Hihetetlen!

2024.08.23. 15:48

Beesett a peron és a sín közé, átment felette a vonat

Csodával határos módon a fiatal nő csak könnyebb sérüléseket szenvedett.

Szon.hu

Miután hátratolatott a vonat, ki tudták emelni a nőt

Fotó: Bordás Béla

Drámai jeleneteknek lehettek szemtanúi a nyíregyházi vasútállomáson várakozó utasok nemrégiben: a peron és a vasúti sín közé esett egy fiatal nő, kimászni azonban már nem tudott, mert néhány másodperccel később jött a vonat. Óriási szerencséje volt, mert a mozdony nem gyűrte maga alá, átment felette.

Nyolc métert tolatott

A Tények felvételein mentők, tűzoltók és rendőrök vesznek körbe egy hordágyat, amin egy fiatal nő fekszik. Néhány perccel korábban a nő még a peron és a sínek között feküdt. Pont azelőtt zuhant le, hogy a vonat begördült az állomásra. A nő feltehetően megszédült, ugyanis a baleset előtt plazmát adott. A családtagjai is vele voltak, amikor beesett a vasúti sín és az első szerelvény közé – mondta a riportban Bordás Béla városgondnok, aki az első között érkezett a helyszínre. A bajba jutott nő szinte mozdulni sem tudott, hiszen a mozdony átment felette, és a széle a peronig ért, így esélye sem volt kimászni. Közben a kétségbeesett rokonai hívták a mentőket, akik tűzoltókkal és rendőrökkel megerősítve érkeztek az állomásra. Először csak beszélni tudtak a sérült nővel, mert nem fértek hozzá, de a mentőtiszt folyamatosan tartotta benne a lelket. A szerelvénynek mintegy nyolc métert kellett tolatnia, a szinte halálra rémült nőt csak ezután tudták kivenni és ellátni.

Nagyobb volt az ijedtség

– A fiatal nő könnyebb fej-, illetve mellkassérülést szenvedett. A helyszíni ellátást követően stabil állapotban azonnal baleseti osztályra szállítottunk – közölte Ménes Dávid mentőtiszt, az Országos Mentőszolgálat regionális kommunikációs munkatársa. A nőnek óriási szerencséje volt, mert éppen volt annyi hely, hogy a begördülő vonat nem gyűrte maga alá. Ezért úszta meg könnyebb sérülésekkel, és valószínű, hogy az ijedtség jobban megviselte. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában