Ásatás

2023.11.27. 07:00

Páratlan leletekre bukkantak Szabolcsban

Még tavasszal, egy terepbejárás során honfoglalás kori temetkezési helyre bukkantak Szabolcs határában a Jósa András Múzeum régészei.

Szon.hu

Fotó: Gazdag Mihály

Egy nyertes pályázatnak köszönhetően november 13-án megkezdődhetett a tizedik századi temető feltárása. A körülbelül ötvenszer négy méteres kutatóárokban közel húsz sírt azonosítottak a szakemberek, akiknek tíz nap alatt a lehető legalaposabb és leggyorsabb munkát kellett végezniük. 

– Úgy tűnik, hogy ez a temetőrész a honfoglaló köznéphez tartozik. A terepbejárás során találtunk a gazdagabb réteghez is köthető tárgyakat, a sírokból azonban nem kerültek elő ilyenek – mondta el lapunk érdeklődésére Reszlerné János Judit ásatásvezető, s hozzátette: a leletek rendkívül közel vannak a felszínhez, olyannyira, hogy több a mezőgazdasági munkák során került napvilágra. A csontvázakat már megbolygatta a szántás, ami a mellékletek egy részét is elvihette. Az első körben volt a céljuk, hogy a leginkább pusztuló leleteket megmentsék, mert könnyen lehet, hogy jövő tavasszal már kiforgatná ezeket az eke.

„Verseny” a szántóföldön 

Kérdésünkre, hogy találtak rá a temetkezési helyre, az ásatásvezető elárulta: a szisztematikus bejárásokon egymástól tíz méter távolságra mennek a szakemberek, és ha észrevesznek a földön valami érdekeset, azt magukkal viszik, mindeközben detektorosok pásztázzák a területet. 

– Azelőtt nem volt régészeti lelőhely a szabolcsi földvár, de a bejáráson – ami érintette a település kül- és belterületét egyaránt – csontokat találtunk a felszínen, és a fémkeresőseink is nagyon szép leletekre bukkantak. A probléma csak az volt, hogy a földeket részben már bevetették, így itt nem dolgozhattunk, ahol sarjadt a búza, szintén nem, szóval versenyt futottunk a mezőgazdasági munkákkal. A víz alatt lévő, természetvédelmi és erdőterületeket sem tudtuk megvizsgálni – tudatta az ásatásvezető, aki azt is elárulta, az időjárás sem könnyítette meg a szakemberek dolgát. 

– A feltárást pénteken zártuk le, és a munkálatok kilenc napja alatt 25 sírt tártunk fel. Az esőzések és a fagyok miatt nem haladhattunk tovább. Jól választottuk ki az ásatás területét annak ellenére, hogy kicsit vaktában történt mindez. Úgy tűnik, két sírsort találtunk, de azt még nehéz lenne megmondani, pontosan hány nyughely lehet ebben a honfoglalás kori temetőben. Azt sem tudjuk megmondani, mennyi lelet pusztult el a mezőgazdasági munkák miatt, hiszen volt olyan sír, amiből csupán néhány csont és pár darab ékszer maradt – tette hozzá Reszlerné János Judit, aki azt is elárulta, a leletek korának pontos meghatározása még hátravan.

Veretekkel kirakott ing 

– Az egyik sírban egy arab érmét találtunk, ami remek támpont lehet ehhez. A magyarság ebben az időszakban nem vert saját pénzt, ám a külföldieket előszeretettel használták. Ez az arab érme is egy portya vagy kereskedelmi tevékenység révén kerülhetett hozzájuk. A magyarok ebben az időben főként ruhadísznek használták a pénzt, a szabolcsi érmét is átfúrták két ponton. A köznépi sírok mellett két gazdagabbat is találtunk. Egy férfi és egy nő nyughelyei ezek, és a leletek alapján a férfi valószínűleg a katonáskodó középréteghez tartozott. Fegyvere volt, megtaláltuk a nyíltegeze maradványait, illetve négy nyílhegyet. Tarsollyal is rendelkezett, ám ez valószínűleg bőrből vagy textilből készülhetett, mivel csak a benne lévő kést, kovakövet és csiholót találtuk meg. A mellette nyugvó hölgy sírja is rendkívül érdekes, ugyanis olyan régészeti leletekre bukkantunk benne, amik egyedülállóak a Kárpát-medencében – hívta fel a figyelmet az ásatásvezető. 
A fiatal nő – az is lehet, hogy egy kamasz lány – egy veretekkel dúsan kirakott gallérú inget viselt, amikor eltemették, és rendkívül ritka módon nem csupán az ezüstveretek, de a textil egy része is épségben megmaradt.

Megválaszolatlan kérdések 

– Ez a mi éghajlatunkon rendkívül ritka jelenség, az ezüstvereteknek köszönhető mindez. Egy nagyon gazdag leletegyüttesre bukkantunk, bár még nem tudjuk pontosan, hány darabot számlál. Földlabdával együtt emeltük ki a területről, és szállítottuk el a restaurátor-műhelybe. Az viszont már biztos, hogy nem mindennapi kincset találtunk, de a sok felmerülő kérdésre csak a további vizsgálatok adhatnak választ. Érdekes lenne tudni, miért temették egymás mellé ezt a két személyt, milyen kapcsolat volt közöttük, de az antropológiai vizsgálat, illetve a temető többi részének feltárása újabb részletekre deríthet fényt – jegyezte meg Reszlerné János Judit, kiemelve, ha minden a terveik szerint alakul, jövő ősszel folytatódhat a köznépi temető feltárása.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában