Nyírszőlős

2024.02.26. 14:00

Még több gyerekzsivaj Nyírszőlősön

Átadták a nemrégiben elkészült Szőlőszem Bölcsődét a vármegyeszékhelyen.

Miklós István

Forrás: Fotó: Dodó Ferenc

Egy újabb bölcsődével bővült Nyíregyháza intézményrendszere, ugyanis hétfőn Nyírszőlősön átadták a nemrégiben elkészült Szőlőszem Bölcsődét, amit már birtokba is vehettek a gyermekek. Az átadóünnepségen azt is megtudtuk, a közelmúltban mind a kilenc önkormányzati bölcsőde megújult, a Kisvakond, illetve a most átadott Szőlőszem Bölcsődével pedig két új is épült. Dr. Kovács Ferenc, a vármegyeszékhely polgármestere elmondta, az önkormányzat minden lehetséges eszközzel szeretné támogatni a gyermekvállalást.

Nehéz négy esztendő volt

– Az elmúlt négy év rengeteg nehézséget hozott, és ez a fejlesztésekben is megmutatkozott. Ugyanakkor nagy öröm, hogy elkészülhetett ez a bölcsőde, hiszen ezzel a gyermekek fejlődését támogatjuk, a szüleik életét könnyítjük meg. Eredetileg két csoportot terveztünk ebbe az intézménybe, most azonban csak egy csoport nyílt meg. A második megnyitása azonban továbbra is fontos célunk, és az épületet is úgy tervezték meg a szakemberek, hogy amennyiben lehetőségünk nyílik rá, könnyedén bővíthessük az intézményt – tudatta a polgármester, majd azt is elárulta, mind a tizenkét bölcsődei férőhely betelt már.

Nagy segítség és felelősség

– Egy ilyen fejlesztésnek számos pozitív hozadéka van: segít a szülőknek a gyermekük elhelyezésében és munkahelyeket is teremt. Próbáljuk bővíteni azon támogatások körét, amik a gyermekvállalást segítik elő, többek között ezért is döntöttünk a legutóbbi közgyűlésen a kelengyetámogatás bevezetéséről. Ettől az évtől már nem csupán rászorultsági alapon lehet ezt igényelni, hanem jövedelmi viszonyoktól függetlenül minden nyíregyházi család megkaphatja, amennyiben igényli a 20 ezer forintos hozzájárulást – hívta fel a figyelmet dr. Kovács Ferenc.

– Nyírszőlős életében nagyon jelentős nap ez a mai. Egy új intézményt mindig nagyszerű dolog beindítani, ám óriási felelősséggel is jár, hogy a jövőben minden megfelelően működjön – ezt már Jászai Menyhért alpolgármester mondta el a jelenlévőknek. Azt is közölte, a bölcsőde megépítésének gondolata 2019-ben született meg.

– Több lehetséges helyszín is volt, végül az óvodával szembeni telekre esett a választás. A szakemberek kiváló munkát végeztek, ráadásul úgy készült el az épület, hogy lehetőség van később a bővítésére is. Reméljük, erre hamarosan sor kerülhet – tette hozzá Jászai Menyhért.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában