A jót meg kell köszönni

Tudjuk, hogy az élet nem áll meg, a változás örök. De vannak olyan dolgok, amik a meglévő jó helyett rosszat hoznak. Ilyen volt szerintem, amikor megszüntették a város külterületein a postákat. Ne keressük, hogy ki és miért döntött így. A tény, az tény maradt. Na, de szerencsére azóta újra beszámolhatok egy jó dologról. Még tavaly novemberben megkerestem Pató Istvánt, a Nyíregyháza Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály vezetőjét, hogy a Rozsrétszőlőben bezárt postát nyissák meg újra. Ő ígéretet tett, hogy eljár az ügyben, hisz még Mandabokorból is sokan jöttek ide a postára. S csodák csodája, március 23-tól mindennap 10 órától 10.30-ig ott áll egy postásautó a régi postánk előtt, s várja az ügyfeleket. Természetesen, ha sokan vannak, nem küldenek el senkit, megoldják a gondját mindenkinek. Sőt, azt is megígérték, ha lenne egy megfelelő vállalkozó (amiben bízunk, hogy előbb-utóbb lesz is), akkor újra kinyitják a régi helyet. Szeretnék az egész településrész nevében köszönetet mondani Pató Istvánnak, valamint a még közreműködő Márkus Eleonóra ügyintézőnek és Papp Lászlónak, az 1-es Posta vezetőjének a segítségért! 
Pásztorné Bán Ildikó 

Amiért most tollat fogtam, annak az a célja, hogy a lap segítségével a legilletékesebb személyhez eljussanak az észrevételeim. Én koromnál fogva városunkban sok mindent átéltem, amelyeknek fül- és szemtanúja voltam. Olyan eseményeket láttam, amelyek ma már a történelem részei, és a mostani városlakóknak alig van róluk tudomásuk. Nyíregyháza arról közismert, hogy nagyon sok szép, ápolt, felújított parkjaink, köztereink vannak. Ez a város mindenkori vezetőinek az érdeme. De vannak még feladatok, amikben szerintem jobb megoldást kellene találni. Három olyan dolog is van, amin javítani kellene. Ki ne ismerné az aradi vértanúk neveit, hőseit, hiszen országszerte méltó helyen vannak emlékeik elhelyezve. Nyíregyházán viszont az egyik főszereplő egész alakos szobra méltatlan helyen, egy mellékutcában, egy iskolának a hátsó kapujánál található eldugva. Nevezett Damjanich János. Próbálják meg a város lakóit az utcán megkérdezni, hogy tudnak-e egyáltalán létezéséről. Másik dolog: lakóhelyünkön van egy tér, amely az Országzászló nevet viseli. Tér van, zászló nincs. Méltán kapta ezt a nevét, mivel egykor ott állt az országzászló egy emlékműtalapzaton. A tér átrendezése után máshol nem lett felállítva, lehetne pótolni. Az elhelyezés helyéről meg lehetne kérdezni a város lakóit. Szerintem, a téren lévő huszár lovasszobornál, akár kiegészítő jelkép is lehetne, de az arra illetékes művészek jobban tudják a megoldást. Don-kanyar tragédiájáról valamennyien tanultunk. Azt is tudják (szinte országszerte), hogy innen Nyíregyházáról indult el a háborúba, a frontra az a 4500 főből álló hadtest, melyből csak 750 katona tért vissza. A legtöbbjük csonkán, bénán, betegen. Az eseményről a megyeháza falán elhelyezett előbb egy, majd még egy másik táblácska tesz említést. A második tábla elhelyezése előtt többször kilincseltem a városvédőknél is. Ezeknél a táblácskáknál még egyetlen mécsest sem lehet elhelyezni, nemhogy megemlékezéskor esetleg több százat. Gondolom, vannak az áldozatoknak olyan utódaik, akik minden ünneplés nélkül megtennék ezt olykor. Ettől többet érdemelnek. Méltó lenne esetleg a téren egy jelentősebb emlékmű felállítása is. A történelmi eseményen mint gyermek jelen voltam, ezért maradt meg bennem ilyen mélyen az emlékezet. Ezek a hősök utoljára taposták Nyíregyháza kövezetét, a magyar haza földjét. 

Huczik Lajos