Diplomaosztó

2024.07.06. 18:10

Több mint ötszáz végzős hallgató vette át az oklevelét a Nyíregyházi Egyetemen (Fotók+Videó)

Szombaton délelőtt rendezte meg a Nyíregyházi Egyetem az Oklevélátadó Ünnepi Szenátusi ülését. Közel hétszáz végzős közül több mint félezren vettek részt az ünnepségen.

Szon.hu

Fotó: Sipeki Péter

Hazánkban a felsőoktatás jelenti a gazdaság motorját, ezért is fontos, hogy az egyetem közel 4000 hallgatója közül, idén júniusban 687-en tettek sikeres záróvizsgát, közülük 514 végzős vette át személyesen az előző évek kemény munkáját megkoszorúzó oklevelet. Az ünnepi szenátusi ülés elnökségének bevonulása után először dr. Szabó Tünde kormánybiztos, országgyűlési képviselő köszöntötte a végzősöket, és a megjelent vendégeket. Kifejtette, hogy a diplomaosztó az egyetemi évek legszebb és legfontosabb rendezvénye, a munkának, a tudásnak, az oktatóknak, és nem utolsó sorban, a hallgatók sikerének a megünneplése.

– Elérkeztek szakmai fejlődésük egyik legfontosabb állomásához, amikor izgalmakkal teli életút kezdetét ünnepelhetjük, miközben egy új korszak is kezdődik a jövő évben. Ahhoz, hogy a társadalom számára értékes jövőt formálhassanak, szorgalmukra, kitartásukra továbbra is szükség lesz, hiszen megtapasztalhatták, hogy minden akadály leküzdhető, így hamarosan önöknek kell példaképekké válniuk. Kiemelkedőt alkotni jó, hiszen a tudás az egyetlen, ami igazán szabaddá teszi az embert. Az értelmiségi lét ugyanakkor felelősséggel is jár. Felelősség a döntésekben, az utak keresésében, megtalálásában és kijelölésében – mondta a diákoknak az országgyűlési képviselő, és megjegyezte: az oktatók áldozatos elkötelezettséggel adták át mindazt a versenyképes tudást, amelyek szükségesek voltak ahhoz, hogy ma itt lehessenek. Megállapította, hogy Szabolcs Szatmár-Bereg egy értékes vármegye, az értékeket pedig mindig gyarapítani és kamatoztatni kell. – Éppen ezért közös célunk a régió felemelése, lehetőségeink bővítése, hogy minél színvonalasabb legyen az itteni szakképzés, a felsőoktatás, a piaci igényeket pedig összehangoljuk a gazdasági élet szereplőivel. Ennek az intézménynek az egyik fontos küldetése, hogy képzett munkaerővel lássa el az utánpótlást. Örömteli számomra, hogy vonzereje folyamatosan növekszik, ez pedig a hallgatók számán is jól látszik, valamint a gazdaság szereplői is nagyon várják a diplomásokat, amelyre kiemelten szükségük van. Nyíregyházán és a vármegyében folyó munkahelyteremtési beruházások és fejlesztések által, a most végzett hallgatók is kiszámítható jövő elé nézhetnek – fejtette ki dr. Szabó Tünde, és hozzátette: egyedülálló tradíciót képvisel a Nyíregyházi Egyetem, amely a pedagógusképzéstől a mérnök, a gazdaság, természettudományos, vagy akár művészeti képzéseken át, a pilótaképzésig széles körű területet átölel, és hosszú távon is összetartó közösséget épít.

Kimagasló eredmények

A Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára is megtisztelte jelenlétével a diplomaosztó ünnepséget. „A fiatalok sikere a nemzet sikere” gondolattal kezdte a beszédét Dr. Varga-Bajusz Veronika. - Éppen ezért dolgozunk folyamatosan azon, hogy olyan oktatást, olyan felsőoktatást építsünk, olyan lehetőségeket teremtsünk, amelyben az egyetem nemcsak tudásátadó hely, nemcsak számonkérése van, hanem egy közösségként veszi körül a diákokat, közösséget épít a diákjaiból, és folyamatosan támogatja őket álmaik, céljaik elérésében. Egy nemzet esetében különösen meghatározó az, hogy gyermekei, fiataljai nevelésére milyen gondot fordít. A versenyképesség és a térségek erősítése volt a modellváltás egyik legfontosabb célja, melynek már vannak eredményei, pedig mindössze két éve indult el teljességében. Öt éve hét, három éve kilenc, két éve 11, idén pedig már 12 magyar egyetem van, a világ legjobb 5 százalékában. Három olyan egyetemünk van, amely a top 2 százalékában, és egy olyan egyetemünk, amelyik a top 1 százalékába tartozik. Azt látjuk, hogy a teljesítmény finanszírozással, az egyetemek tudományos teljesítménye 30 százalékkal nőtt, közel 6000-rel több aktív hallgatója van az intézményeknek. Javultak a lemorzsolódási adatok is, 3500 diákkal több tudott a képzésben bennmaradni, sőt, 1200-an gyorsabban is haladnak a tanulmányaikkal – sorolta az államtitkár, és kihangsúlyozta: a diploma hozzáadott értéke folyamatosan nő, hiszen 42 nap alatt lehet munkát találni, és a diploma minimum másfélszeres bérszorzót jelent. Elmondta, hogy nőtt a térségek megtartó ereje, ebben a nyíregyházi egyetem a legjobbak között teljesít. Részletezte a hazai felsőoktatás sikerének pilléreit, és kifejtette: az idei évben ismét 120ezer fölött van a felvételizők száma. A Nyíregyházi Egyetemre idén több mint 2600-an jelentkeztek első helyen, és tavaly 24%-kal nőtt a felvettek száma. – Tartjuk magunkat a korábban kitűzött céljainkhoz. Elérjük, hogy 2030-ra lesz magyar egyetem a világ legjobb 100 egyeteme között, és lesz három olyan egyetem, amely Európa legjobb 100 egyeteme között szerepel. 2030-ra megduplázzuk a nemzetközi egyetemisták számát, elérve így, sőt meghaladva a nyolcvanat – részletezte dr. Varga-Bajusz Veronika, és hozzátette: ezért is biztosítják folyamatosan a nemzetközi csereprogramokat, és erősítik a nemzetközi kutatási együttműködéseket, majd részletezte a Pannónia Programot, amely abban segíti a hallgatókat, hogy nemzetközi tapasztalatokat szerezhessenek. Kifejtette, hogy a fiataloknak olyan erős tudást kell adni a jelenben, amely jövőképes, azaz a jelenből a jövőbe mutat. 

Értelmiségi lét

Dr. Szabó György, a Nyíregyházi Egyetem rektora szerint az ünnepi oklevélátadó egy örömteli alkalom arra, hogy büszkén tekintsenek vissza az elért eredmények magaslatáról az elmúlt évek megpróbáltatásaira a diákok. Évekkel ezelőtt, a középiskola és a családi fészek védettebb közegéből, az egyetem falai közé megérkezvén, beléptek az új lehetőségek, a felnőtté válás kapuján a diákok, de hamarosan szembesülnek a döntésekkel, a felnőtt élettel együtt járó felelősségvállalással. Köszönetet mondott a gyermekeiket a felsőoktatás irányába terelgető családoknak is, akik megértették, hogy hazánkban a tudás, a felsőoktatás jelenti a gazdaság motorját, a jövő generáció számára pedig a munkaerőpiac által elismert beruházást, hosszú távú életpályájának megalapozását. Azt is hangsúlyozta, hogy megkülönböztetett tiszteletet érdemelnek a levelezős hallgatók, akik napi munkájuk és családjuk mellett szakítottak időt egyetemi tanulmányaikra, esetenként megdöbbenve szembesülve azzal a ténnyel, hogy egy nap számukra is csak 24 óra. A rektor kifejtette, hogy mit is nyújthat 110 éves hagyományaira építve a Nyíregyházi Egyetem, napjaink embert próbáló viszonyai között a jövő generációnak. 

– A Nyíregyházi Egyetem alapvető feladataként olyan motivált, csapatmunkára kondicionált, a jövő kihívásainak megfelelni tudó értelmiség képzését tűzte ki célul, akik helyben maradva, hogy ismereteiket hazai, nemzetközi képzési intézményekben gazdagítva, majd a térségbe visszatérve, tudásukkal, kulturális kisugárzásukkal hozzájárulnak a térség felemelkedéséhez. Az intézmény széles körű portfóliója kiváló lehetőséget nyújt az egyetemről kikerülő értelmiség szakmai tudással, a 21. század kihívásaira reflektáló készségekkel való felvértezésére, alapelvvé téve az etikus helytállást, az élethosszig tartó tanulást, innovatív gondolkodást. Egyetemünk vonzerejének növekedését mutatja, hogy 2024-25 tanévre, az intézményben első helyen, mintegy 10%-kal több, 2662 fő jelentkezett, mint az előző években, kiemelkedve ezzel a hazai felsőoktatás mezőnyéből. Az egyetem nemzetközi felsőoktatási térbe való aktív bekapcsolódását mutatja, a külföldi egyetemekkel kialakított élő és aktív együttműködések bővülése. Intézményünk nemzetközi hírnevének fokozódását mutatja, hogy a következő tanévre több mint 2500 külföldi érdeklődő hallgató jelölte meg továbbtanulásának tervezett színhelyéül a Nyíregyházi Egyetemet a világ 73 országából – részletezte a rektor, és hozzátette: köszönetet kell mondani az egyetem minden frontvonalban és háttérben tevékenykedő dolgozójának, akiknek áldozatos munkája nélkül nem működhetne az intézmény.

Nyíregyházi Egyetem szenátusa 21 dolgozó számára kitüntető címeket adományozott, elismerve kimagasló teljesítményüket. Az elismerések után pedig a végzős hallgatók kapták kézhez a megérdemelt okleveleiket.

 

Bessenyei Arany Emlékérem és Oklevél kitüntetést vehetett át:

Prof. Dr. Frisnyák Sándor ny. tanszékvezető egyetemi tanár és 

Göncziné dr. Szabó Terézia ny.főiskolai docens, az Esélyegyenlőségi Iroda volt vezetője

Egyetem Tiszteletbeli Polgára kitüntetést kapott:

Adorján Zoltán, a Contitech Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója

Nyíregyházi Egyetemért Érdemérem arany fokozata elismerést vehetett át:

Dr. Szepessyné Hegedüs Éva irodavezető

Rektori Dicséretet kapott:

Tóth Miklósné igazgatási ügyintéző

Kancellári Dicséretet kapott:

Gucsa Zsuzsa, gazdasági ügyintéző

Losonczi Péter műszaki ügyintéző

Ónodi Henrik, műszaki szolgáltató

Popovicsné Oroszi Erika, ügyvivő szakértő (csoportvezető)

Simon Ildikó ügyviteli alkalmazott

Tóth Nándor, könyvtáros

Nyíregyházi Egyetem Kiváló Oktatója elismerést vehetett át:

Bácskainé dr. Pristyák Erika, főiskolai docens

Krajnyik Károly, mesteroktató

Aranytoll díj”-at vehetett át:

Karácsony Anna, V. éves ének-zene tanár, népzene- és népi kultúra-tanár szakos hallgató

Akadémiai Dolgozói Minőségi Díj (Az év leginnovatívabb oktatója-kutatója) elismerést vehetett át:

Prof. Dr. Szabó Sándor, egyetemi tanár

Hallgatói Tehetség díj-at kapott:

Czuczor Ramóna, I. éves ének-zene tanár és magyar nyelv- és irodalom szakos tanár hallgató

Mező András-díj-at kapott:

Pongó Ibolya, V. évfolyam magyar-történelem szakos hallgató

Margócsy József-díj-at vehetett át:

Dán Alexandra, V. évfolyam magyar-rajz- és vizuális kultúra szakos hallgató

AZ ÉV LEGNÍVÓSABB PUBLIKÁCIÓJA 2023 kitüntetést és díjat vehet át:

Dr. Blahota István és szerzőtársai

Dr. Koleszár Gergő és szerzőtársai

Dr. Nagy Zsuzsanna és szerzőtársai

Dr. Szabó Sándor és szerzőtársai

Dr. Tarján Péter és szerzőtársai

Dr. Duleba Szabolcs és szerzőtársai

Dr. Antal Tamás és szerzőtársai

Dr. Moravecz Marianna és szerzőtársai

Dr. Tömöri Mihály és szerzőtársai

Dr. Gulyás László Szabolcs és szerzőtársai

Dr. Kókai Sándor részére

Dr. Minya Károly részére

Dr. Nagy Balázs részére

A Nyíregyházi Egyetem sportoló hallgatói elismerést kapott: 

Cserés Miklós, szó, edző szakos hallgató részére, a MEFOB, 200 m-es vegyes úszás (2023) versenyszámában elért I. helyezéséért.

Fazekas Marcell, kempo versenyző, testnevelő tanár-történelem és állampolgári ismeretek osztatlan tanár alapszakos hallgató részére / a Kempo Világbajnokságon (2023) elért III. helyezéséért.

Helebrandt Máté, olimpiai gyalogló, sportszervezés alapszakos hallgató részére, az Atlétikai Világbajnokságon (2023) való részvételéért.

Nagy Tamás súlyemelő, gazdálkodás és menedzsment szakos hallgató részére, a MEFOB (2023) súlyemelő, 73 kg összetett versenyszámában elért III. helyzéséért.

Nagy Tamás, súlyemelő, gazdálkodás és menedzsment szakos hallgató, a MEFOB (2023) súlyemelő, 73 kg összetett versenyszámában elért III. helyzéséért.

Pazonyi György, terepakadályfutó, osztatlan tanár szakos (informatika-testnevelő tanár) szakos hallgató a MEFOB „CROSS-RUN” terepakadályfutó (2023) versenyszámában elért 3. helyezéséét.

Soltész Péter, súlyemelő, testnevelő tanár mesterszakos hallgató a MEFOB (2024) súlyemelő, 81 kg összetett versenyszámában elért III. helyezéséért.

Szabó Márton, vívó, repülőmérnök szakos hallgató a MEFOB (2024) vívás, férfi kard egyéni versenyszámban elért III. helyezéséért.

Szabó Márton, vívó, repülőmérnök szakos hallgató részére a MEFOB (2024) vívás, férfi kard egyéni versenyszámban elért III. helyezéséért.

Szabó Tibor Benedek, kempo versenyző, sport- és rekreációszervező alapszakos hallgató részére / a Kempo Világbajnokságon (2023) elért világbajnoki címéért.

Tordai Petra, súlyemelő, gazdálkodás és menedzsment szakos hallgató a MEFOB (2023) súlyemelő, 59 kg összetett versenyszámában elért I. helyzéséért.

Tóth Balázs , atléta, súlylökő, sportszervezés szakos hallgató részére, MEFOB (2024) férfi súlylökés versenyszámában elért I. helyezéséért.

TANÍTSUNK MAGYARORSZÁGÉRT mentorhallgatók elismerő  oklevelét kapta: 

Kósa Botond Máté - Mentornagykövet - Közösségszervezés szakos

Bardi Réka Boglárka - Szeniormentor - Gazdálkodási és menedzsment szakos 

Lakatos Ádám - Gazdálkodási és menedzsment szakos 

Pacsuta Nikolett - Szociálpedagógia Mester szakos hallgató

Csercsáné Józsi Anita - Szociálpedagógia szakos hallgató

Csillag Piroska Barbara - Tanító szakos hallgató

Pro Discipulis Acadaemiae kitüntetés kapott: 

1. Dienes Szabolcs osztatlan tanári szakos hallgató  

2. Gönczy Ákos osztatlan tanári szakos hallgató

3. Kecse József osztatlan tanári szakos hallgató

4. Kiss Réka óvodapedagógus szakos hallgató

5. Kósa Botond Máté közösségszervezés szakos hallgató

6. Linzenbold Attila osztatlan tanári szakos hallgató

7. Volkán Rebeka Krisztina képi ábrázolás szakos hallgató



 

 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában