Gyulatanya

2024.07.31. 17:34

Pályázatok ösztönzik a burgonyatermesztőket

Az egy főre eső zöldségfogyasztás közel egyharmadát a burgonya teszi ki.

Nádasi Zoltán

Az idén is sokan ellátogattak a gyulatanyai bemutatóra

Fotó: Nádasi Zoltán

– A rizs és a búza után a burgonya a harmadik legnépszerűbb élelmiszer világszerte, hazánkban is gyakran kerül az asztalra,  – hangsúlyozta dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára kedden a Nébih Gyulatanyai Fajtakísérleti Állomásán megrendezett  Országos és Nemzetközi Burgonya Tanácskozás és a Fajta- és Növényvédelmi Technológiai Bemutatón. Az államtitkár ismertette azt a két, összesen 200 milliárd forint keretösszegű pályázatot is, amelyek a burgonya feldolgozását segítik. A támogatás az elszámolható költségek ötven, megújulóenergia-technológiák esetén pedig hetven százaléka. A kérelmek benyújtására a kisebb léptékű projekteket támogató felhívás esetén augusztus 13-ától, míg a komplex projekteket támogató felhívás esetén szeptember 17-étől lesz lehetőség. dr. Nobilis Márton elárulta: reményeik szerint a hazai burgonyatermesztés a legmodernebb technológiák és az elkötelezett termelők révén fejlődni fog.

Kitörési pontok

Kecskés Gábor, az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács elnöke szólt a nemzetközi és a magyar burgonyahelyzetről is. Ismertette többek között, hogy milyen összterméssel és átlagtermésekkel számolhatunk 2024-ben. A hazai kitörési pontokkal kapcsolatban kiemelte többek között az összefogás jelentőségét, az ÁFA csökkentését és az export – főleg nyugati – bővítését is. A bio burgonyáról elmondta: az importból származó újburgonya hiánycikk Európában, a kisebb betakarítási mennyiségeket Németországon kívül ma már az összes észak-európai országban keresik.
A Biokultúra Hungária Nonprofit Kft. szaktanácsadási tevékenységét Elekes Balázs ügyvezető igazgató mutatta be. Kifejtette: szakértőik kimagasló tapasztalattal bírnak az ökológiai gazdálkodás területén, és készek leendő ügyfeleikkel a szoros együttműködésre a leginkább fenntartható gazdálkodás kihívásainak leküzdése, illetve az előnyök és lehetőségek leghatékonyabb  kiaknázása érdekében.

Szaktanácsadás és szemle

– Ebben az évben mintegy két hektáros vetésterületen több, mint 30 burgonyafajtával kísérleteztünk, együttműködve a legjelentősebb hazai nemesítőkkel és vetőgumó-forgalmazókkal – erről már Augusztinyi András, az állomás fajtakísérleteinek vezetője beszélt. A szemlén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, a fajtatulajdonosok, a vetőgumó-forgalmazók részvételével azt is láthatták az érdeklődők, hogyan teljesítettek a fajták az idén ebben a termőtájban. A különféle input-anyagok gyártói és forgalmazói is jelen voltak, standjaikon bemutatták a termékeiket, szolgáltatásaikat, és szaktanácsadással várták a látogatókat. – A bemutató szervezői ezzel a sok érdeklődőt vonzó eseménnyel többek között a magyar földben megtermelt, hazai burgonya fogyasztásának fontosságára is fel kívánták hívni a figyelmet – fogalmazott Augusztinyi András. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában