Özvegysorsok az aradi kivégzés után

Sokak számára ismert az Aradon kivégzett hősök életútja és tragikus sorsa, ám azt kevesen tudják, mi történt később a hitvesükkel, családjukkal. Az 1848-49-es szabadságharc leverése után az aradi vértanúk özvegyei közül többen üldözötteket bujtattak, munkájukkal és pénzgyűjtéssel segítették az elesettek családjait, s voltak,  akik a bánatukba haltak bele.

Az oltártól a katonai táborba

A vértanúk közül tizenegynek volt párja, ketten nőtlenek voltak. Aulich Lajos agglegényként hunyt el. Utolsó üdvözletét az öccsének, Aulich Pálnak küldte, aki az 1867-es kiegyezés után lovagi rangra emelt hadbíró tábornokként a közös hadügyminisztérium egyik hadbírósági osztályát vezette. A sors fintora, hogy a másik osztály élén álló hadbíró tábornok az a Karl Ernst volt, aki 1849-ben Aulichot és társait Aradon halálra ítélte.
Aulichoz hasonlóan Török Ignác is agglegény volt. Ő a segédtisztjétől, Tipula Gyula századostól búcsúzott, aki 1907-ben halt meg, és „Régi honvéd” álnéven rengeteg cikkben idézte meg a szabadságharc napjait.
Damjanich János 1847-ben vette feleségül Csernovics Emíliát. Férje kivégzése után az asszony mély gyászba borult. Damjanich holttestét egy rokonuk szerezte meg a hóhértól és temette el saját birtokán. Az 1850-es évek első felében Emília elzárkózva élt édesanyjával és egy másik vértanú, Lahner György özvegyével, illetve annak kislányával. Csernovics Emília később a honvéd özvegyek és árvák segítésében, vigasztalásában találta meg élete célját. Végül 60 évvel élte túl férjét, s haláláig gyászolta őt, pedig csak két évig élhettek házasságban.
Az egyik legszomorúbb történet Dessewffy Arisztidé. 1839-ben nyugdíjaztatta magát, majd elvette unokahúgát, Ujházy Antóniát. Öt gyermekük született, de mind az öt meghalt, és Dessewffynek 1847-ben a tüdővészes fiatalasszonyt is el kellett temetnie. A szabadságharc során megismerkedett Szinyei Merse Emmával, a Sáros vármegyei alispán lányával, akit 1849 júniusában eljegyzett, majd júliusban feleségül vett. Az újdonsült férj azonban az oltártól azonnal a katonai táborba indult, legközelebb csak szeptemberben látták egymást, az aradi cellában. A férfi a siralomházban megkérte a szintén rab Máriássy János ezredest, hogy viselje gondját feleségének. Máriássy 1856-ban szabadult, és egy évvel később, ígérete szerint elvette feleségül Emmát.

Ápolták a férjük emlékét

Kiss Ernő fiatal tisztként, 1825 júliusában ismerkedett meg szentgyörgyi Horváth Krisztina Krisztinával, akinek tiszteletére édesapja bált rendezett – ez volt az első, azóta legendássá váló Anna-bál. Kiss egy év múlva kilépett a hadseregből, s 1826 májusában feleségül vette Krisztinát, majd délvidéki birtokaira vonultak vissza. Neje egy évvel később belehalt a szülésbe,  később a kislány is meghalt. Kiss Ernő nem házasodott meg újra: a kivégzésekor még mindig özvegyember volt, de Turák Anna nevű élettársától születtek gyermekei.
Knezić Károly az egri gyalogezrednél szolgált, amikor 1844-ben feleségül vette Kapitány Katalint, aki a szabadságharc alatt sok időt töltött a férjével. A hadbíróság elkobozta a tábornokoktól a kitüntetéseit, de kettőt titokban elküldött a feleségével Egerbe. Így kapta meg a II. osztályú érdemrendet az idősebb lánya, míg a III. osztályút a fiatalabbiknak ajándékozta. A kivégzés után az asszony nem tudott a férje nélkül élni: 1853-ban belehalt a bánatába. A lányairól Bartakovics Béla egri érsek gondoskodott.
Lahner György az itáliai katonai szolgálata idején ismerkedett meg Lucia Conchettivel, akit 1839-ben vett feleségül. Rajongásig szerették egymást, egy lányuk született. Az asszony sok magyar családdal barátkozott össze, az aradi fogság idején nemcsak az urát, hanem éhező társait is ellátta. Lahner az utolsó estéjén a Lammermoori Lucia című operából a haldokló Edgar búcsúáriáját fuvolázta – így vett búcsút szeretett feleségétől. Az asszony később visszaköltözött Olaszországba, ahol 1895-ben hunyt el.
Lázár Vilmos 1844 augusztusában vette feleségül Halasy József özvegyét, a híresen szép Reviczky Mária bárónőt, s féltő szeretettel nevelte az asszony első házasságából származó három gyermeket. A fiatal tiszt a házasságkötése után elhagyta a katonai pályát és feleségével visszavonult zempléni birtokára, de az 1848-as események hatására újra magára öltötte az egyenruhát. Mária a fogságban nem látogathatta a férjét, amitől összeroskadt, belebetegedett az elvesztésébe, s haláláig, 1873-ig ápolta, őrizte férje emlékét.
Leiningen-Westerburg Károly 1845-ben vette feleségül Sissány Elizt, házasságukból két gyermek született. Leiningen – akárcsak Schweidel József – naplót kezdett írni, amelynek címzettje a felesége volt, a hóhér azonban nem adott időt a befejezésre. Leiningen halála után öt évvel az özvegy újra férjhez ment, Leiningen barátjához és bajtársához, gróf Bethlen Józsefhez.

Titkos temetés

Nagysándor József már a szabadságharc ideje alatt tervezte a házasságot menyasszonyával, Schmidt Emmával, ám a szabadságharc eseményei nem hagytak időt a frigyükre. Vőlegénye halála után Emma visszavonultan élt, egészen 1853-ig, amikor férjhez ment a megözvegyült Klauzál Gáborhoz, a Batthyány-kormány egykori miniszteréhez.
Poeltenberg Ernő 1840-ben, még Galíciában állomásozó huszártisztként vette feleségül Paulina Kakowskát. Házasságukból három gyermekük született. 1848 augusztusában látták egymást utoljára. A szabadságharc bukása után az asszony Bécsben könyörgött a férje kegyelemért, mindhiába. Férje búcsúzásképen arra biztatta az asszonyt, hogy halála után házasodjon újra, de Paulina élete végéig gyászolta őt. Az 1867-es kiegyezés után megpróbálta felkutattatni férje földi maradványait, de az ásatások nem jártak sikerrel.
Schweidel József 1827-ben, Galíciában, Domicella Bilinska személyében szintén lengyel származású asszonyt vett feleségül. Házasságukat öt gyermek koronázta meg. Közülük a legidősebb, Schweidel Béla huszártisztként szolgálta végig a szabadságharcot, és apjával együtt raboskodott az aradi várbörtönben. Schweidel és hitvese a fogság ideje alatt már nem találkozhattak. Domicella az özvegysége alatt egy tejgazdaság vezetéséből tartotta el családját, 1888-ban halt meg.
Vécsey Károly gróf az özvegy Duffaud Karolinát vette feleségül a világosi fegyverletétel után két nappal. Vécseyt a kivégzése előtti napon még meglátogathatta a felesége, majd a kivégzés után az asszony egy barátnője segítségével megszerezte férje holttestét, és titokban eltemették. Élete végéig gyászolta.

Dr. Holmár Zoltán történész