ezerrel több 49 éves nő lép ki e korból, mint amennyi 15 éves leány ebbe a korcsoportba belép. A TTA zsugorodása viszont azzal is összefüggésben van, hogy a nők legtermékenyebb 18-43 éves időszaka csaknem megfeleződik, mert legtöbben 31-43 éves korukban szülnek. A születéskor várható élettartam növekszik, de a gyermekáldást (eltekintve a kivételektől) az orvosok, ahogy régen is, 43 éves kor után már nem ajánlják. Sokan vallják, ha egy nő huszonéves korában nem szül, később még lehet gyermeke, de gyermekének testvére már nagy valószínűséggel nem.

A 30 éves koron túli szülések legfontosabb oka az, hogy megnőtt az iskoláztatás időtartama. Húszas éveikben a fiatalok jelentős számban még egyetemre, főiskolára járnak, sőt további diplomákat szereznek. Korábban, az iskolai végzettség és a termékenység között szoros kapcsolat alakult ki, mivel a diplomás nők élve születési gyakorisága volt a legkisebb. Ma az érettségizett és egyéb középfokú végzettségű nők termékenysége a legalacsonyabb, a diplomásoknál és a legalacsonyabb végzettségűeknél is gyakoribb a gyermekáldás, mint náluk. Ennek valószínűleg anyagi okai vannak, mert a középfokú végzettségűek is mindent megadnának felnövekvő gyermeküknek, ami viszont kereseti oldalról nincs alátámasztva. A ma megszületett gyermekek egyharmadának diplomás, a második egyharmadának középfokú végzettségű, a harmadik egyharmadának nyolc osztállyal vagy annál is kisebb iskolai végzettségű az édesanyja. A nők férfiaknál magasabb iskolai végzettsége növeli a párválasztási gondokat.

A termékenység jelentős térbeli eltéréseket mutat. Tóth Géza, Kincses Áron és Kovács Marcell egyik dolgozatának legfontosabb megállapítása, hogy Északkelet-Magyarország (Borsod-Abaúj- Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár -Bereg vármegyék) még ma is teljesen eltérő termékenységi sajátosságokat mutat, mint az ország többi része. 2021-ben (amire a tanulmány adatai vonatkoznak) 1,59 volt a termékenységi arányszám. Ezután csökkent, feltehetőleg a háborús vészhelyzet, az energiaválság, klímaszorongás, a magas infláció és a Covid-19 hatásai miatt. 2022-ben ez a ráta 1,52-re, 2023-ban 1,50-re mérséklődött, ami 2024 első félévében 1,36-ra süllyedt. Megállapítható, hogy ha az egész országra az északkelet-magyarországi nők termékenysége lenne jellemző a ráta 1,36 helyett kb. 1,50-1,55 körüli értéket érne el. Az országban legmagasabb termékenységet elérő 10 járás közül (edelényi, encsi, nyírbátori, szikszói, hajdúhadházi, szerencsi, derecskei, mezőcsáti, hevesi, ózdi) mindössze a hevesi nem tartozik Északkelet-Magyarország vármegyéihez. A termékenységben létezik térbeli függőség, azaz amennyiben az adott járásban magasabb ez az érték, akkor a környező járásokban (a szokásokat, a mintát látva) is nagyobb. Vannak járások, ahol nem a hasonlóság jellemző, hanem a szomszédos járások egymáshoz képest elütő magatartást tanúsítanak. A legnagyobb eltérést az Edelényi (2,46) és a Miskolci járás (1,64) között mérték, de e téren Budapest XI. (1,50) és V. kerülete (0,70) között is óriási szakadék alakult ki. Az országban a legnagyobb teljes termékenységi arányszámot az Edelényi járásban (2,46) figyelhetjük meg, ahol egy nő élete során több mint háromszor annyi gyermeket szül, mint Budapest V. kerületében (0,70). Az utóbbihoz hasonló rátát mértek a főváros VI., VII. és VIII. kerületében, ahol az arány 0,70-0,80 közötti.

A gyermekek a család számára a legnagyobb áldást jelentik. Felnevelésük azonban nemcsak, szeretetforrást, hanem sok időt, fáradságot és jövedelem-ráfordítást is jelent. Fontos elv lenne, hogy azok, akik gyermekeket nevelnek, ne kerüljenek mérhető hátrányba (jövedelem, nyugdíj, karrierépítés, társadalmi elismerés stb.), azokkal szemben, akiknek akaratukkal egyezően vagy attól függetlenül nem született gyermekük. A családtámogatásnak számos eleme van (gyermekgondozási díj, családi pótlék, csecsemőgondozási díj, babaváró támogatások, lakástámogatások, családi adókedvezmények stb.), melyek közül szerintünk a lakástámogatásnak van a legnagyobb jelentősége. A szociális bérlakásépítés és a „fecskeházak” működtetése mellett manapság a megugrott albérleti díjak miatt sok pár számára az albérleti támogatás is megoldást jelentene.

Termékenységcsökkentő tényező a nyugdíjkorhatár módosítása is. Amíg a nők 55 éves korukban nyugdíjba mehettek volt lehetőség arra, hogy kisgyermekkorú unokáik gondozásába besegítsenek, különösen a gyerek betegsége idején. 2022-re a nőknél is általánossá vált a 65 éves nyugdíjkorhatár, mire unokáik már tizenéves korba érnek. A fiatalok túlóráztatása is igen elterjedt, miközben a gyermekintézmények 16.30 után kiürülnek, így csak nagyszülő, testvér, barát, szomszéd stb. segítségével tudják gyermeküket hazavitetni.

Egy elmés megfogalmazás szerint a legjobb fogalmazásgátló a piacgazdaság, mert tele van bizonytalansággal, kiszámíthatatlansággal (adóváltozások, foglalkoztatási biztonság, infláció stb.), pedig a családalapításhoz, a gyermekek neveléséhez leginkább tervezhetőségre, kiszámíthatóságra van szükség. A családhoz való nem túlzott ragaszkodásnak neveltetési okai is vannak. Sok fiatalnak hiányzott gyermekkorában a meghitt családi élet, így nincs mintájuk, így igényük sem alakult ki, hogy felnőtt életükben erre vágyjanak. Az önzés, a szabadidő-eltöltés középpontba állítása, a szórakozás, a bulizás alakult meghatározóvá. Ilyen beállítottsággal párkapcsolataikban is sokszor az ideiglenesség válik dominánssá. Sokan közülük nem ismerik az empátiát, a toleranciát, a lemondást és a kibékülés lehetőségét sem. Egyetlen megoldást találnak követendőnek, a szakítást. Stabil párkapcsolatok nélkül a legbőkezűbb családtámogatási rendszerek sem érik el céljukat.

A jelenlegi csaknem reménytelen termékenységi helyzetből néhány kitörési pontra kellene koncentrálni. Megítélésünk szerint a lakhatás megoldása mindent előz. Nélküle nincs családalapítás, nincs gyermeknevelés, nincs jövő. A fiatal pár életkezdése a szülők lakásában kényszermegoldás, ezért önálló lakásmegoldásra van szükség. Az albérlet ilyen albérleti díjak mellett sokak számára reménytelen. Az államnak olyan lakáspolitikát kellene kialakítani, amiben felkínálja a felépített lakásokat a fiataloknak, ami 5-6 év után megvásárolható, illetve átadandó egy újabb párnak. A jelenlegi évi kb. 20 ezer épített lakás megkétszerezésére már nagy eredmény lenne, ami lendületet adna az építőiparnak és az építőanyagiparnak is. A lakásoknak 60-70 négyzetméternél nem kellene nagyobbnak lennie, ahol néhány évig 1-2 gyermekkel kényelmesen el lehetne élni. Ez megtakarításra ösztönözné a fiatalokat, hogy néhány év múlva, most már saját erőből vásárolt vagy épített nagyobb lakásba költözzenek.

Legalább ennyire fontos, hogy az élet minden területén gyermekbarát szemlélet alakuljon ki. A gyermek nemcsak szavakban a jövőnk, hanem ténylegesen is, mert felnőve ők folytatják tovább az országépítést, keresik meg az akkori nyugdíjasok nyugdíját. Az államnak, illetve az önkormányzatnak különösen a gyermekek természetbeni juttatásait kellene magára vállalnia, hogy ne csak a szülők, hanem a társadalom is többet áldozzon a gyermekek felneveléseinek szükségleteire. A gyermekek számára készült árukat állami támogatással olcsóbban kellene árulni, miközben az esetleges visszaéléseket meg kellene akadályozni. Hangsúlyt kellene fektetni az esélyegyenlőség fokozására, hogy egyetlen tehetséges gyermek se vesszen el, legyen mindenkinek esélye tehetsége kibontakoztatására. Minden szülőnek folyamatosan éreznie kell, hogy fel tudja nevelni gyermekét, mert ha nem, egy erős szövetű társadalom segít és szerető gondoskodással átveszi szerepét.

Prof. dr. Hajnal Béla