A mentőápoló a strandon is hű hivatásához

Bármikor kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor szükség van tudásunkra, képzettségünkre, tapasztalatunkra, azonban mindezt soha nem tudhatjuk előre. A Szorgalmatoson élő, mentőápolóként dolgozó Kiss-Becsy Zoltán sem gondolta volna, hogy amikor augusztus 13-án két év után először volt ismét vendég a tiszavasvári strandon, szükség lesz nemes hivatására a szabadnapján is.

A strand volt a legközelebb 

A gondtalan pihenés, kikapcsolódás reményében beköszönt a strandon lévő elsősegélynyújtó helyen szolgálatot adó kollégájának, Petró Eriknek, majd családjával letelepedett a fürdőzők körében. 
Arról akkor még nem tudhatott, hogy pár száz méterrel arrébb, a fürdő közelében lévő üdülőtelepen az egyik házikót bérelve egy nyaraló szlovák anyuka a délutáni órákban a tűzhelyre kávénak vizet tett fel forralni, amit egy óvatlan pillanatban a négyéves kisfia magára borított. 

A szomszédban egy magyar bácsi tudott egy keveset szlovákul, és a javaslatára a hasán és a combján leforrázott gyermeket a közeli strand elsősegélynyújtó pontjára vitték a szülei, hiszen ott számíthattak a leggyorsabban segítségre, megfelelő ellátásra. 

– Az ügyeletben lévő Petró Erik megkezdte a gyermek ellátását, s volt annyi lélekjelenléte, hogy közben hangosbemondón sürgősen a segítségemet kérte, hiszen tudta, hogy vendégként én is a strand területén vagyok. Erik elkezdte a hűtést, majd amikor már én is csatlakoztam hozzá, használtunk speciális égési habot, illetve tovább folytattuk a hűtést – elevenítette fel azokat a pillanatokat Kiss-Becsy Zoltán, aki egyébként a tiszavasvári strand elsősegélynyújtó helyének a vezetője, s hat éve rendszeresen ad ott ügyeletet ő is. 

– Sikerült a gyermeknek a vénán keresztül is folyadékot biztosítanunk, ugyanis az égési sérüléseknél az is nagyon fontos, hogy minél több folyadékot juttassunk a szervezetbe. Közben értesítettük az Országos Mentőszolgálatot, az ottani kollégák egy földi egységet, vagyis egy szállítókocsit és Miskolcról egy helikoptert irányítottak a helyszínre, amik rövid időn belül meg is érkeztek. 

– Ilyenkor a mentőhelikopter orvosa átveszi az irányítást, ő a „kárhelyparancsnok”, az ő vezetésével folytattuk tovább a kisfiú ellátását. Az orvos véleménye alapján nem volt szükséges a gyermeket égési centrumba szállítani, ezért gépjárművel a nyíregyházi traumatológiára vitték a kisfiút, aki onnan a gyermekosztályra került. Az ellátás után a gyermeket a szülők kérésére elengedték, akik hazavitték egy szlovákiai kórházba.

Nyelvi nehézségek 

– A strandon az ellátást a szlovák kisfiú nagyon jól viselte, rendkívül ügyes volt, bár nyelvi nehézségeink voltak, hiszen egy szót sem tudtak magyarul, csak kézjelekkel értettük meg egymást, illetve pár szót angolul tudtunk váltani a szülőkkel. A kisfiút folyamatosan simogattuk, próbáltuk elterelni a figyelmét. Jól együttműködött velünk akkor is, amikor a vénáját szúrtam. Érezte ő is, hogy itt komoly baj van, nem lehet hisztizni – folytatta Kiss-Becsy Zoltán, aki tulajdonképpen egy szál fürdőnadrágban foglalkozott a gyermekkel, hiszen nem volt idő arra, hogy ruhát kapjon magára. A gyors és szakszerű munkájukat a mentőhelikopter orvosa is megdicsérte, elismeréssel szólt az elvégzett szakmai munkáról. 
Vajon ügyeletesként milyen tapasztalatokat szerzett a tiszavasvári strandon az elmúlt években? – kérdeztük a mentőápolót. 

– Számos baleset történt már a strandon, kisebbek és nagyobbak egyaránt. A gyermekbaleseteknél főleg a fiatalok a figyelmetlenek. Az eufória, a strandolás öröme őket annyira elvakítja, hogy önmagukra veszélyesek a legjobban. Meglátnak valami érdekeset, szaladgálnak összevissza gondolkodás nélkül. A hullámfürdőben kezdődik éppen a hullám, de teljesen más vonja el a figyelmüket. A csempe csúszásmentes, de csak addig, amíg víz nem éri, mert onnantól aztán már igazán veszélyes.

Tátott szájjal hallgatják 

– Szerencsére a leginkább csak hámhorzsolással kerülnek be az elsősegélynyújtó helyre a fiatalok. A legsúlyosabb baleset, ami az idén történt, hogy a felkarját törte egy kislány. Azzal szórakozott, hogy hintázott a büfénél a széken, aztán előbb-utóbb csak hátradőlt, s eltörte a kezét. Lehet, hogy a szülők egyszer-kétszer rászólnak a gyermekre, figyelmeztetik, de a fiatalok nem hallgatnak rájuk, s megtörténik a baleset, utólag pedig már hiába vagyunk okosak – magyarázta Kiss-Becsy Zoltán, aki Tiszavasváriban már általános iskolás korában is sokat foglalkozott az elsősegélynyújtással, a Magyar Vöröskereszt szakkörének a tagja volt. A középiskola elvégzése után felszabadult egy mentőápolói hely a tiszalöki mentőállomáson, s amikor jó három évtizeddel ezelőtt hívta oda dolgozni az állomás vezetője, igent mondott. Az iskolákat, a képzéseket már mint a mentőszolgálat alkalmazottja végezte el a munka mellett. 

Természetesen éjjel is szolgálatot kell adnia, az éjszakai órákat gyakran tölti az esetkocsiban. A családtagok megértik hivatását, és támogatják munkájában, sőt büszkék arra, hogy ilyen munkakörben dolgozik. 

A három fia gyakran kérdezgeti a munkájáról, s olykor tátott szájjal hallgatják, hogy az édesapjuk mi mindent is csinált az emberek megsegítése érdekében. Mint az apuka érdeklődésünkre elmondta, a legnagyobb gyermek már 26 éves, őt inkább a grafikusművészet érdekli, a középső, 17 éves legényt pedig leginkább a gépésztechnika köti le, a legkisebb fiából – aki még csak 10 esztendős – azonban még bármi lehet.

Nagy szerelem a kézilabda 

Amikor a szabadidejéről kérdeztük, így válaszolt: 

– Nagyon szeretek kertészkedni. A saját kertem mellett a szorgalmatosi református templom kertjét is gondozom a családommal felajánlásként. A másik nagy szenvedélyem a sport, a kézilabda különösen óriási szerelem. Általános iskolában kézilabdáztam, napjainkban pedig a tiszavasvári kézilabdacsapatnak én vagyok az egyik egészségügyi segítője – tette hozzá befejezésül Kiss-Becsy Zoltán.