Munkamánia – szenvedély vagy függőség?

Képzeljünk el egy harmincas éveiben járó nőt, akinek teljesen természetes, hogy napi 10-12 órát dolgozik, majd otthon is a szakmáján agyal. Késő esténként hozza be lemaradását a háztartási munkában, túlhajtja magát. A nő egy közepes vállalkozásnál dolgozik, szereti, amit csinál, céges arculatokat tervez, ötleteket hagy jóvá, egy kisebb csapatot irányít. A fizetésre sem panaszkodik, ezért amikor valaki megkérdezi tőle, sokat dolgozik-e, kerek perec rávágja: „igen, de megéri”. Ezt az életvitelt egy hozzá hasonlóan ambiciózus férj mellett teheti meg, akinek szintén sokat jelent a munkája, bár ő képes meghúzni a határvonalat munka és magánélet között, erre figyelmezteti feleségét is. A kettőjük kapcsolata akkor törik meg, amikor a nő már a közös programokat is lemondja, feleslegesnek tartja a meghitt időtöltést, az intimitást, és elfogynak lassan a közös célok is, jönnek cserébe a kíméletlen konfliktusok... 
Most mondhatja az olvasó, hogy száz és száz hasonló párkapcsolati problémáról hallott már, és egyébként is neve sincs az említett hölgynek. Nem is a neve a fontos, sőt, ráadásul nem is párkapcsolati gyökerű problémáról van szó, valami egészen másról. 

Rögös a kiút 

Rögeszmés munka, munkaalkoholizmus, munkafüggőség. Így hívják ezt az állapotot. Hasonló „lefolyású”, mint bármilyen addikció, amiből rögös a kiút. 
– A munkamánia vagy munkaszenvedély korántsem új jelenség. Egy olyan függőség, amely háttérbe szorítja az érintett magáné­letét, társas kapcsolatait: az élet értelmévé, a legfontosabb és kizárólagos tevékenységgé a munka válik az egyén számára – magyarázta Nagy Annamária, a nyíregyházi Talentum Alapítvány munkatársa. 
Korábban már írtunk a szenvedélybetegeket segítő szervezetről, kik megkerestek minket, s kérték, hogy a munkamániáról beszélhessenek, hiszen egyre több embert érint a jelenség. 

Sóvárgás a munka után 

Sok-sok ember szeret dolgozni, mégsem lesz mindből munkamániás. – Hogyan fejlődhet ki a kóros szenvedély? – tettük fel a kérdést. Mint megtudtuk, számos tényező befolyásolja a kialakulását, társadalmi, gazdasági, szociális, és személyiségbeli faktorok egyaránt. Nagyon sokan belemenekülnek a munkába a magánéleti kudarcaik elől, másokban a bizonyítási kényszer dolgozik, vagy hogy másokat legyőzzön, beelőzzön. Különböző okok állhatnak a hátterében, azonban ugyanazokról a jelekről ismerhető fel a munkaalkoholista ember. 
– A munkamániásoknál megfigyelhető a szenvedélybetegekre jellemző sóvárgás, tolerancia (ez esetben egyre nagyobb mennyiségű munkára van szüksége ugyanazon pszichés hatás eléréséhez), ha pedig nem kapja meg, elvonási tünetek jelentkeznek nála. Életének középpontjában a munkája áll, ezáltal a kapcsolatait fokozatosan elveszíti, s a szabadidejét sem tudja eltölteni, ahogyan szeretné, mert mindig a munkáján gondolkodik. Ezek az emberek nincsenek ott gyerekeik iskolai szereplésén, mellőzik a családjukat, barátaikat, sok esetben elhanyagolják még az egészségüket is. A túlhajszolt életmódból a sok munkából adódóan fizikai tünetként megjelenik az álmatlanság, a magas vérnyomás, a gyomorfájás, fejfájás, szívritmuszavarok. Viselkedési tünetként a nyugtalanság, stressz, indulatkitörések, hiperaktivitás, feledékenység, hangulatváltozások. Sajnos csak egy bizonyos pontig tudunk segíteni, ahol hosszú éveken át fennáll a probléma, ott pszichológus vagy pszichiáter bevonására is szükség van – hangsúlyozta Nagy Annamária. 
Hogy mennyire játszik mindebben szerepet a személyiség? Évtizedek óta kutatják, annyi elmondható, hogy amíg az egészséges ember úgy gondolja: „minél jobban bízom magamban, annál jobban fogok teljesíteni”, addig a munkafüggő úgy érzi, akkor válhat értékes és magas önértékelésű emberré, ha minél többet és jobban teljesít. 
Az alacsony önbecsülés, a fejletlen énkép elvezethet a munkaalkoholizmusig, hiszen az illető a munkabírásával, a munkahelyi sikereivel szeretne bizonyítani (elsősorban szüleinek, a családjának). 

A felismerés az első lépés 

A munkafüggő másik jellemző vonása, hogy fontosak számára a külső visszajelzések, folyton figyeli, mások mit mondanak, mit gondolhatnak róla. Ahogyan más szenvedélybetegek, úgy ők sem érzékelik a problémájukat, gyakran védekeznek azzal, hogy csak a családjukról akarnak gondoskodni, ezért vállalnak el minden feladatot. 
– Elég gyakori jelenség, amikor egy topmenedzser pörög, kizárólag a munkájának él, egyre több feladatot vállal magára, anyagi javakat halmoz, miközben kiégnek körülötte a kapcsolatai és elmagányosodik. A sikereket is meg kell osztani valakivel, de neki nincs kivel, ezért valamilyen pótcselekvésbe menekül, inni kezd vagy drogokhoz nyúl. A munkaalkoholistának szükségük van az „adrenalinlöketre”. Keresik, miben élhetik ki mániájukat, aztán éppen ennek a megemelkedett „adrenalinlöketnek” a rabjává válnak. Hogy áldás vagy átok egy ilyen munkatárs? Az adott közösségtől is függ, egy biztos: a munkamániás „mindent magának akar”, nem bízik kollégái teljesítményében, azt gondolja, „csak én tudom ezt elvégezni és megoldani”. Nem tud igazán csapatban dolgozni sem. Tehát azt gondolhatnánk, hogy egy ilyen dolgozó főnyeremény a munkaadónak, de nem így van, mert egy idő után konfliktusok forrása lesz a közösségben. Hogy miért beszélünk ennyit a jelenségről? Mert, ahogyan más addikciók esetében, úgy a munkafüggőség kezelésében is az első lépés a probléma felismerése, tudatosítása, utána jöhet szóba a szakmai segítségnyújtás. Tapasztalataink szerint a családterápia nagyon jól működhet a munkamániásoknál, a relaxációs tevékenységek (pl. joga, lassú sportok) elterelik a figyelmet a sóvárgásról. Az anonim önsegítő csoportok és csoportterápiák is segítséget nyújthatnak a kiegyensúlyozott élet megtalálásában.