Akikre mindig számíthatnak az idősek

Egy társadalom fokmérője az, hogyan bánik az idősekkel, mennyi tiszteletet, megbecsülést, gondoskodást kapnak azok, akik már végigdolgozták életüket. Egy társadalom azonban senkit nem hagyhat magára, éppen úgy gondoskodnia kell az idősekről,  a hátrányos helyzetűekről, a rászorultakról, mint a szenvedélybetegekről. Ezt a nem könnyű, lelkileg és fizikailag is megterhelő munkát végzik nap mint nap a szociális területeken dolgozók. A közelmúltban tartották hazánkban a szociális munka napját, s az jó alkalmat teremtett az intézményeknek arra, hogy köszönetet mondjanak valamennyi munkatársnak, dolgozzanak bár házi gondozásban, nappali ellátásban vagy bentlakásos otthonban.

  A Nyíregyházi Szociális Gondozási Központban is elismerést vehettek át a kiváló munkát végzett dolgozók, akik közül most két munkatárssal ismerkedhetnek meg olvasóink.

 Nem csak a kitüntetett munkatársak között, de valószínűleg az egész intézmény dolgozói között is a legfiatalabb kolléga György László, aki két évvel ezelőtt végzett a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán diplomás ápolóként. Tizenhét éves korában döntötte el, hogy ezt a szakot választja. Mi késztetett vajon arra egy fiatalt, hogy az ápolást, mások megsegítését vállalja fel élethivatásul? – kérdeztük először.

– Kárpátalján egy kis településen nőttem fel, idős emberek között éltem. Sokat segítettem nekik. Ráadásul tízéves voltam, amikor az öcsém megszületett, így sokat vigyáztam rá, amikor édesanyám dolgozott. Én vittem óvodába, de előtte meg is etettem, ha anya a hajnali műszakban, 6 órakor kezdett. Az ápolás, a gondoskodás természetes volt a számomra, a mindennapi életem része lett, így nem volt kérdés, hogy mivel is szeretnék majd foglalkozni felnőtt koromban – elevenítette fel a nem is olyan távoli múltat György László, aki 2016-ban kettős érettségit tett le, s így Nyíregyházán folytathatta a felsőfokú tanulmányait. A diploma megszerzése után sem mondott le a tanulásról, most az egészségtudományi kar mesterképzésén vesz részt nappali tagozaton. A tanulás a munkájában nem hátráltatja, az iskolát és a munkahelyet a rugalmas beosztásnak köszönhetően össze tudja hangolni. A Pacsirta utcai idősek bentlakásos otthonában váltott műszakban mindennel foglalkozik, ami az ott élők mindennapi életét segíti,  alap és szakápolási feladatokat lát el. Munkáját odaadással, tapintattal, türelemmel, nagy-nagy tisztelettel végzi.

Mikor szóba került, hogy a dolgozók között a 24 évével a legfiatalabb munkatárs, így válaszolt:

– Mindig megtalálom a közös hangot nem csak a tapasztaltabb kollégákkal, de az otthon idős lakóival is. Az emberek érzik, hogy segíteni akarok nekik, s ezért hálásak. Nagyon sokan elszeparálva élnek a külvilágtól, ingert tulajdonképpen csak tőlünk kapnak, mi vagyunk a családjuk. Szeretem őket, mintha a nagyszüleim lennének. Igyekszem minden megtenni azért, ne érezzék, hogy intézményben vannak – vallott munkájáról a fiatal ápoló, aki pihenésként fut, biciklizik. Nagy bánata, hogy ritkán tud hazamenni Csongorba az édesanyjához és az öccséhez. Utoljára tavaly karácsonykor volt otthon: előtte a vírusjárvány nehezítette az utazást, ebben az évben pedig az orosz-ukrán háború miatt nem mehetett.

Egy másik korosztályt képvisel Jakab Zoltánné, aki 2007 szeptemberétől a Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ munkatársa. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás tartozik hozzá, a diszpécseri szolgálatot a Pacsirta utcai intézmény irodájában végzi.

– Az egyedül élő idősekkel sok minden történhet. Nincs mellettük segítség, amikor elesnek, amikor rosszul vannak, s olyankor jeleznek, mi pedig megyünk segíteni Nyíregyházán és a csatolt településeken. Olykor akkor is felhívnak az idősek, ha nincs semmi problémájuk, egyszerűen csak hallani akarják a hangomat, s egy kicsit beszélgetni akarnak. Ilyenkor mindenről beszélgetünk, a főzéstől a családig számos téma felvetődik. Jó érzés a számukra, hogy van, aki meghallgatja, aki megfogadja a tanácsaikat. Tudják, hogy mindig hívhatnak, még vasárnap ebéd közben is. Ha szomorú történetet, ha tragédiát mesélnek, az engem is megvisel, de fontos nekik, hogy a bánatukat megosszák – magyarázta Jakab Zoltánné, akit mindenki Margónak hív. – Van olyan idős is, akinek biztonságot jelent a jelzőrendszer, különben rettegne, mi történne baj esetén. Végül beköttette, de szerencsére még sohasem volt rá szüksége.  

– Mindenki tegez, közvetlen a kapcsolatom az idősekkel. Gyakran nem tudják, hogyan legyenek hálásak, mivel köszönjék meg mindazt a munkát, amit értük teszek. Sokszor egy szem cukorkát adnak nekem, mert valamilyen módon kedveskedni szeretnének, s mást nem tudnak adni. Megható a kedvességük, a szeretetük. Én itt az idősek között találtam meg a helyem, talán tudat alatt mindig is ilyen jellegű munkát szerettem volna végezni, nem jelent nehézséget az ápolás, a gondozás. A kikapcsolódást a család jelenti a számomra, sokat vagyok a szintén Sényőn élő három unokámmal. Szeretnek nálam lenni, hiszen egyrészt sokat játszom velük, másrészt a mamánál mindent lehet...   
MML