Amiket még az ősök is büszkén viselnének

Szinte az íj idegének surrogását, lovak patáinak dobogását, elszánt harcosok csatakiáltását véli hallani, aki Koszta Zoltán bőrműves íjászhagyomány-őrzéshez készített munkáit szemléli, netán meg is érintheti. Már az elképeszt, hogy ilyen kidolgozást, minőséget és anyagvastagságot sehol, semmiféle kereskedelmi forgalomban lévő bőrterméknél nem látni. És akkor még nem beszéltünk a formákról, a gazdag motívumkincsről, és a produktumok magától értetődő funkcionalitásáról.

Nem csak szép, erős is

Az alkotónak Ahol az ősök útja eggyé válik a jelennel címen nyílt kiállítása Nyíregyházán, a Kállay Gyűjteményben, ahol a csodálatos bőrvérteket, tegezeket, lószerszámokat, sisakokat testközelből is megszemlélhetjük. Lapunk is ennek apropóján beszélgetett a bőrdíszművessel, miközben éppen a kiállítását rendezgette.

– Nem sajnálom beletenni az anyagot, ráadásul igyekszem egybekomponálni a rideget a lággyal, a fémet a bőrrel – szólított meg, látva rácsodálkozásunkat.

– Ezért teszek a páncéljaimba acéllemezt a mellrészben, az alkarnál vagy a combrészben, vállrészben is, ha kérik, hogy a funkciójának is megfeleljen. És akkor még az ötrétegű bőrről nem beszéltünk. Ugyan a sisak, a mellvéd, az alkarvédők, a combvédő szoknya és a fegyveröv együtt nagyjából 15-17 kilogramm, ám a súly eloszlik a testen, és egy könnyű felszerelést kapunk, amiben lóval vagy ló nélkül is szabadon lehet mozogni – tette hozzá.

A kisvárdai születésű, a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskolában díszlet- és jelmeztervező szakon végzett alkotóról fontos elmondani, hogy bár a honfoglaló ősök kézműves hagyományaiból merítkezik, nem fél használni a fantáziáját sem. Kedvenc, Kassai Lajos lovasíjásztól kölcsönzött mondása: „Ne az ősöket kövessük, hanem azt, amit ők követtek.” – Nem állítottam soha, hogy autentikus rekonstrukciókat készítek, ám ha úgy adódna, és annyi tapasztalattal bírnék, abban is kipróbálnám magam – fogalmazott.

Közel 20 esztendeje tanulja és műveli a szakmát autodidakta módon, amibe azért fogott bele, mert lelkes hagyományőrző íjászként nem volt pénze megfelelő öltözékre. Majd megcsinálom magamnak, gondolta, és azóta folyton magasabbra teszi a mércét. Mindig mindent kézzel csinál, eszében sincs gépesíteni, ezért aki tőle magas minőségen vásárolni szeretne, ki kell várnia az alkotói folyamat végét. Mint többször elmesélte már, sokáig kerülgette, nézegette a bőralapanyagot, mire sokadik próbálkozás után elégedett lett a végeredménnyel.

– Gyorsan nagy sikere lett mindennek, amit csináltam. Mivel semmiféle üzleti érzékem nincs, kezdetben a barátoknak barterben készítettem ezt-azt, hol kürtöt, hol pajzsot, hol pedig lókoponyát adtak értük. Előfordult, hogy a „huncutabbak” kihasználtak, és láttam, hogy ez így nem tartható, muszáj a munkáimat beárazni – magyarázta.

Nem akárkinek készültek

Első kiugró sikerét akkor zsebelte be, amikor Kassai Lajos lovas íjász felkérte, hogy készítsen bőrfelszerelés – fejvértet, szügyelőt, farmatringot – 12 lovára.

– Először nagyon megijedtem a feladattól, nem tudtam, találok-e mintául szolgáló leletanyagot, ráadásul bőrből. Szerencsére a keleti lovas-nomád népeknél maradtak fenn ilyenek. Szakács Márton restaurátor barátomat hívtam segítségül, a kollekció felét én, felét pedig ő készítette, és nincs közöttük két egyforma. Nagyon sokat kísérleteztünk, dolgoztunk szarubetéttel, fémbetéttel, bőrrátéttel, fonva, fűzve, veretezve, és úgy mutat egységes képet, hogy közben sokféle is.

– A munka 3 évig tartott. Szerencsére azok a lovak maguktól bújtak bele a felszerelésbe, nem úgy, mint a mieink, amelyek menekültek előle. Remek referencia lett, örök hála érte a mesternek, aki a világ minden tájára elviszi, és ez nem egy külföldi megrendelőt hozott – tudtuk meg a szobrásznak, modellezőnek is ügyes kézművestől.

– Csak egyelőre megélni nem lehet belőle – árulta el –, a hagyományőrzők tábora nem túl nagy, és sokan kivárni se tudják a készítésre fordított időt. Ugyanakkor mégsem kínoz megélhetési görcs, kikapcsol, jó olyasmit alkotni, ami egyszerre érték és minőség.

Talán csizma és nyereg is lesz

Zoltán minden munkára felkérhető, aminek köze van a harcászathoz, a katonai hagyományőrzéshez, a pásztorművészethez és a hagyományőrzéshez, s mindenkinek olyat készít, ami a legjobban passzol a személyiségéhez. Mindehhez szerencsére megfelelő alapanyagot is be lehet szerezni, méghozzá hazai forrásból. S bár Fényeslitkén tanfolyamhoz még mindig kicsi a műhely, bárkinek szívesen megmutatja a szakma fogásait.

Mint búcsúzóul elárulta, egyszer szívesen dolgozna egy filmes stábnak is, tudva persze, hogy ott szorosak a határidők, nagyok az elvárások. És amíg ez várat magára, addig is lázasan bújja a „csináld magad” videókat, nézegeti a nyerget és a lábbeliket, hátha egyszer ilyeneket is tudna készíteni.