Ágas-bogas múlt: családfa-kiállítással ünnepeltek a nagytemplomban

Szombaton igei szolgálattal egybekötött előadást és kiállítást szerveztek, az előadások a családfakutatás rejtelmeibe vezették be az érdeklődőket s egyúttal egy igen értékes családtörténeti kiállítás is megnyílt a templomban, melyből megismerhetjük, hogyan építették hosszú évtizedeken át a Nyírséget az evangélikus vallású tirpákok.

Dr. Kovács László Attila igazgató-lelkész köszöntötte a gyülekezetet, az áhítatot Szmolár Attila lelkész tartotta, majd Morauszky Tamás, a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium igazgatója osztotta meg tapasztalatait a családfakutatás örömeiről és nehézségeiről.

A mai családok csupán töredéke ismeri felmenői történetét, életmódját és kultúráját. Morauszky Tamást mindig is érdekelte családjának múltja, ezért vágott bele a több évet átfogó időigényes munkába, melynek végén megtérült a sok befektetett energia. Megtudtuk, ma már profi családfakutatókat is felkérhet bárki a levéltári keresgélésre, aminek megvan a speciális módszertana, ám a hiteles kutatás mindig az úgynevezett Oral History- val kezdődik. Ez annyit jelent, hogy a még élő rokonok visszaemlékezéseire hagyatkozva indul el a böngészés, majd a hivatalos dokumentumok alapján a kutató eljuthat a rokoni ágak – olykor cseppet sem egyszerű – felvázolásáig.

A legfontosabb források az anyakönyvek (keresztelési, házassági, halotti) és a különböző összeírások, a több évszázados iratok feldolgozásával készül el a „mű”, amit aztán további kutatásokkal lehet bővíteni, az egyes részleteket érthetővé, megismerhetővé tenni.

Minden dokumentumot jól át kell fésülni, mert a nyomtatott források is lehetnek tévesek vagy félre vihetik a kutatót. Ilyen tévút a névazonosság, amit olykor egy házasságkötési dátum vagy egy egyházi anyakönyvi kivonat tesz egyértelművé, de ezen kívül számos más akadály is gátolhatja a továbblépést. ilyen például a nevek megváltoztatása, a zsidó családok az 1800-as években kezdték el megváltoztatni nevüket. S gondoljunk arra is, hogy a két világháború idején rengeteg dokumentum eltűnt vagy megsemmisült. Ahogyan Morauszky Tamás mesélte, nem vigyáztak az anyakönyvekre, dohánypapírt csavartak belőlük. A családi szájhagyomány, a foglalkozás, a felekezeti hovatartozás iránytű a keresőmunkában, ahogyan a halotti anyakönyvi kivonat vagy a végrendelet is fontos információkat nyújthat a családfa megrajzolásához. Ha körülbelül a 18. századig eljutunk a szálak kibogozásában, már biztosan mélyen beleástuk magunkat családunk történetébe. Vannak, akik ettől még visszább lépkednek az időszalagon.

Személyes és kollektív identitás

Az ősök keresése, a genealógia nemcsak a személyes, hanem a kollektív identitás alappillére is.
Nem kell messzire menni a példáért, Nyíregyházán számos olyan család él ma is, akik a városalapítók leszármazottjai.

A Czirják és a Hrestyák, a Magyar és a Tomasovszki, a Szmolár, a Dankó vagy a Csendes család, a Morauszkyék, a Vitál és Váci család gyökerei ide vezetnek vissza. Az anyakönyvi kivonatokkal, fotókkal és történelmi iratokkal illusztrált családfa-kiállítás is erről árulkodik. (A teljesség igénye nélkül említettünk néhány nevet, a kiállítás anyaga a kutatókkal feltüntetve megtekinthető a nagytemplomban, szerk.) Váci Mihály nyíregyházi születésű, evangélikus családból származó Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas költőnkről, műfordítónkról is találhattunk egy gondosan szerkesztett anyagot, mely a Váci Mihály Társaság Kulturális Egyesület elnökének, Stick Gyulának a közreműködésével készült el.

Rendhagyó kiállítás

A molinókon legördülő családtörténetekből kikristályosodott az is, hogy a hit generációkon át összetartotta a nemzedékeket. Babicz Gyöngyi a Kossuth Gimnázium nyugalmazott igazgatója, evangélikus családban nőtt fel. Úgy tartja, a hit sokféle, ahány ember annyiféleképpen éli meg.

– Két igét említenék a Bibliából, melyek számomra a hitről üzennek. Az egyik arról beszél, hogy a hit Isten ajándéka, s ezzel vonzza magához azokat, akik erre nyitottak. A másik szerint a hit a hallásból van, a hallás pedig Isten szavának a közvetítése. Ezen a gyülekezeti napon arról vallok, hogy az én életemben mit jelent a család. Milyen szerep jutott a családomnak az evangélikus identitás átadásában. 1959-ben születtem, a kommunizmus alatt a vallásgyakorlás tiltott volt, de a tirpák ősök ezzel nem foglalkoztak. A bokortanyákon megtartottuk a házi Istentiszteleteket. Nádasbokorban és Benkőbokorban nőttem fel, s amikor eljött a vasárnap ünneplőbe öltöztünk, bejöttünk a nagytemplomba az Istentiszteletre. Ünnep volt a vasárnap. A szüleim gazdálkodtak, így természetközeli életet éltem, a természet pedig közel visz az Istenhez. Mindez mélyen beivódott a lelkembe, s a konfirmálás után a gimnazista évek alatt is megtartottam ezt a szoros köteléket a családdal. A szüleim biztatására pályáztam meg annak idején a kollégiumi igazgatói posztot, azt mondták: ha Isten esélyt ad rá, erőt is fog hozzá adni. Így lett. Így kerültem a nyíregyházi evangélikus közösség „szívébe", s örömmel szolgáltam egy nagy hírű intézményt. Most, hogy már nyugdíjas vagyok, a családomra és a gyülekezetre is több idő jut. Nagymamaként pedig betölthetem azt a szerepet a családban, amit édesanyámtól láttam és tanultam, továbbadhatom azokat az értékeket, amelyek generációkon át megtartották közösségeinket.