Péter és Pál napja Vámosatyán

Szabó Ferenc Vámosatyáról szóló monográfiájában erről így ír: „A régi időben, minthogy nagyon kevés búzafélét termeltek, az aratás sarlóval történt, melyet nagyobbrészt asszonyok és lányok végeztek, a férfiak pedig a kévét kötözték és a keresztet rakták. Sarlóval természetesen lassúbb, de nagyon szép munkát végeztek. Oly nagy kévéket kötöttek, hogy az abból rakott keresztek egy mázsa búzát is fizettek.

Ma már (1938) ezzel a lassú munkával nem győznék learatni a búzaféléket, ezért az aratás kaszával történik. 5–15 holdas gazda a családjával, módosabb gazda pedig napszámossal, vagy részes aratóval [a részes arató munkadíjként a learatott gabona bizonyos részét, pl. tizedrészét kapta] arattat.”
A napszámos kaszásokat és más mezőgazdasági idénymunkásokat a gazda látta el ennivalóval. Ilyenkor kaszáslevest készítettek, aminek számtalan változata létezik. Ez egy igen régi Kárpát-medencei leves-féle, amely mind a készítési módját, mind a nevét változatlan formában megőrizte. Már 16. századi leírás is említi, és az akkori készítési mód csak a fűszerezésben és sűrítésben tér el a maitól. A füstölt húst sós vízben petrezselyemmel és vöröshagymával puhára abálták, ezután a húst kivették, a főző-lét behabarták és az apróra vágott húst visszatették.

„Aratás után a learatott kalászos terményeket 2-3 hét múlva egymás segítségével a kertbe vagy pedig közös szérűre összehordják. A segítőket magyaros vendégszeretettel látták el, akik ilyen alkalommal minden munkájukat félretéve szívesen segítettek egymásnak.
Régebben, 60-80 évvel ezelőtt a cséplés gép hiányában nyomtatással és kézi csépléssel történt, mely kézi cséplés még ma is szokásos, ha kevés magbükkönyt, borsót és lencsét kell elcsépelni.

Nagy haladás volt, amikor Baksa Imre hozatott egy gépet, melyet erős férfiak kötelen húztak. Ennél a gépnél még a törek, szalma és szem együvé hullott. Villázással, szórással választották ki azután a tiszta szemet. 30 évvel ezelőtt (1908) azután úgynevezett lóhúzta gépet használtak, mely már a szemet, töreket, szalmát külön járatta.

Az első motoros gép az 1900-as évben került községünkbe, melyet Beregszászy Pál és társai hozattak s melynek akkor nagy híre volt. (…) Ezek a cséplések még akkor mind egymás segítségével történtek, de a lakosság emberi természet szerint az egyenlőségre törekedve ezzel a cséplési rendszerrel felhagyott. A szegényebb, kevesebb búzát termelő emberek ugyanis a segítgetés folytán rosszul jártak, hiszen termésükhöz képest aránytalanul sok időt töltöttek mások, a nagyobb gazdák segítésével. A legegészségesebb cséplési rendszer talán a mai, amikor a gazdának csak a zsákot kell tartania, mert a munkások bére is benn van a cséplési díj 7–10 százalékában.”

A fizikai munkát végző falusi ember az élelmiszereket energiatartalmuk szerint értékelte, ezért volt a szalonnának mindig kiemelt becsülete a paraszti rétegek körében. A parasztok mezei étkezésében a szalonna hagymával, kenyérrel volt a jellemző, még birtokos paraszti rétegeknél is.

Szabó József János