Petőfi Sándor szibériai kálváriája

Az utóbbi hónapokban egyre több olyan könyv jelent meg, amely Petőfi Sándor szibériai életéről szól, felveti a Barguzinban feltárt csontmaradványok azonosításának szükségességét, sürgeti a DNS- és archeogenetika vizsgálatok mielőbbi elvégzését, hogy 170 év után végre fény derüljön az igazságra. Ilyen Pósa Pál András Petőfi? című reprezentatív kötete, Nemere István Letört szárnyak című életrajzi regénye, vagy W. Barna Erika kézíráskutató „Olts gyermekid szívébe jellemet!” Petőfi Sándor kézírásának üzenetei című tanulmánykötete. E könyvek sorába illeszkedik Fuksz Sándor (Petőfi Sándor szibériai kálváriája, Magyar merénylet Petőfink ellen, Cserben hagyott hőseink) és Varga Domokos György (Petőfi a mélyállam fogságában) munkája.
Véget ért a kettős emlékév, amellyel Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját ünnepeltük. Látványos és szürke megemlékezések sorjáztak szerte a Kárpát-medencében. A Golgotára emlékeztető „keresztút” megpróbáltatásairól, a szibériai élet és halál körülményeiről azonban nem szóltak az emlékezők. Pedig mikor, ha nem most lett volna rá alkalom?! A kokárdás ünneplők soraiban nem csillantak meg a szemek, amelyek „szemével farkasszemet nézni” mernének.
Mi lehet az oka ennek a gyáva hallgatásnak? Kik erőltetik ránk a „nagyszerű halál” legendáját? Miért nem élhette túl költőnk a zsarnoksággal vívott csatát a Segesvár melletti mezőn? Az igazság eszméjének kellett elbuknia, hogy többé ne emelhesse fel perlekedő szavát? A béke érdekében...?  Ezekre a kérdésekre keresik a válaszokat és közölnek érdekes adatokat, visszaemlékezéseket a szerzők.