Kegyelet és tisztelet a Don folyónál

Kegyelet és tisztelet: Lehet akármilyen kemény fagy, lehet akármilyen hatalmas forróság, ha eljön az idő, hogy indulni kell, útra kell Mártha Mihály Tibor, a Don-menti Magyar Honvédsírok Gondozására Alapítvány elnöke, s megy a távoli Voronyezs környékére, hogy emlékezzen a II. világháborúban a Don folyó melletti harcokban elpusztult és fogságba esett magyar katonákra, s megadja nekik újra és újra a tiszteletet. Azért is hajtja belső kényszer a magyar történelem egyik legtragikusabb helyszínére, mert a nagybátyja sem tért haza a keleti frontról, a családtagok egy életen át gyászolták a hősi halottat, aki bajtársaival együtt idegen földben alussza örök álmát. 

Kegyelet és tisztelet: misszió télen és nyáron

– Az útjaimat nem az időjáráshoz kötöm, hanem az alkalmakhoz, illetve a történelmi eseményekhez. A januári küldetést mindig az 1943-as doni áttöréshez igazítom, ami január 12-én, illetve rá két napra történt. Mint ismert, január 12-én volt az urivi áttörés, ahol a szovjet csapatok felszámolták a magyar védőfalat, a másik nagy támadás pedig január 14-én a scsucsjei hídfőhöz kötődik – mondta el érdeklődésünkre Mártha Mihály Tibor.

–  Télen természetesen felkeresem a barátaimat, az ismerősöket is, míg a nyár főleg a felújítások ideje: a temetőkben átfestem a kereszteket, ha kell, kaszálok is, ahol meg rendben van minden, ott megkeresem azokat a személyeket, akik segítenek mindebben, nekik egy kis ajándékot viszek. Hála a jó Istennek, most ezen a gyáron is minden szépen rendben volt, gondozottak a temetőink, nagyon kevés helyen kellett végeznem festést, illetve kaszálást. A gyűjtőtemetők közül először a rudkinóit kerestem fel, ahová közel harmincezer magyar katonát temettek át a térség tömegsírjaiból. Amikor ott jártam, éppen kaszálta egy fiatalember. Elmentem a boldirevkai gyűjtőtemetőhöz is, ahol 8375 magyar katona nyugszik, ott szépen gondozott park fogadott, lekaszálták a füvet is.

- A harmincöt emlékhelyből huszonnégyet sikerült felkeresnem a mostani utam során. Tisztelek minden népet, nem vagyok elkötelezett egyik iránt sem, de az tiszteletre méltó, ahogy az oroszok a mi halottainkkal bánnak. Mint mondták nekem, a második világháborúban a magyarok mellett szovjet katonák is meghaltak, tudják mi a gyász, a kegyelet, nem bántják a keresztjeinket, a gyűjtőtemetőinket, hanem segítenek gondozni, füvet nyírni.

Kegyelet és tisztelet: hosszú és magányos utazás

– Bár úgy volt, hogy ezen a nyáron jönnek ki velem Gyöngyösről Oroszországba elhunyt katonák hozzátartozói, de megmondom őszintén, ebben a háborús helyzetben, vagyis az ukrán-orosz konfliktus miatt nem kockáztathattam mások életét. Úgy voltam vele, ha mégis valami baj történne, akkor csak én legyek az egyedüli elszenvedője, ezért inkább az utóbbi években egyedül utazom, féltem mások életét. Meg az az igazság, hogy a lett-ukrán határon átröntgenezik az autókat oda-vissza, s nagyon megnézik a csomagokat. Ha viszek magammal két-három embert, és véletlenül valaki valami olyat visz, amit a vámon nem lehet átvinni, akkor mit csinálok, enyém a felelősség. De ez a szigorúság nemcsak az orosz oldalon van, hanem a lett oldalon is. Ha valaki be akar menni az országba, természetesen alaposan átnézik, hogy mit hoz Oroszországból – folytatta Fényeslitke polgármestere, aki az ukrán-orosz háború miatt most a nyáron is hatalmas kerülőúttal jutott el az oroszországi Voronyezs környékére.

– Felvidék érintésével Lengyelországot átutazva Litvánia és Lettország érintésével jutottam el Moszkváig, s onnan mentem tovább Voronyezsbe, ez 2560 kilométer. A háború ellenére Oroszország gazdaságilag pörög. Jól ismerem a térséget, jártam nagyobb városokban, megfordultam kisebb falvakban, jártam mellékutcákban, s nagyon meglepett az a nagy tisztaság, amit mindenhol tapasztaltam a térségben. De ugyanez elmondható Lengyelországra, Litvániára és Lettországra is. Úgy egy jó évtizede kezdődött el az, hogy táblákkal tájékoztatták az embereket Oroszországban, hogy ne dobják el a szemetet, s az utak mellett nem is látni eldobált hulladékot. Nagy kukás edények vannak a pihenőparkolóknál is. Számomra hihetetlen, szemléletben hogy átalakult az orosz társadalom, legalábbis abban a térségben, amelyben most a nyáron jártam. Első osztályú utak vezetnek a falvakba, de autópályát építenek most a lett határ irányába is Moszkvától. Óriási építkezések vannak Voronyezsben, a fiatalok bemennek a gazdaságba dolgozni a falvakból. Azt tapasztaltam még, hogy rengeteg a vendégmunkás, hiszen most kel a sok kéz a mezőgazdaságban. Szép a gabona, a kukorica, a napraforgó, a cukorrépa.

Vajon a nagy hőséggel hogyan sikerült megbirkózni? – kérdeztük az alapítvány elnökét.

– 39,5-40 Celsius fok körül volt a hőmérséklet, amikor Oroszországban voltam. A Don folyónál a magas fennsíkon állandóan enyhe légmozgás van, tehát elviselhető. A kaszálás jelentette akkor éppen a legnagyobb munkát. Rengeteg jószáguk van, az állatoknak gyűjtötték a szénát. Széna van a meredek domboldalakon is, hiszen azt nem tudják beszántani. Egyébként télen visszaüt az említett légmozgás, mert akkor meg a havat veri az ember arcába. De most nyáron azért jó volt a szél, kellemesebb volt elviselni a magas hőmérsékletet. Azt se feledjük el, hogy a térségben sok folyó, patak és tó van, s a vizük enyhébbé teszik a klímát ezen a területen.

Az elmúlt harmincnégy évben nagyon sok segítséget kapott itthon és Oroszországban. Sajnos, a segítők közül már többen elhunytak. Vannak-e fiatalok, akik segítik a további missziós munkát?

- Igen, vannak itthon és Oroszországban egyaránt. Egyre több unoka keresi a nagypapáját a nagymama történetei után. Tavaly például földet hoztam haza a nagypapa sírjáról egy unoka kérésére, aki ugyanakkor a nagymama sírjáról is küldött ki földet a nagypapa nyughelyére. Most is vannak ugyanúgy érdeklődők, mint régebben, és csak azért nem viszem ki most őket magammal, mert mint említettem, veszélyes az út. Oroszországban pedig tartom a kapcsolatot a már elhunyt barátaim gyermekeivel. Most is Péter atya gyermekei közvetítettek nekem meghívólevet, illetve rendeztek szálláshelyet. Sándor atya szintén a barátom volt, az ő gyermekei szintén Voronyezsben vannak, velük is tartom a kapcsolatot. A harmincnégy év alatt láttam mind a két pap barátomnak a gyermekeit felnőni. Péter atya lányainak például, amikor mentek férjhez, vittem menyasszonyi ruhát. A több évtized során jöttek velünk a gyermekek akkor is, amikor körbelátogattuk a temetőket . Közvetlen közelről megtapasztalták azt a missziós munkát, amit végeztem. Igyekszem mindenkinek valamilyen apróságot vinni Magyarországról. A nagyobb lányoknak kozmetikumot, a kisebbeknek Legót,vagyis ami az életkoruknak megfelel.

Mivel Oroszországban minden kapható, még a kisebb falvak boltjaiban is, a felnőttek azt kérik, nekik egy kis Magyarországot vigyek. Ez lehet akár egy kis pálinka, akár egy kis őrölt paprika, de akár füstölt húsféle is – tette hozzá befejezésül Mártha Mihály Tibor. MML