„Még van ilyen ember?” – Olyasmi történt a nénivel a nyíregyházi gyógyszertárban, hogy még most is a könnyeivel küszködik

Egyedül élő, beteges, idős hölgy vagyok. Sajnos az anyagi helyzetem – tőlem független okok miatt – nagyon rossz. Ha mindent kifizetek a nyugdíjamból, sokszor ennivalóra is alig jut pénz. A betegségeim miatt rendszeres gyógykezelésre szorulok. Különböző ellátásokban részesülök, de rengeteg gyógyszert kell szednem. Hiába van közgyógyellátási igazolványom, a rajta lévő pénz hamar elfogy. Legutóbb is bementem a Jósa András kórház főbejárata melletti patikába. Amikor beadtam a recepteket, a gyógyszerésznő mondta, hogy mennyibe kerül. Szomorúan válaszoltam neki, hogy bizonyos készítményeket (bár létfontosságúak), nem kérek. Meghallotta ezt a közelben álló negyven év körüli férfi, udvariasan megszólított, s kérte, hadd fizesse ő ki mindet. Ijedten, a könnyeimmel küszködve jegyeztem meg neki, hogy nem fogadhatom el. Kedvesen elhárította a tiltakozásomat, s hozzátette, ő ezt nagyon szívesen teszi. A gyógyszerésznő is megerősítette, fogadjam el nyugodtan. Mondtam neki, hogy legalább adja meg a címét, vagy én leírom neki az enyémet, s ha lesz pénzem, megadom a tartozásomat. Mosolyogva hárította el a kérésem, s jó egészséget kívánva távozott. Szinte földbe gyökerezett a lában: napjainkban még van ilyen ember? Aki ismeretlenül, s mégis önzetlenül jót tesz a rászorulóval. Bevallom, elsírtam magam. Arra gondoltam, lám engem már annyian kihasználtak, becsaptak, lassan elhagyott a hitem és bizalmam az emberekben, s íme, itt az ellenkező példa. A jó Isten éltesse sokáig a jószívű segítőmet!

- J. Mihályné -