Anarcs

2024.06.27. 16:45

A rendőrség vizsgálja a bántalmazás bizonyítékait

Az anarcsi szülők a gyermekük bántalmazásáról készült felvételeket eljuttatták a rendőrséghez.

Az anarcsi óvoda épülete

Fotó: KM

Mint portálunkon is megírtuk, két óvodapedagógust is azzal gyanúsítottak meg Anarcson, hogy bántalmazták a gyermekeket. Az egyik óvónő felmondott, a másik táppénzen van. Mivel a két óvodapedagógus kiesése miatt a hatvan gyermek neveléséhez nincsenek meg a szükséges személyi feltételek, a fenntartóval egyeztetve az intézmény főigazgatója június 30-áig elrendelte a rendkívüli szünetet.

Megkereste szerkesztőségünket Pintér László, az ügyben érintett egyik édesapa, akinek állítása szerint a 4 éves kislányával durván bánt az óvónő. Az apa közölte lapunkkal, hogy ezt később az óvónő el is ismerte, bocsánatot kért, majd felmondott és távozott az óvodából.

– A megegyezés értelmében ez volt a feltétele annak, hogy visszavonjuk a bejelentést. Nem alaptalan vádakról van szó tehát egyik esetben sem, hangfelvételeink vannak arról, hogy a két óvónő a gyerekeinket bántotta. Ezeket más bizonyítékokkal együtt a rendőrség rendelkezésére bocsátottuk – tette hozzá az édesapa, aki megjegyezte, szülőként ők éltek panasszal, kérték az eset kivizsgálását a fenntartótól, ami  végül feljelentést tett.

A rendőrség hivatalos eljárásban vizsgálja a gyermekbántalmazással kapcsolatos ügyet és bizonyítékokat. A hivatalos vizsgálat eredményét szerkesztőségünk is várja.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában