2024.05.09. 12:49
A város várja a lengyel turistákat
Az együttműködés a mindennapokban is érzékelhető, kézzelfogható.
A lengyel nagykövetet a városházán dr. Kovács Ferenc polgármester és dr. Ulrich Attila alpolgármester fogadták
Fotó: Trifonov Éva
A megyeszékhely szoros és intenzív kapcsolatokat ápol lengyel testvér- és partnervárosaival: közösen ünneplik a lengyel-magyar barátság napját, a városnapokat, részt vesznek egymás nemzeti ünnepein, szakmai találkozókon, kulturális és sportrendezvényeken. Tavaly rzeszówi művészek alkotásaiból, illetve a Bielsko-Bialát bemutató fotókból is kiállítás nyílt Nyíregyházán, Gorlice főzőcsapattal képviseltette magát a Tirpák fesztiválon, de több közös pályázatban is együttműködnek intézmények, s települések. Ezen kapcsolatok megerősítéséről, s továbbfejlesztéséről tárgyalt csütörtökön Nyíregyházán Sebastian Kęciek, a Lengyel Köztáraság rendkívüli és meghatalmazott magyarországi nagykövete, aki először járt a városban, s akit dr. Kovács Ferenc polgármester fogadott.
Évszázados kapcsolatok
A lengyel diplomata elmondta, nemcsak Budapesten, de a hazai nagyvárosokban is érzékelhető a lengyel-magyar barátság, ami a két ország történelméből fakadóan több évszázadra vezethető vissza. – Az együttműködések az önkormányzatok, intézmények és a különböző szervezetek között a mindennapokban is jelen vannak, s kézzelfoghatók – mondta a nagykövet és hozzátette: nem tud többmilliárdos beruházásokat Nyíregyházára hozni, de a látogatása fontos lépése a további együttműködésnek, s annak, hogy a városok, az iskolák vagy a fiatalok között szorosabbá váljon a kapcsolat.
Újabb attrakcióval bővül a kínálat
– Fontos, hogy a politikusok leüljenek egymással beszélgetni, de még fontosabb, hogy az emberek találkozzanak – így fogalmazott dr. Kovács Ferenc, aki a turizmus jelentőségéről beszélt.
– A covid előtti időszakban a hozzánk érkező külföldiek legnagyobb része lengyel turista volt, de mára megelőzték őket a románok és a szlovákok – mondta a polgármester, és viccesen megjegyezte: ha nagy beruházókat nem is tud a városba hozni a nagykövet, néhány tízezer lengyel turistát küldhetne. – A jövő héten adjuk át a Nyíregyházi Állatpark legújabb, egyedülálló attrakcióját, de vonzza a látogatókat a Sóstói Múzeumfalu és a három fürdőnk is. A turisták tehát – így a lengyel vendégek is – mindent megtalálnak itt, ami a kikapcsolódásukhoz szükséges – tette hozzá.