Horgászat

2024.07.06. 11:30

Egy jó edzés volt a Hegyalja-kupára

Az ongai harcsafogó versenyt a közelmúltban a tiszalöki Pintye Róbert nyerte meg.

M. Magyar László

A legnagyobb harcsát is Pintye Róbert fogta

Forrás: Horgászegyesület

Az idén is megrendezte a kilencvenhat órás harcsafogó versenyét az Ongai Horgászegyesület a bányatórendszer egyik taván. Az elmúlt évekhez hasonlóan az idei megmérettetésen is részt vett a Tiszalökön élő Pintye Róbert, aki szerkesztőségünk érdeklődésére mesélt az élményeiről. Szívesen emlékezett vissza erre a június első felében rendezett viadalra, hiszen nemcsak az első helyet szerezte meg, de a verseny legnagyobb harcsáját is ő fogta. 

Aktív és passzív horgászat 

– A tórendszer VII-es taván rendezték meg a versenyt, ez egy nagy kiterjedésű vízfelület, nyugodtan nevezhetjük vadvíznek is. Vannak benne sekélyebb és mélyebb részek is. Szép számú harcsaállomány található a tóban, de nehéz őket átverni a rengeteg törés miatt, ráadásul tiszta a víz, s jönnek még a különböző feltételek is, mint például a légnyomás. Szóval nem egy könnyű pálya. Most a feleségemmel alkottunk egy csapatot, ketten toltuk végig a kilencvenhat órát – magyarázta Pintye Róbert. 

– Szerencsére jó szektort húztunk, a VII-es állást, ott tavaly is sok halat fogtak. Igaz, hogy azon a részen is találhatóak gödrök, akadók, de ezekkel mindenhol számolni kellett. Az első nap gondolkodtunk a taktikán, közben felépítettük a táborunkat. Napközben az aktív horgászatot választottam, kuttyogtattam csónakból, fogtam is úgy egyet, majd egy másikat spannolós módszerrel. Azért szeretem ezt a versenyt, mert engedélyezik az aktív és a passzív horgászatot is. Ha az egyik módszer nem válik be, akkor szektoron belül meg lehet próbálkozni egy másik technikával is. A nagyobb halak az elején passzívak voltak, az első két halam úgy 5-5 kilogrammot nyomott a mérlegen, másnap még fogtam hozzájuk négyet. A legnagyobb 11 kilogrammos volt, a többi pedig 3-4 kilogrammos. 

– Az elején sikerült átvennem a vezetést. Bíztam benne, hogy hamar sikerül több halat megfognom, mert a végén már nem jönnek annyira, mikor egy szektort végighorgászom. Sikerült tehát átvennem a vezetést pontszámban, s enyém volt a legnagyobb megfogott harcsa is. Volt egy 20-30 kilogrammos kapásom is, de sajnos nem jól akadt a horog, és az leakadt. Esténként a passzív horgászatot választottam, minden este sikerült megfognom egy-egy harcsát. A kis halakra rárabolt rengeteg csuka is, de azok nem számítottak be a versenybe. Legalább tíz nagy méretű csukát hoztam ki a partra. Éreztem, hogy váltanom kell, megpróbáltam szelektálni a kisebb-nagyobb mélységeket, végül csak rájöttem, hogy milyen mélységű az a terület, amit nem érdemes horgásznom a csukák miatt. 

Csipkedték a törpeharcsák is 

A csukákat úgy nem lehet kikerülni, ha az ember piócát vagy kagylót használ? – kérdeztük Pintye Róberttől. 
– Lehetne, próbálkoztunk is vele, de sajnos sok a törpeharcsa, s azok hamar lecsipkedik a csalit. Próbálkoztam U-pose módszerrel is, de nem fogtam úgy halat. Valaki eredményesen használta, nekem csupán egy kapásom volt, de az is elment. A kudarcok ellenére végül sikerült a versenyt megnyernem a párommal. Hét csapat indult, mindegyik háromfős volt, mi voltunk csak ketten. Nappal kuttyogtattam, éjszaka passzív módszert alkalmaztam, pihenés nem sok volt, csupán napi 2-3 óra – folytatta Pintye Róbert. 

– Csak a 60 cm feletti harcsák számítottak a versenybe, csak azokat mérlegelték le a versenybírák. Fogtam kisebbeket is, de nem jelentettek pontokat. Jól szervezett verseny volt, akár pihenésnek is felfogható, ugyanakkor jól jött egy kis versenydrukk. Még akár azt is mondhatom, hogy egy jó edzés volt a júliusi III. Hegyalja Harcsafogó Kupára, hiszen mint mondtam, nagyon nehéz pálya, figyelni kell a halak mozgását, reagálását, a négy nap alatt sokat lehetett tanulni. Tudni kell, ha nem mozognak, hogyan lehet mégis kapásra kényszeríteni a harcsákat. Örültem annak, hogy gyakorolhattam a kuttyogtatást és a vertikális módszert, hiszen ezeket a módszereket majd a Hegyalja-kupán is használhatom. Jó kis gyakorlás, felkészülés volt a számomra. 

– Két hétre még visszamegyek Portugáliába dolgozni, aztán pedig kőkeményen a Hegyalja Harcsafogó Kupára fókuszálok. Jó lenne már ott is a dobogón végezni a társaimmal, nem pedig csak a közelében lenni – tette hozzá befejezésül Pintye Róbert.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában