Zene

2024.07.06. 07:29

Elment Csuvi, a bohém gitáros, az örök csibész

Gyászolnak a szabolcs-szatmár-beregi zenészek.

L. Tóth Lajos

Molnár László

Forrás: archív, KM

Elhunyt Molnár László, akit a berkeiken bekül Csuvinak becéztek.
1950. december 24-én született Nyíregyházán. Gégényben nevelkedett édesanyjával, nagyszüleivel és öccsével, Bélával. Általános iskolai tanulmányait is itt végezte, majd a nyíregyházi Kossuth Lajos Szakközépiskolában érettségizett.
Első munkahelye a MÁV-nál volt, ahol mozdonyvezetőként dolgozott. Később a Demecseri Szövőgyárban folytatta pályafutását energetikusként és munka mellett elvégezte a technikumot.
Érzékeny, családszerető ember volt. Demecserbe is szíve vitte 1975–ben, ott élt Zsuzsanna, akivel 1976-ban házasságot is kötöttek.
Az élet egy hosszú utazás, és ők ketten egymás mellett haladtak 48 éven keresztül jóban-rosszban, egymást támogatva.
E házasságból 2 gyermekük született: Roland és Renáta. László mindig a családjáért élt, és minden pillanatban értük aggódott.
Cukorbetegsége miatt korán leszázalékolták, de sosem hagyta abba a tevékenységeket, folyamatosan munkát vállalt, hogy családját megfelelően eltartsa, számukra minden feltételt előteremtsen. Nagy szervezőkészséggel rendelkezett, a közösségi élet aktív résztvevője volt munkahelyen és a családi körben egyaránt.
Fáradhatatlan volt, és mindig a pozitív oldalról nézte az életet.
– A zene fontos szerepet játszott az életében. A zene olyan erő, amely feltölt, inspirál és összeköt minket. Őt is feltöltötte, inspirálta, 8 évesen állt először színpadra, és már ekkor tudta, hogy a zene és ő elválaszthatatlanok lesznek. A későbbiekben nagyon sok zenekarban megfordult – mondta Csernák Tibor a vármegyei zenészek nevében.
– Oszlopos tagja volt a Kossuth Zenekarnak az iskolai évei alatt, a katonaévei során is zenélt. A Demecserben töltött évek alatt több formációnak is tagja volt, majd nagyon sokáig a Neont, később az ajaki Nevadát erősítette ez a csillagszemű, vagány örökifjú, bohém művészember. Együtt zenélt „Gyújtóval” (Juhász Gyulával) is, sok szép emléket idézett fel nekünk ezekről az évekről. Később Oláh Mihállyal is zenélt, aki már szintén az égi zenekarban játszik.
Végül gyermekeivel együtt, közösen élhették át a zene által nyújtott örömöket Modul együttes néven 1995-től 2024. május 31-ig.
Élete utolsó napján is a színpadra készült a cinkos mosolyú, örök csibész, de elindult egy hosszabb útra, és most már egy teljesen más színpadon játszik ugyanolyan profizmussal és szerénységgel, mint a földi életben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában