A természet nem adta meg magát: élni akart - 23 éve ölték meg a Tiszát!

Huszonhárom éve cianidszennyezés került a Szamosba és a Tiszába, s a mérgező anyag jelentős károkat okozott a természetben. Huszonhárom éve ezekben a napokban horgászok, halászok, környezetvédők, vízügyi szakemberek temették a Tiszát és élővilágát,  hiszen a halálosan mérgező hatású anyagok koncentrációja sokszorosan meghaladta a megengedett határértéket. Egyesek a csernobili atomerőmű-baleset óta történt legnagyobb környezeti katasztrófának is nevezték a Tisza szennyeződését.
Ma már történelem: 2000. január 30-án 22 órakor a nagybányai Aurul bányavállalat létesítményéből 100 ezer m³ cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult a Lápos folyóba, majd ezen keresztül a Szamosba és a Tiszába. Hazánkba a Szamoson keresztül február 1-jén ért el a szennyezett cianidos víz, azóta ezt a napot a Tisza élővilágának emléknapjának nevezzük.
A szennyezés nagyságára jellemző, hogy a Szamos és a Tisza összefolyásánál, Vásárosnaménynál is 135-szörösen meghaladta a koncentráció a határértékeket. A cianidos szennyvíz foltja negyven kilométer hosszan nyúlt el. Két hét alatt vonult le a folyón, de Szegednél már felhígult a folt, és csak 15-ször múlta felül a határértékeket a mérgező anyag koncentrációja. A cianidvegyületek miatt még Belgrádnál is pusztultak a halak, és a koncentráció a Duna bulgáriai szakaszán is meghaladta a határértéket. A katasztrófa után négy héttel már a Duna-deltában is kimutatták a cianidot.

Tilalom a halásznak, tilalom a horgásznak

A Tiszához évtizedek óta kötődik Radóczi János, a Szabolcsi Halászati Kft. ügyvezetője. Arra kértük, elevenítse fel a környezeti katasztrófához kötődő emlékeit.
–  Abban az időben miénk volt a Tisza halgazdálkodási joga a 490-es folyamkilométertől egészen a 627-es folyamkilométerig. Első kézből hallottunk a szennyezésről a megyei szövetségtől, ugyanis a román horgászok üzentek át a magyar horgászoknak, hogy elpusztult halak teteme érkezik a jég alatt a Szamos vizével, érdemes odafigyelni, mert valami történt. A Fidesz kormány Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével kinevezte Gönczi Jánost tiszai kormánybiztosnak a károkat enyhítése, mérséklése, a ciánszennyeződésben érintett szaktárcák munkájának összehangolása érdekében, s a munkájához az én segítségemet is kérte – elevenítette fel a huszonhárom éve történt eseményeket Radóczi János.
– Mivel a mérgező anyag az emberre is veszélyes volt, elrendelték a halászat beszüntetését, s a halászattal együtt a horgászatot is megtiltották. Abban az időben 29 tiszai halász tartozott hozzám. Nem dolgozhattak, de kaptak kompetenciát. Abban az időben egyébként jég alatt volt a Tisza, vagyis akkor sem tudtak volna dolgozni, ha nincs a szennyeződés, csak hát izgultunk, idegesek voltunk, hogy később mi lesz. Voltak olyan apró jelek, amelyek a katasztrófa ellenére reményre adtak okot. Abból indultunk ki, hogy láttuk, milyen halak pusztultak el. Elsősorban a planktonokat fogyasztó keszegek és busák, valamint az azokat fogyasztó ragadozók lettek a mérgezés áldozatai. Volt még egy másik jelenség, mégpedig az, hogy a zárlat elrendelése előtt némelyik halász a vízben tartotta olykor több mázsa fogását, s ezeknek a halaknak semmi bajuk nem volt. Ebből arra következtettünk, hogy nem a víztől, hanem a benne lévő szerves élőlényekre tapadt cianidtól pusztultak el a halak.

Intenzív haltelepítés

– A károk megállapítása nehéz volt, az elpusztult halakat mifelénk a folyóból kiszedni nem tudtuk, mert még állt a jég. A teljes kár mértékét nem ismertük, így mi, akik vízen éltünk, reménykedtünk, hogy talán mégsem akkora a baj. Az biztos, hogy szomorú látványt nyújtott a rengeteg haltetem. Aztán ahogy beindult a halszaporítási szezon, a Tiszán érdekelt haltermelő cégek magas támogatásban részesültek, hogy pótolják az elpusztult halállományt bármilyen formában. Mi is soha nem látott mennyiségű előnevelt harcsát neveltünk és helyeztünk ki a folyóba állami támogatással. A halneveléssel foglalkozó cégek kaptak szivattyúkat, gépjárműveket, szállítóeszközöket, vagyis igen komoly központi segítséget kaptunk. A júniusi próbahalászatok után már visszaengedték a folyóra a halászokat,  s nem sokkal később visszaengedték a Tiszára a horgászokat is.

Ön gondolta volna, hogy ilyen hamar regenerálódik a természet? – kérdeztük a szakembertől.
– Bár nem volt még uniós ország, de érkezett hozzánk egy uniós bizottság, amelynek tagja volt Svájcból egy magyar származású vegyészmérnök. Mint Gönczi János megbízottja, hordoztam a Tisza különböző pontjaira mintavételre. Sokat beszélt arról, hogy bár a zsírban felhalmozódik ez a ciánvegyület, de nem vesz részt a szaporodásban, nem öröklődik, ott marad abban az egyedbe, amelybe belekerült, vagyis ha pótoljuk a halállományt, azzal tesszük a legjobbat a természetnek, így tudjuk helyreállítani az élő flórát, illetve faunát – magyarázta Radóczi János. – Gönczi Jánosnak én is főleg olyan javaslatokat mondtam, a svájci vegyészmérnök tanácsaira alapozva, hogy fokozni kell a haltelepítést a Tiszában. A magyar származású Josef von Ferenczy báró, sajtómágnás alapítványt hozott létre, a 100 százalékos támogatásával nagyon sok halat helyeztünk ki, illetve építettünk egy keltetőházat Kemecsén, ami halak szaporítását segítette elő. Mindezt a munkát Gönczi János tiszai kormánybiztos koordinálta. Bár nem volt nagy publicitása, de rengeteget dolgoztunk a természet helyreállításán, s ebben természetesen az is szerepet játszott a természet megóvása mellett, hogy megőrizhessük a munkahelyeket is.

Radóczi János Balsán lakik, minden nap látja a Tiszát, életének elválaszthatatlan része a folyó. Éppen ezért befejezésül arra kérdeztünk rá, hogyan látja a folyó jövőjét.
–  Nagyon bízom abban, hogy az Európai Unió ma már rá tudja kényszeríteni a tagországait arra, hogy tartsanak be minden környezetvédelmi előírást. Kell ugyanis egy központi irányítás, ami ezt átfogóan kezeli. Bízom benne, hogy ebből a tiszai szennyeződésből is sokat tanult a világ, hiszen felhívta az emberek és az illetékesek figyelmét arra, hogy  a környezetszennyezés katasztrófához vezethet.  

Örökre intő jel

A katasztrófa aggodalommal töltötte el a Vásárosnaményban élőket is, hiszen a folyó a mindennapi élet része, az idegenforgalom vonzereje volt már akkor is.
– Vásárosnamény a négy folyó városa, annak minden örömével, nehézségével és olykor a fájdalmával. S ez utóbbiak közé tartozik a 2000-ben bekövetkezett ciánszennyezés. Most 23 évvel a történtek után is nehéz szavakat találni arra, ami akkor történt, és a következményekre – mondta megkeresésünkre Filep Sándor, Vásárosnamény polgármestere, aki akkor még pedagógusként dolgozott. Kitörölhetetlen emlék, ahogy kompon Olcsvaapátiba, a nagymamájához tartott, s a parton, a vízen lebegő hatalmas, 6-8 kilogrammos amurok, márnák, felfújódott haltetemek megrázó, fájdalmas mementóként mutatták a pusztulás és a folyó szennyezettségének mértékét.
– Nálunk a Szamost és a Tiszát is érintette a katasztrófa, megjósolhatatlan volt, hogy a környezetkárosítás hány évtizedre ölte meg a folyó élővilágát. A tanári szobában földrajz, biológia és kémiaszakos kollégáim a félelmüknek adtak hangot, ők pontosan tudták, mekkora a kár. Erre természetesen felhívták a diákjaink figyelmét is – emlékezett vissza az akkori időkre Filep Sándor, aki szerint nagyon sok gyermek, akiknek a szülei, nagyszülei horgásztak, s rendszeresen lejártak a folyókhoz, a saját szemükkel látták a gazdag halállomány pusztulást, s hozzátartozóik szemében a döbbenetet, kétségébeesést és a reménykedést.
– Aztán láttuk a természet csodáját, hiszen nem évtizedek kellettek az újjászületéshez, és ami máskor baj, akkor kimondottan jót tett. Az áradások annyira felhígították a ciánkoncentrátumot, hogy az élet újraindult a folyókon, az élővilág rácáfolt a legrosszabb feltételezésekre. A folyóink élni akartak, csodát tettek, és pár év elteltével az akkori katasztrófa csak rossz emlékként és örök intő jelként figyelmeztet és kötelez minket arra, hogy a környezetünket óvni és védeni kell. A ciánszennyezés megtanította mindannyiunknak, addig él az ember, amíg él a természet – mondta a tanulságokról a városvezető, és hozzátette: a történtek hozzájárultak ahhoz is, hogy Bereg szívében még hangsúlyosabban jelenik meg a környezet és természet védelme, a szakköri munka keretében azóta is kiemelt feladat ennek oktatása.

BM, MML

Borítókép: Szomorú látványt nyújtottak az elpusztult halak | Archív fotó: Karnok Csaba