A pöttyös gumilabda csodája

– Először 1983-ban, amikor a nagyobbik fiam kétéves volt, jutott az eszembe az ovifoci, de akkor nem lehetett elindítani, majd amikor 1990-ben a kisebbik fiam lett 3 éves, már megkaptam az engedélyt, így indulhatott el hódító útjára az óvodai foci. A Kerekerdő Óvodában Pötyike néni, az akkori vezető megengedte, hogy ott is tartsunk foglalkozást. Innen indultunk – eleveníti fel a 30 évvel ezelőtti kezdet főbb mozzanatait Szilvási István, aki maga sem gondolta, hogy a népszerűség innentől töretlen lesz, s gyerekek ezrei – fiúk és lányok vegyesen – válnak a mozgás szerelmeseivé.

– Nem volt más a cél akkor sem, s ezt tartjuk mind a mai napig, hogy a gyerekek rendszeresen, hetente legalább kétszer mozogjanak, fejlődjön a mozgáskoordinációjuk, erősödjenek a képességeik és a készségeik. Szó sincs arról, hogy mindenki focista, vagy élsportoló legyen – magyarázza a Testnevelési Főiskolán labdarúgó edzői képesítést szerzett szakember, aki a Monbebé-módszer létrehozója, s büszke rá, hogy a Bozsik-programban felfedezhetőek az ő programjának elemei, hiszen ott is az edzések mellett idénynyitó és idényzáró tornákon mutathatják meg a gyerekek, mennyit fejlődtek.

Az egyik ilyen tornán egy kisfiú lélekszakadva rohant keresztbe a pályán, nem érdekelte, hogy kezdődik a meccs. „Köszönöm Pista bácsi, hogy tudok iskolába járni” – kiabálta az a gyerek, aki korábban nem tudott beszélni, megölelte első „edzőjét”, majd rohant a társai közé. Míg Szilvási István elmeséli a történetet, meghatódik.

Megtanulták a mozgás örömét

– Ez az igazi siker és elismerés – jegyzi meg, s van még bőven ilyen sztori az elmúlt évtizedekből, aminek megkoronázása, hogy a korai fejlesztésért, a Monbebé-módszer kidolgozásáért és a labdarúgás utánpótlás-nevelésében betöltött több évtizedes szerepe elismeréseként nemrég a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vette át.

– Az ember nem a díjakért teszi a dolgát. Ha szeretettel, szenvedéllyel végzi a feladatát és kap pozitív visszajelzéseket, én például a szülőktől, a gyerekektől, az már kitüntetés – fogalmazza meg egyfajta ars poetikaként, milyen út vezetett odáig, hogy ma is több mint 1200 gyerek van az ovi- és kisis­kolás csapataikban, hogy más sportágak – atlétika, röplabda, kézilabda és persze foci – kiválóságai büszkén említik, Pista bácsinál voltak ovifocisok, ott kapták az alapokat. De azok is szeretettel emlékeznek rá, akik csak a mozgás örömét tanulták meg a Monbebénél töltött évek alatt.

– A tematika kidolgozása komoly kihívás volt, hiszen minden életkorban teljesen más mozgásformát, rávezető gyakorlatot végezhetnek a gyerekek. A mai napig ezt alkalmazzák, és az országban sokan átvették a módszert, a Grassroot-tanfolyamon pedig tanítják – említi a szakmai alapokról, s nyugodtan mondhatjuk, a módszer a világon az első ilyen volt, így ő nem tanulhatott senkitől.

Pótolhatatlan évek

– Meg sem fordult a fejemben, hogy ez ilyen hatalmas és sikeres lesz, Nyíregyházán 41, Mátészalkán 6 óvoda van a programban, edzők segítik a munkámat, mert egyedül egy idő után már nem bírtam – mondja Szilvási István, s csak saccolni merjük, mintegy 30 ezer gyerekkel szerettette meg eddig a sportolást, mozgást, és nagyon sok kicsinél sikerült a hátrányokat, hiányosságokat is behozni.

– Ha óvodás korban nem mozognak rendszeresen, nem végeznek el bizonyos gyakorlatokat a gyerekek, akkor a kiesett éveket már nem lehet pótolni, ez elengedhetetlen a fejlődésük szempontjából – utal a mozgás fontosságára Pista bácsi, aki az óvónőkkel, a különböző szakemberekkel szoros együttműködésben kizárólag a gyermekekért dolgozik. Ebben pedig a családja is folyamatosan támogatja.

– Ott álltak mellettem minden helyzetben, volt, hogy a nehézségeket le kellett győznünk, s ők pont úgy hittek ebben, mint én – erősít rá a család erejére Szilvási István, s büszkén mesél a három gyermekéről, Istvánról, Gergőről, Zsuzsáról, és a feleségéről, Mártikáról, mert ők jelentik a támogató hátteret, sőt, úgy tűnik, ha Szilvási István átadja a stafétabotot, Gergő viszi tovább a szellemiséget, és ér el további sikereket a Monbebé-módszerrel.

– Leírhatatlanul jó érzés, amikor a nagypályát megtöltik az ovifocisok és labdát kergető, labdát rúgó gyerekekre nézek. Nálunk ők az elsők, s a tornákon valamennyien pályára lépnek, senki nem maradhat ki a játékból – nyomatékosítja, mert az élet egy nagy játék, a pöttyös gumilabda pedig egy csoda, ami csodát tesz a gyermekekkel. Szilvási István ebben él harminc éve, ha újra kezdhetné, akkor is ugyanezt tenné, és van még ötlete, amit szeretne megvalósítani.

Borítókép: Szilvási István a magas állami kitüntetéssel | Fotó: Sipeki Péter