2024.08.25. 10:30
Állatpark: egy nap alatt a Föld körül
Több kontinensen átívelő túra a Nyíregyházi Állatparkban.
Búcsút int a fóka
Forrás: Fotó: Domokos Jánosné archívuma
Néhány hete pár napot Balatonbogláron töltöttünk, elkísértük a lányomat a Balaton-átúszásra. A verseny végeztével bementünk egy étterembe. Olyan helyre, ahol néhány perc leforgása alatt híztam egy pár kilót. Nem az ételtől, bár annak mennyisége, minősége és íze is adhatott volna erre okot, sokkal prózaibb oka volt súlygyarapodásomnak. Az asztalunk közelében két pincér beszélgetése tett rám ilyen hatást. Ez a következőként hangzott: „Nagyon fáradt vagyok. Éjjel három órakor értünk haza. Egy buszos kiránduláson vettünk részt, Nyíregyházán, az állatparkban voltunk”.
„Június elején mi is voltunk” - jött a válasz a kollegától „A lányom nagy nehezen bejutott egy turnusra az állatpark által szervezett Zoo Suliba, s mi is elkísértük a feleségemmel. A park területén lévő szállodában szálltunk meg, melyhez foghatót én még nem láttam. Minden különleges volt, a berendezés, a szobák, na és az, hogy reggel oroszlán bőgésre, elefánt trombitálásra ébredtünk! Mintha egy szafariban lettünk volna! Napközben felfedeztük az állatkert csodáit, hisz ott tartózkodásunk idejére állandó belépőt kaptunk. Csodálatos öt nap volt!”
Ezt a párbeszédet hallva, mintha hájjal kenegettek volna, olyan büszke voltam a városomra. Korábban csak olyan megjegyzéseket, hallottam, hogy sötét Szabolcs, az is Magyarországon van?, stb. Legszívesebben odamentem volna, s boldogan mondom: Képzeljék, én ebben a városban élek!
Büszkén konstatáltuk, hogy felkerültünk arra a bizonyos turisztikai térképre! Ha már az egyik kiemelt balatoni városban is ilyen lelkes hódolókra akadtunk, nem semmi!
Már ott helyben elhatároztuk, hogy amint haza jövünk, mi is kilátogatunk a parkba. Eddig is minden nyáron elmentünk, de az idén a nagy meleg eddig visszatartott bennünket. Tapasztalatból tudjuk, hogy nem csak ránk van rossz hatással a kánikula, de az állatok is lusták, nem produkálják úgy magukat, mint hűvösebb időben. De itt az idő, a lányom pedagógus lévén hamarosan kezdi a munkát, nincs tovább halogatás.
Útra is keltünk egyik reggel, már nyitásra ott voltunk. Örömmel láttuk, hogy a népszerűség nem csak a balatoni pincérekig terjed, hanem rengeteg külföldi rendszámú autót, autóbuszt is láttunk a parkolóban. Mikor aztán bementünk, lelkesedésünk kissé csökkent. Már annak ellenére, hogy fél órája nyitotta ki kapuját az állatkert, nyugodtan ki lehetett volna tenni a „megtelt” táblát. Tömeg, tömeg, bárhova mentünk.
Természetesen a Jégvilág és Száguldó folyó megtekintésével kezdtük (a csónakázást nem vállaltuk be). Ezt az új részt még nem láttuk, csak hallottunk róla. Nem hazudtolta meg a szóbeszédet! Csodálatos, különleges, nem mindennapi látványt nyújtó objektum!
Sajnos, a rácsokhoz nem tudtunk közel férkőzni, hogy a korábban megszokott módon fotózzunk, megvárjuk a pillanatot, amikor egy-egy állat a tőle korábban megszokott produkcióba kezd. Amikor végre mi kerültünk az első sorba, akkor pedig a mögöttünk állók türelmetlenkedve toporogtak, hogy menjünk már tovább. A legkritikusabb az Ócenáriumban volt a helyzet, ahol teljes tömegnyomor alakult ki, amint mindkét oldalon tömött sorokban álltunk az akvárium előtt. Innen hamar el is menekültünk, olyan klausztrofóbia tört rám, a tömeg és a zárt tér hatására.
Fotó: Fotó: Domokos Jánosné archívuma
Ugyancsak némi akadályt képezett a függőhíd, melyen mindkét irányból áramlott az ember tömeg.
Végre elértünk ahhoz a ponthoz, ahol szokás szerint minden évben „utántöltünk”. A parasztudvar mellett finom kenyérlángost ettünk és habzó, jéghideg sört ittunk. Az sem tudta elvenni az étvágyunkat, hogy rengeteg légy akart velünk falatozni. (Ez tudjuk, megszokott dolog, ahol vannak a disznók, kecskék, baromfik. Ez a természetes velejárója a parasztportáknak.)
A végső állomás természetesen a kihagyhatatlan fókashow volt. Ez most is csúcspont volt a napi programunkban. Ahogy ezek az állatok követik gondozójuk utasításait, elképesztő, lenyűgöző! A hatalmas testek engedelmessége, és az, hogy nem csak a közönség, a fókák is élvezik, nem kényszerből csinálják mutatványaikat!
Túránk végén összegeztük a nap eseményeit. Minden nagyon szép, minden csodálatos, le a kalappal az intézmény vezetői, dolgozói előtt.
Minden jóban van valami rossz is!
Egy pici negatívum azonban maradt bennünk: hiányzott a nyugalom, a meghitt bandukolás egyik földrésztől, állattól a másikig. Büszkék vagyunk arra, hogy Magyarország, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nyíregyháza ily módon felkerült a világtérképre, de eddig számunkra az állatpark a nyugalom szigete volt, ma pedig egy nyüzsgő méhkasra emlékeztető terep. Eszembe jutott, hogy most már megértem az olaszokat, amikor Velencét, Rómát visszakövetelik a turistáktól. Amszterdamban élhető várost követelnek és azt, hogy ne legyen túlturizmus! (Mi egyelőre örülünk a turistáknak.)
Mi még itt nem tartunk, a mérleg serpenyője természetesen magasan az állatkert szeretete, felé, a vadaspark iránti büszkeség felé billen. Ez csak egy szubjektív érzés volt számunkra, ami hozzá tartozik a napunk értékeléséhez.
Azzal jöttünk el, jövőre ugyanitt!
Végül egy személyes dolog. Őszintén megvallva azért is fontosak számomra ezek az évenkénti kiruccanások az állatparkba, mert ilyenkor nagyon fontos találkozóm is van az árnyas fák alatt. Nem egy titkos imádó, akivel randevúzok, hanem néhány gyönyörű virág. Hat éve, hogy az állatparknak ajándékoztam több mint 10 cserép két méternél is nagyobb leandert, őket látogatom meg. Örömmel állapítottam meg ez alkalommal is, hogy látszik rajtuk, hogy gondos gazdájuk van, ideális klímában élnek virulnak, növekednek!
Domokosné Nagy Katalin
