A vámosatyai zsidó lakosság is kenyér nélkül maradt

Magyarországon 2001 óta április 16-a a holokausztmagyarországi áldozatainak emléknapja. 1944-ben ezen a napon kezdődött meg a gettósítás Északkelet-Magyarországon és Kárpátalján. Ennek emlékére tekintjük át egy beregi kisközség mindennapjainak azon részét, amiben a község zsidó lakossága is fontos szerepet kapott.

Vámosatya, a református falu évente készített írásban rögzített elszámolásokat. Innen ismerjük a zsidó kocsmárosoknak és kisboltosoknak a nevét. A kereskedő életmódot folytató zsidók mellett Vámosatyán is előfordultak mezőgazdasági munkát végző, gazdálkodó zsidók. Az 1920-as népszámlálás adatai szerint Vámosatya részét képező Bús-tanyán 7, Lucskaszegen 6, míg az „egyéb külterületen” 8 zsidó lakos élt, ők művelték az itteni földeket. A falusi zsidó kereskedő számára az egylovas szekér életszükséglet volt. Amíg a család otthon, a házon belül élte a maga életét, addig a családfő állandó mozgásban volt. A vámosatyai falusi szatócsok nagy raktárkészletet nem tartottak, hanem a közeli mezővárosokban, Mezőkaszony, vagy Beregszász nagyobb kereskedőitől vásároltak.

A falusi szatócs és kocsmáros a faluban hitelezett, de ő is sokszor utólagos elszámolásra kapta az árut. A tíz-tizenöt kg cukor, a tizenöt-húsz liter ecet, a pálinkás demizsonok szállítása csak szekérrel volt lehetséges. A falusi boltban a kereskedelem is inkább cserekereskedelem volt, mert a falusiak ritkán jutottak készpénzhez. A mindennapi bevásárlást a sót, ecetet, cukrot, iskolai irkát, palavesszőt, a világításhoz nélkülözhetetlen petróleumot a falusi szatócstól nem pénzért, hanem tojásért, csöves tengeriért vásárolták. A szatócs mindennel kereskedett, amire a falu lakosságának szüksége volt és valamilyen haszonnal el lehetett adni. Külön ki kell emelni a gyümölccsel kereskedést, ami a falusi zsidóknak, speciális kereskedelmi területe volt. A Tisza félszigetszerű nagy kanyarulataiban ősi gyümölcsösök voltak. Az alma-, körte-, szilva-, diófákat a parasztgazdák jórészt maguk kezelték, gondozták. Az aljukat évente többször kaszálták és egy tételben adták el a termést a gyümölccsel kereskedő zsidónak.

Az 1920-as évek közepétől megindult a területen a modern almáskertek telepítése a Tiszaháton is, ezzel együtt megindult az alma nagybani felvásárlása. A gyümölccsel kereskedő zsidók közvetítők lettek. A Pestről érkező nagykereskedők olyan szakértőket kerestek, akik ismerték a környék kertjeit, az azokban levő gyümölcs mennyiségét és minőségét is.

Nélkülözhetetlen munkát végeztek tehát, amiért mind az eladótól, mind a vevőtől előre meghatározott százalékot kaptak. Az 1930-as évek végére ez a szakértőség viszonylagos jobb életet biztosított számukra. Vásárba a falusi zsidó kölcsönpénzzel ment, vagy kölcsönnel egészítette ki a meglevő pénzét. A jövő-menő falusi zsidó kosztja útközben nagyon egyszerű volt. Egyszerűen csak kenyér és vöröshagyma, amihez egy-két keményre főtt tojást evett. Változatosság nélkül csak az élet fenntartására szorítkozott, esetleg gyümölcs járult hozzá. A nagy mozgás, a komoly szakértelem együtt járt a takarékos életmóddal. A kis falvakban önálló iparos kevés volt. Minden faluban volt ugyan kovács, aki zsidókovács volt, például Tákoson Weisz Samu. Kerékgyártó, bádogos, köszörűs nem tudott megélni egy kis faluban. A szabómesterség sem volt ezeknek a kis falvaknak a hazája. A parasztság, ha ruhát vett, kész ruhát vett. Általában csak suszter volt minden faluban. De ezek közül is kevés volt az új lábbelit csináló suszter, vagy csizmadia. Nagyon szegény foltozó suszter volt az, aki a kis faluban maradt. Az iparos zsidók az asztalosok, bádogosok, köszörűsük általában a közeli mezővárosokban, Csengerben, Fehérgyarmaton, Vásárosnaményban húzódtak meg, innen jártak ki a falvakba. Az összeköttetésük a falvaknak állandó volt velük, mert ha paraszt a gyermekét iparosnak akarta adni, ezekhez a zsidó iparosokhoz adták inasnak a gyermeket.

Solymos Gábor vámosatyai lakos 1999-ben így nyilatkozott Moldova György Kossuth-díjas írónak, ami az „Európa hátsó udvara” című riportkönyvében jelentetett meg. „Bútorra sem költöttünk, csak petróleumra, ecetre, mészre, a zsidó boltos felírta, amit hoztunk tőle, aztán aratás után kifizettük. Kisasszony napján bementünk Vásárosnaményba, és az apám vett nekem egy csizmát, az enyémet a nagyobbik öcsém örökölte, az övét pedig a kisebbik öcsém. A végén elbontottuk a régi csizmaszárat és csináltunk belőle bocskort.”

Vámosatyán 1910-ben 74, 1941-ben 27 zsidó élt. Az ez előtti időről csak annyit tudhatunk, hogy lélekszámuk 30 alatt volt, amikor számolták. Így az 1828-as és 1851-es népszámláláskor is. Zsinagógájuk nem volt, Mezőkaszonyba jártak istentiszteletre, mert a közelben csak itt volt zsinagóga. Beregdarócon volt ugyan egy kicsi imaház, ami még az ott élő zsidóknak is kicsi volt, így oda nem járhattak istentiszteletre. Hitközségük is csak fiókhitközség volt, a mezőkaszonyi hitközséghez tartoztak. Rabbijuk is a mezőkaszonyi rabbi Titelbaum Lajos volt, mint ahogy az anyakönyvvezetői feladatokat is a mezőkaszonyi Rottenberg Hers, a mezőkaszonyi anyakönyvvezető rabbi látta el.

A zsidótörvények és a német megszállás nyomán a térség izraelita lakosságának túlnyomó részét gettókba zárták, majd a haláltáborokba hurcolták. A mai megye területén 1941-ben az össznépesség 5,5%-a, vallotta magát zsidónak. 88%-uk a holokauszt áldozata lett, így 1949-ben már csak csak 0,7%, zsidó maradt a vármegye területén. Elhurcolásuk előtt a vámosatyai zsidóság lélekszáma mindössze 14 fő volt, ebből 3 volt vállalkozó. „Hárman voltunk, akiknek 300-400 pengő értékű szatócs üzletünk volt, amely után kereseti adót fizettünk, a mai napon ezt a kis üzletet is lezárták. Így, hogy kenyér nélkül maradtunk” – panaszkodta az egyik vámosatyai szatócs 1944. április 13-án.

Bittner Erzsó volt vámosatyai tanítónő 2005 augusztusában emlékei rendezgetése közben így írt Internetes blogján,: „A szomszédunkban lakott a falu már egyetlen zsidó vallású házaspárja, Janklovics Feri bácsi és a második felesége, Frida néni. Az első felesége és a két fia a koncentrációs táborban lelték a halálukat. A falu tsz-elnöke volt Janklovics bácsi, jóságos ember, tisztelték a falubeliek, az egyik este kisebb incidensben volt részük, de nem esett bántódásuk. Mégis, amikor elcsendesültek az események, kivándoroltak a Jándon élő rokonaikkal együtt.”

Szabó József János

Fotók: Szabó József János archívuma