A Himnusz szenvedélyes vallomás a hazaszeretetről

Pontosan 200 évvel ezelőtt, egy januári napon az ország keleti csücskében született meg nemzeti imádságunk – Kölcsey Ferenc a Himnuszt 1823. január 22-én Csekén (ma Szatmárcseke) vetette papírra. A bicentenárium kiváló lehetőséget ad arra, hogy egy kicsit elmélyedjünk a költő életútjában, s hogy a magyar irodalomtörténetben elfoglalt szerepéről beszélgessünk.

Ebben Onder Csaba, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem kutatóprofesszora, az MTA doktora volt a segítségünkre, aki több mint húsz éve kutatja a Kölcsey-életművet. Sokáig a retorikai, etikai munkásságával foglalkozott, az utóbbi évtizedben pedig a költő kevésbé ismert nyelvtudományi, nyelvbölcseleti munkásságát kutatta.

Két állandó pillér

– Igen, a Himnusz is és Kölcsey is a helyükön vannak – válaszolta a kutatóprofesszor arra a kérdésünkre, hogy az irodalomtörténet és a társadalom a jelentőségének megfelelően kezeli-e Kölcseyt és az életművét, majd hozzátette: ha Kölcsey Ferenc egész életében semmi mást nem csinált volna, csak ezt az egy verset írja meg, akkor is halhatatlan lenne.

– Persze az életműve sokkal nagyobb, összetettebb és jelentősebb annál, mint ami ismert és köztudott, az pedig, hogy ezekből mi kerül éppen felszínre, mindig változik. De van két állandó pillér, ami mindmáig meghatározza megítélését. Az egyik a reformkori politikus alakja, aki egykor kiadta a nyelvében és kultúrájában egyesülő magyar nemzet jelszavát: haza és haladás, a másik pedig a Himnusz, aminek a keletkezési körülményeiről csak annyit tudunk, hogy Csekén készült 1823. január 22-én.

– Három olyan művet ismerünk, amelyek hatása nagyjából bizonyítható. Ezek közül szerintem a 130. zsoltár a legfontosabb, amely a Református Énekeskönyvben ma is Szenczi Molnár Albert fordításában olvasható (Tehozzád teljes szívből). Ez a kevés számú bűnbánó zsoltárok egyike, a tartalmi megfelelések mellett a szótagszáma és rímképlete is megegyezik a Himnuszéval.

– Számomra teljesen nyilvánvaló, hogy ennek a zsoltárnak a dallamára íródott a szöveg (mi több, az még a Megismerni a kanászt kezdetű dal verbunkos dallamával is működik), de később az Erkel Ferenc-féle megzenésítés terjedt el. Ez himnikusabb, de az is fontos, hogy így egyik egyházi felekezet sem érezhette magát kirekesztve. Református zsoltárként nem válhatott volna az egész nemzet imádságává, ráadásul a katolikus dogmákkal ellentétes az, hogy a jövő bűneiért szenvedni kell. Az eredeti dallam elvesztése volt tehát az ára annak, hogy minden magyar himnusza lehessen.

– De érdemes meghallgatni a zsoltárverziót is, teljesen más élményt ad – javasolta Onder Csaba, aki úgy fogalmazott: a Himnusz a szenvedélyes hazaszeretet megnyilvánulása, de nem az első ilyen a Kölcsey-életműben.

Tett nélkül a férfi álomjáró

– Az első a Rákos nimfájához című vers volt 1814-ből, aminek kapcsolata a Himnusszal kétségtelen. Csak az utolsó sorát idézném: „De néked élni kell, ó Hon, / S örökre mint tavasz virúlni, / Ah, mert omladékidon / Reszketve fognék szétomolni / Hazám, hazám!” A vers ihletője Szemere Krisztina volt, Kölcsey legjobb barátjának a felesége, aki óriási hatást gyakorolt a fiatal Kölcseyre.

– Megtanította a valóságban élni, önmagát férfiként becsülni, és arra is, hogy tett nélkül az igazi férfi csak álomjáró, a legnagyobb tett pedig az, amit az ember a hazájáért tehet. Krisztina felrázta, és minden szempontból új pályára állította – fogalmazott Onder Csaba, aki több mint két évtizede kutatja Kölcsey Ferenc életművét. Hosszú időn át a retorikai munkásságával foglalkozott – ezek közé tartozott egyik fő műve, a Parainesis vizsgálata is –, az utóbbi évtizedben pedig a nyelvtudományi, nyelvbölcseleti munkássága foglalkoztatja.

Új dimenziók

– Sokáig ez csak feladat volt az Akadémia jóvoltából: azt mondták, ha már szabolcsi vagy, ez éppen neked való munka. Hogy közben ez szenvedéllyé is vált, az már Kölcseynek „köszönhető”: tudósként, íróként, politikusként is a legnagyobbjaink egyike. Nem csak végtelenül tiszteletre méltó, de a zárkózottsága ellenére nagyon mély érzésű és szerethető ember volt. Műveinek tudományos kiadása során döbbentem rá arra, hogy milyen sok ismeretlen és kiadatlan kézirata van még. Ezek felfedezésével sikerült egy szinte teljesen új dimenziót nyitni a már lezártnak vélt kanonikus életműben.

– Kiderült többek között, hogy Kölcsey nagyformátumú nyelvtudós is lehetett volna, és az is, hogy a Szatmár vármegyei kálvinista nemesek hosszú időre azért közösítették ki maguk közül, mert az egyik szatirikus munkájával vérig sértette őket s alispánjukat. Vert helyzetből lett később országosan is elismert politikus, a reformkor ifjú nemzedékének példaképe.

– Az is kevésbé ismert, hogy első felnőttkori szerelme, akinek a kezét is megkérte, Péchy Jeanette volt – a nő elmebeteg anyja fojtotta meg egy rohamában Kölcsey apját, s ekkor ő még csak 6 éves volt. Hat évvel később veszítette el az édesanyját is, a gyámja pedig éppen az a férfi lett, aki ennek az őrült nőnek a férje volt. Igazi sorstragédia ez is. Ráadásul a lány kikosarazta, és Kölcsey teljesen összeomlott. Nem sokkal ezután ismerte meg a már említett Szemere Krisztinát – mesélt a kutatási eredményeiről Onder Csaba, akitől azt is megkérdeztük, szerinte mit lehetne tenni azért, hogy az emberek közelebb kerüljenek az irodalomhoz, általánosságban a művészetekhez s magukhoz az alkotókhoz.

Érthető, érdekes posztok

– Az emberek kíváncsiak, ezt a kíváncsiságot pedig fel lehet kelteni, egy-egy híres alkotó magánélete például ráirányíthatja a figyelmet magára az alkotásra is. A populáris kultúra meglepően sokat tud tenni azért, hogy másképpen lássunk klasszikus műveket és szerzőket is. Kutatóként feladatomnak tartom az új tudományos eredmények népszerűsítését, ezért is kezdtem rövid, könnyen érthető és érdekes, Kölcseyről szóló posztok írásába a közösségi médiában. Például arról, hogy nagyon is szerette a nőket, vagy arról, hogy konkrétan miért is nem tudott sírni. A Himnusz születésének bicentenáriumát ünnepeljük, könyvek és tanulmányok írása után én most így tisztelgek előtte. Szeretném, ha mások is megismernék egy kicsit közelebbről – fogalmazott Onder Csaba.

Öröm és bánat váltakozása

A kutatóprofesszor arra a kérdésre, hogy miért válhatott a Himnusz a nemzet imádságává, azt mondta, Kölcseyt a hatása és a kultusza emelte ki kortársai közül. 

– Ismert, elismert költő és politikus lett, s mivel egy olyan művet akartak az ország imádságává emelni, ami az osztrák himnusz ellenpárja, műve tökéletes választás volt. A nemzetállamok korában főként lelkesítő himnuszok születtek, Kölcsey verse azonban egy szenvedélyes vallomás a hazaszeretetről. A bűnbánás, a féltés és az aggódás kifejezése, ami az öröm és a bánat váltakozásának dinamikájára épül.

– A Himnusz a reformkor óta kitörölhetetlen a nemzeti tudatból, közösen énekeljük ünnepeinken, jelentős eseményeinken – és ez nem csak az elmúlt közel kétszáz évben volt így, de így lesz ez a következő évszázadokban is, amíg a magyar nemzet él. 

SZA